Independent
independent.co.uk
A világhírű független brit napilap Izrael elfojt egy titkot, amivel szembe kell néznie főcímmel és A 60 évvel ezelőtt alakult zsidó állam miként önt szennyet a rettegő palesztinokra? alcímmel számba veszi azt, hogy hol tart ma fennállása hatvanadik évfordulóját ünneplő Izrael. Az ünneplést iszonyú szag zavarja meg: „A fekália szaga. A megszállt Ciszjordiánában a kezeletlen nyers szennyet szivattyúzzák naponta ki a zsidó településekről a nagy fémcsöveken át közvetlenül a palesztin területekre. Onnan a talajvízbe és a víztárolókba szivároghat, és az méreggé válhat.” A cikkíró ezután a helyi tiszti főorvost idézi: „Nemrégiben erős esőzések voltak, és a fekália az egész területet ellátó víztárolókba kezdett folyni. Tudtam, ha nem teszünk semmit, az emberek meghalnak. Mindenkit figyelmeztetni kellett, hogy egy héten át ne igyanak vizet, és palackozott vizet kellett szétosztani. Szerencsések voltunk, hogy felfedeztük... De a következő alkalommal...” Az izraeli hadsereg azzal is bünteti Gáza lakosait, hogy nem engedi át a határon azon csöveket és a cementet, amely segítségével a szennyvízelvezető rendszert működtetni akarják. Ennek eredményeként az egész övezetben a törékeny töltések által körül vett „tavakban” rothad a szennyvíz. „Tavaly márciusban az egyik helyen a gát átszakadt, és az emberi ürülék cunamija egy kilenc hónapos kisbabát és nagymamáját maga alá temette. A Jog a Lakáshoz Központ arra figyelmeztet, hogy egy különösebben erős esőzés másfél millió köbméter székletet önthet Gázára, ami az emberekre és a környezetre nézve soha nem látott arányú katasztrófát okoz”. Izraelnek nincs más választása, mint hogy szembe nézzen hazugságokra épülő múltjával, vagyis azzal, hogy 1948-ban még az arab hadseregek inváziója előtt – mint azt Ilan Pappe izreli történész dokumentálta – 800 000 embert etnikai tisztogatással űztek el. A cikk azzal zárul, hogy a hét végén a megválasztott Hamász-kormány hat hónapos tűzszünetet ajánlott fel, amely tárgyalásokra vezethetett volna. „Az izraeli kormány órákon belül azzal felelt, hogy egy Hamász-vezetőt felrobbantott, és megölt egy 14 éves lányt”. Az utolsó mondat: „Izrael, amint őszülő hajára tekint, és diszkréten nem akarja szagolni a Palesztin területekre szivattyúzott saját, rothadt fekáliájának szagát, fel kell tennie a kérdést, hogy milyen ország akar lenni az elkövetkező hatvan évben”.
(Lovas - MN)