Három mondatban próbálom összefoglalni a devizahiteles probléma lényegét: Magyarországon a devizahitelekkel kapcsolatos mindenkori kormányzati stratégia kedvezményezettjei a pénzintézetek. Ugyanezek a pénzintézetek a törvényekkel megtámogatott kedvezményekért cserébe stabil pénzügyi hátteret adnak a kormányzatnak. A kialakult helyzetet passzívan szemlélő, komolyabb érdekvédelem nélküli hitelkárosult társadalom, miután nem fejtett ki érdemleges ellenállást: áldozat.

Magyarországon a devizahitel, illetve a svájcifrank-alapú hitel a 1990-es évek végén bukkant fel (Ausztria felől), az autófinanszírozásban. Ebben az időszakban a lakosság és a cégek nagy tömegben cserélték le a régi, kelet-európai autóikat. Akkor a frankhitelek kamata 4-5% körül mozgott, a forinté bőven 10% felett volt, ezért a hitelért folyamodók – jórészt a banki ügyintézők „nyomatékos” ajánlására – főleg az előbbit vették igénybe. Az autóhitel-piacon a devizahitelek aránya 2000 végén már elérte a 60 százalékot.

Az első Orbán-kormány 2000-ben bevezette az új lakástámogatási rendszert, melynek része volt a gyermekek után járó vissza nem térítendő lakástámogatás mellett a lakáscélú forinthitelekre nyújtott kamattámogatás, valamint a hosszú lejáratú források biztosítása érdekében a jelzálog-hitelezés intézményi struktúrájának megteremtése. A kormány a külföldi bankokat úgy tette érdekeltté a lakossági hitelezésben, hogy a folyósított hitel másfél százalékát kezelési költségként odaadta a pénzintézeteknek. A kamattámogatás azt eredményezte, hogy a bankoknak immár megérte hitelt adni a lakáscélú hiteltermékekre is.

A támogatott kamat veszteséget jelentett a költségvetésnek, ezért a Bajnai-kormány 2009. július 1-ével megszüntette a lakástámogatások rendszerét, a bankok pedig nagy lendülettel ráálltak a lakossági hitelezésére. 2000 és 2004 között a „kibővült banki kapacitások” kitöltése érdekében egyre agresszívabb kampány keretében a pénzintézetek az ingatlanokra is (immár jelzálog alapon) kiterjesztették az autóhitelezésben már kipróbált svájcifrank-alapú forintkölcsönöket. A CIB Bank és a K&H Bank voltak az első fecskék. A hétköznapi emberek számára kedvezőbbnek tűntek a devizahitelek törlesztőrészletei, úgy tűnt, most is van kedvező lakáshitel kamattámogatás nélkül. Elindult az a folyamat, amelyben a pénzügyileg súlyosan tájékozatlan magyar lakosság a bankok tudatos megtévesztő kommunikációja és a kormányzatok bűnös felelőtlensége miatt sodródni kezdett a devizahiteles katasztrófa felé.

2004 novemberében Surányi György, a CIB elnöke azt hangsúlyozta, hogy a hosszú távú hiteleknél – így a lakáshiteleknél – nincs súlyos kockázat. Hasonlóan vélekedett 2005-ben Erdei Tamás, az MKB vezetője, vagy 2006 nyarán Patai Mihály, a HVB vezérigazgatója – a Bankszövetség akkori elnöke. Azt hangsúlyozták, hogy a magas kamatú forinthitelekkel szemben jobb, érdemesebb devizában eladósodni, mivel Magyarországon 2006-ig érdemi árfolyamváltozás nem volt, a lakosság semmiféle kockázatot nem érzékelt, megbízott a bankokban és a banki devizaalapú termékekben. Itt kell megjegyezni, hogy 2006-ban (pl. a Gyurcsány-kormány megszorításai miatt) a jövedelmek visszaestek.

Az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ a 2008-as válság előtt készített jelentése szerint ekkorra a lakosság 52%-a nem volt képes félretenni, 16%-a pedig már a tartalékait élte fel. A lakosság egy része életszínvonalát hitelekből kívánta fenntartani. Ezt a helyzetet könyörtelenül kihasználták a valós törvényi és hatósági felügyelet nélküli bankok. Az addig is agresszív banki verseny átcsapott kockázat alapú versenybe. A bankok egyre kisebb jövedelműeknek, a – jelzálogul felajánlott – ingatlanok értékének egyre nagyobb hányadára adtak kölcsönöket. 2007-től a pénzintézetek egyre inkább ügynökökre támaszkodtak, akik a bankfiókokhoz képest sokkal hatékonyabban értékesítettek. Az MNB adatai szerint a szabadon elkölthető, de a lakásra terhelt hitelek nagysága 2005 és 2008 között 388 milliárdról 2041 milliárdra emelkedett, amiből 2006 milliárd devizaalapú volt.

2008 novemberében aztán a súlyosan eladósodott ország és a súlyosan eladósodott lakosság nyakába szakadt a gazdasági válság. Az országot végül csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2009 januári, súlyos feltételeket szabó, 20 milliárd eurós hitele mentette meg az államcsődtől, a devizaalapú forintkölcsönben eladósodott lakosság nagyobb része viszont ekkor kezdett szembesülni azzal, hogy a jelzáloghitelek kamatainak elszabadulása miatt akár minden vagyonát elveszítheti.

2008 májusában Felcsúti Péter, a Bankszövetség akkori elnöke, a Raiffeisen vezetője még azt mondta, hogy indokolatlan és eredménytelen lenne a devizahitelezés korlátozása, egy hónappal korábban Balássy László, a Citibank vállalati vezérigazgatója pedig úgy vélekedett, valószínűtlen, hogy drasztikusan romlana a forint árfolyama. Andreas Treichl, az osztrák Erste vezérigazgatója 2008 májusában már komoly forintleértékelődéstől tartott, magyar leánybankja viszont az utolsó percig az egyik legnagyobb hitelkihelyező volt.

