Legjobb lelkiismeretük szerint
A forradalom kitörése után négy nappal a Magyar Távirati Iroda többnyire összefoglalásokat közöl az elmúlt napok hazai eseményeiről, mint írják, „legjobb lelkiismeretük szerint”. Ezen a napon számolnak be első ízben az október 26-ai mosonmagyaróvári „összetűzésről” is, amelynek – mint írják – 59 polgári áldozata volt.
Zoom
Nemes János (j1), a politikai rovat főszerkesztője, Kerpel Róbert (j2), a Magyar Rádió műszaki osztályának vezetője és Majtinszkiné (Bözsi), a Híradó titkárnője dolgoznak a Magyar Rádió hírszerkesztőségében a Parlamentben
Kihirdetik a tűzszünetet
Nagy Imre átalakítja kormányát, amelynek tagja Tildy Zoltán és Kovács Béla is. Az új kormány elhatározza az azonnali tűzszünet kihirdetését.
Már szemtanúk, tudósítók viszik a magyar forradalom híreit
A felkelés kitörését követő napokban a világsajtó hírei főként a magyar rádió közléseire támaszkodtak, 27-én viszont már sok a részletes tudósítás. Ezek azt közvetítik, hogy a magyar kormányzat a szovjet beavatkozás nélkül összeomlott volna, megállapítják egyúttal, hogy a budapesti forradalom méreteiben és nemzetközi kihatásaiban nagyobb a kelet-berlini és a poznani eseményeknél.
Az államfők véleménye: alaptalan szovjet intervenció
A felkeléssel kapcsolatban a nyugati világ szinte minden ismertebb szervezete és államférfiúja megszólal. Különösen nagy az aktivitás Bécsben, ahol a várható magyar menekültek számára gyűjtést is rendeznek.
Zoom
Szovjet tankok harckocsioszlopa a Markó utcában, a Honvédelmi Minisztérium épületénél
Az amerikai elnök, Eisenhower kijelenti, hogy magyar területen tartózkodó szovjet fegyveres erők, „mint ez kimutatást nyert, nem azért vannak ott, hogy megoltalmazzák Magyarországot egy esetleg kívülről jövő fegyveres agresszió ellen, hanem inkább azért, hogy folytassák az ország megszállását egy olyan idegen kormány fegyveres erői révén, amely (…) saját célkitűzéseinek megvalósulását kívánja biztosítani”.
Zoom
Tüntető tömeg vonul Budapesten a Szabadság téri amerikai követség elé az 1956-os forradalom idején
Az elnök hangoztatja azt is, hogy „Amerika teljes szívével a magyar nép mellett áll”.
Levelet írnak hazánk érdekében az ENSZ BT elnökének
Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesület Államok képviselője ezen a napon levélben fordul Bernard Cornut-Gentille-hez, az ENSZ Biztonsági Tanácsnak elnökéhez azzal, hogy kérik a BT napirendjére venni a magyarországi helyzetet, tekintettel arra, hogy azt „idegen katonai erők akciója idézte elő, erőszakoson elnyomva a magyar nép jogait”.
Az Egyesület Nemzetek Szövetségének Biztonsági Tanácsa vasárnap rendkívüli ülésen vizsgálja a magyarországi helyzetet.
(MTI)