Négy méter magas lesz a demokrácia fala, Bécsben is titkolni próbálják, hogy a császárváros fuldoklik a migránsbűnözésben, de visszapicsázó bírónő és az "antiszemita" Obama-kormány is megjelenik Lovas István sajtószemléjében.
A bécsi lap a francia AFP hírügynökségre hivatkozva ismerteti, hogy Calais-nál a britek  megkezdték a fal építését. A cikk így kezdődik: „Mintha Nagy-Britannia a Brexit révén nem távolodott volna el eléggé a kontinenstől: most London a francia csatorna partjánál falat épít, amelynek meg kell akadályoznia a menekülteket abban, hogy a szigetországba jussanak”. A fal (a magyar határkerítéssel szemben a demokrácia fala) négy méter magas lesz és a kikötői út mentén húzódik.
Thomas de Maziere (CDU) német belügyminiszter biztonsági csomagját immár jobboldalról is bírálat éri azzal, hogy az nem eléggé kemény. Christian von Stetten párttársa szigorúbb törvényeket és burkatilalmat akar, jelenti a vezető német lap. Von Stetten korábban nem egyszer támadta Merkel migránspolitikáját. Most kijelentette, rosszul felfogott tolerancia miatt riadnak vissza a drasztikus intézkedések bevezetésétől.
A lengyel határőrök egyre nagyobb számban fordítanak vissza elsősorban Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba érkező csecsen és tadzsik menekülteket. Az év első felében mintegy 42 300 embert fordítottak vissza. A Helsinki Emberjogi Alapítvány több lengyel és nemzetközi szervezetet kért fel beavatkozásra, írja a brüsszeli szakportál.
Titkos tanulmány: robbanó bűnözés” címen az osztrák lap bevezetőjében azt írja, a belügyminisztérium 35 oldalas titkos, „szolgálati használatra” készült tanulmányának napvilágra kerülését a minisztérium minden áron meg akarta akadályozni. A borítón bélyegző látható: „Kívülállóknak nem adható tovább”. A lap ezt most nyilvánosságra hozta. Az első sokkoló adat: Bécsben az első fél évben 116 488 bűncselekményt követtek el. Ez 8,6%-kal több a tavalyi év hasonló időszakánál. A belvárosban a bűnözés 10,2%-kal nőtt. 29,5%-kal több volt a pincebetörés. A jellemzően külföldi elkövetők többsége algériai volt.
A német kormánykörökben dühöt váltott ki, hogy Sigmar Gabriel gazdasági miniszter és alkancellár az Európa és USA közötti TTIP szabadkereskedelmi megállapodást jelenlegi formájában kudarcra ítéltnek nevezte egy most nyilvánosságra került belső kormánydokumentumban. E dokumentumból kiderül, Merkel várakozása ellenére a TTIP-tárgyalásokat az elkövetkező hónapokban nem fogják tudni befejezni.Gabrielnek láthatólag már nincs ínyére a szabadkereskedelem”, jegyzi meg a német lap portáljára tegnap éjfél előtt pár perccel kikerült jelentés.
„Donald Trump: szó szerint értettem azt, hogy Obama hozta létre az Iszlám Államot” címmel az amerikai hírtévé csatorna portálja arról ír, tegnap Trump úgy nyilatkozott nekik, hogy pontosan arra gondolt, mint amit szerdán Floridában mondott, amikor kijelentette, Obama „az Iszlám Állam alapítója”. Erre reagálva Clintonné azt twitterezte, hogy Trump alkalmatlan elnöknek, amiért így besározza Obamát.
Amerikai kormányzati körökben arról tanácskoznak, hogy szankciókat léptessenek-e életbe Oroszország ellen, amiért a Demokrata Párt szervezeteit számítógépes támadás érte (e-mailek nyilvánosságra hozatala). A szankciók életbe léptetése azt kívánná a Fehér Háztól, hogy nyilvánosan vádolja Oroszországot e-hackinggel. A kaliforniai, demokrata párti Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségi elnöke tegnap kijelentette, biztos benne, hogy oroszok voltak. Hozzátette, felmérik a károkat. Azt is mondta, „ez egy elektronikus Watergate”.
Tíz emberből egy: ilyen arányban tartják a belgák kedvezőnek és üdvözlendőnek a migránsok érkezését országukba”, idézi a francia független portál annak a felmérésnek az eredményeit, amelyeket tegnap közölt a belga Le Soir napilap.
Az amerikai Stifel tőzsdecég szerint az amerikai gyorsétteremláncok erősen csökkenő forgalma súlyos gazdasági recesszió eljövetelére utal. Ugyanez történt a 2000-es és 2008-as válságok előtti években, de a mostani forgalomesés még azoknál is nagyobb. 16 amerikai gyorsétteremből 15 jelentett forgalom-visszaesést a második negyedévre.
Ennyire csalóka a német gazdasági csoda” címmel a német lap arról ír, hogy a német gazdaság a Brexit, a terror és a menekültválság ellenére nő. És már ezt teszi nyolc éve. Csakhogy a jó konjunkturális adatok veszélyes biztonságot sugallnak és a fellendülés alapja ingatag. „A német fellendülés teflonbevonatúnak tűnik… Ma (pénteken) hozza nyilvánosságra a szövetségi statisztikai hivatal az adatokat, hogy milyen erősen teljesített a gazdaság a második negyedévben. Megfigyelők mégis 0,2%-os növekedéssel számolnak”. Csakhogy az egész növekedést a fogyasztás fellendülése hajtja, ami hamis biztonságot sugall és a növekedés látszólagos, amely jelentős, rossz irányú fejleményeket takar.
Ted Lieu kaliforniai képviselőt „mélyen aggasztja”, hogy a szövetségi kormány miért csökkentette szinte nullára a helyi zsidó intézmények biztonsági célú támogatását. A korábbi költségvetési évben a FEMA (Szövetségi Készenléti Kezelő Hivatal) 1,9 millió dollár biztonsági támogatást nyújtott 27 kaliforniai nonprofit szervezetnek – „melyek egy kivételével zsidó tulajdonban vannak”, írja az amerikai zsidó portál. A cikkhez fűzött olvasói kommentek egyöntetűen az Obama-kormány „antiszemitizmusával” indokolják a drasztikus csökkentést.
A független brit portál arról számol be, hogy egy brit bírónő megdöbbentette a tárgyalóteremben megjelenteket, amikor visszapicsázta az őt lepicsázó, általa éppen elítélt 50 éves John Hennigant. Hennigan karját magasba lendítve „Sieg Heil”-t kiáltott és azt énekelte, hogy „gázosítsák el az összes zsidót”.  Patricia Lynch bírónő másfél éves büntetést szabott ki Henniganre. Az ítélethirdetés alatt Hennigant azt mondta neki, hogy „hülye picsa”. Mire a bírónő habozás nélkül azzal válaszolt, hogy „Te vagy az. Ne hidd, hogy segít, ha sértegetsz.” Erre Hannigan azzal vágott vissza, hogy „Menj az anyádba”. Mire a bírónő: „Te is”. Az ítélet felolvasása után Lynch szólt az őröknek, hogy vezessék el Hennigant. Bűne az volt, hogy egy fekete karibi anyát és két gyermekét egy üzletben rasszista kifejezésekkel inzultálta.
Egy belga gimnázium büszke arra, hogy tanárja az iráni holokausztkarikatatúra versenyen díjat nyert” címmel a zsidó távirati iroda Torhout belga város Sint-Jozef gimnáziuma nyáron nyugdíjba ment tanárjáról, Luc Descheemaekerről ír, aki májusban Teheránban különdíjat kapott egy olyan gúnyrajzáért, amely az izraeli-palesztin fal fölé írta „A munka szabaddá tesz” szöveget. Az „Arbeit macht frei” Auschwitz bejárata fölött volt olvasható. A tanár 1000 eurós különdíjat kapott. A katolikus iskola meg büszkén emlegette a tanárja teljesítményét.
Zoom
A karikatúra asszociációja ugyan hibás, de a katolikus iskola kiállása tanára mellett az elhatárolósdi zsákutcája helyett példamutató
(Forrás: Lovas István honlapja)