A Raiffeisen egyik vezető beosztású munkatársa szerint az állásával játszott az a bankvezető, aki óvatoskodott, nem teljesítette az eladási célterveket, és emiatt visszaesett a pénzintézet piaci részesedése. A fiókvezetők fizetésének 30-40 százaléka is a teljesítménytől függött, az értékesítés alapján kapták a jutalékaikat. 2008 végén már 30 százalékkal nagyobb volt a kihelyezett hitelek nagysága, mint a bankokban elhelyezett pénzbetéteké. „A tíz százalék feletti kamatnál nem működik a matematika.” A neve elhallgatását kérő szakember szerint a bankok által használt hitelkalkulátoroknál meghatározó elem a magas kamat, így jóval kevesebb tőkét lehet nyújtani az ügyfélnek, ráadásul a futamidő végére a hitel 3-4-szeresét fizetné vissza. Bement a bankba az ügyfél, ahol közölték vele, hogy ha forinthitelt kér, akkor csak pár milliót kaphat, és azt is triplán fizeti vissza. Nem volt olyan ember, aki ebbe belement.

2009-re 1,2 millió devizaalapú hitelszerződést kötöttek a bankok, ami közvetlenül 880 ezer adóst, közvetve (kezes, családtag) további 2 millió embert, vagyis a magyar lakosság 1/3-át érinti. A probléma nagysága rendkívülivé vált, érdemi kormányzati lépés mégsem történt. A devizában eladósodott emberek százezrei olyan adósságcsapdába kerültek, amiből vagy rendkívül előnytelen pénzügyi mutatókkal, vagy azóta sem tudtak kitörni.

Ezzel szemben, ha a bankok bevételeit nézzük, az MNB munkatársai szerint a leánybankok profittermelő képessége 50, de bizonyos esetekben 100 százalékban haladta meg az anyabankok országának teljesítményét. Ekkorra már az állami intézményeknek, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) kellett volna lépnie, de leginkább állami beavatkozásra lett volna szükség, a Pénzügyminisztérium tudott volna érdemben fellépni. És jött a félresikerült „bankmentő" intézkedések sora:

Végtörlesztés: 2011. szeptember 29. és 2012. március 1. között a bankok lehetőséget adtak a fennálló tartozás egy összegben történő visszafizetésére, de ezt csak a tehetősebbek tudták igénybe venni. A PSZÁF 2012. március 1-i adatai szerint a deviza jelzáloghitel-állomány 18,2 százalékát végtörlesztette mintegy 160 ezer adós... (Az MNB elnöke szerint a lépés jelentős veszteséget okoz a hitelintézeteknek, rontja Magyarország növekedési kilátásait és csökkenti a költségvetési adóbevételeket. A Bankszövetség bejelentése szerint a jogszabály kihirdetését követően a bankok az alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Unió illetékes intézményeihez fordultak.)

2011. december 15-én jött a Nemzeti Eszközkezelő. A kormány a bankokkal történő megállapodása szerint a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolhatja azokat az ingatlanokat, amelyek nem kellenek a bankoknak. Az Eszközkezelő az adós szociális rászorultságához, valamint számos egyéb feltételhez kötötte az ingatlan megvásárlását (szerződés kelte 2009 előtti kellett legyen, az ingatlan értéke, hogy a kölcsön összege hogyan aránylik a forgalmi értékhez, bejelentett cím stb.). Az állam által megvásárolt lakást a korábbi – immár kisemmizett – adós visszabérelheti, albérlőként maradhat abban a lakásban, amit az esetek nagy részében már kifizetett, de a banknak befizetett milliók elvesztek, és a jövő a kormányzati intézkedések ellenére teljesen bizonytalan. Hogy milyen súlyos a helyzet, az a számokból is kiderül: 2013 végéig 15 ezer lakást ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelőnek, 2014 végéig 25 ezerre bővülhetett ez a szám.

Árfolyamrögzítés: 2012 márciusa és 2013 decembere között a kormány fix törlesztési árfolyam rögzítését ígérte a svájcifrank- és az euróalapú hitelek visszafizetésére. Az árfolyam rögzítése esetén a devizahitelesek fizetési terhei egy átmeneti – maximum 60 hónapos – időszakban nem érzékelhetők, de azt követően a devizahitelt azonban újra az aktuális piaci árfolyamon kell tovább törleszteni. A megfizetett és a tényleges piaci árfolyam közötti különbözet, egy külön gyűjtőszámlán halmozódik fel, amit maximum 60 hónap után többletteherként fizetni kell. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződés 173 144 db volt 2013. december végén, ugyanakkor a gyűjtőszámlás hitelállomány 2013 év végére elérte a 13 623 millió Ft-ot.

Az ócsai lakópark: e kormányzati beruházás 2012 októberétől bajba jutott devizahiteles családok 0,0005 százalékának szánt menedéket hozzávetőleg 6 milliárd forintból. A jogorvoslat is rendkívül lassú mederben csordogált. A Kúria nem volt hajlandó betölteni a szerepét, minden igyekezetével azon volt, hogy kibújjon ezen alkotmányos feladatának az elvégzése alól, és megpróbálja áthárítani a döntést a kormányra, a kormány viszont a hitelkárosultak helyzetének rendezéséről szóló politikai döntést bírósági huzavonával igyekezett elodázni.

Igazságszolgáltatási huzavona. 2013. július 4.: állást foglalt a Kúria, hogy az árfolyamrés költség, a szerződésnek ezt külön, kifejezetten is tartalmaznia kellett volna. A Kúria kimondta, hogy az árfolyamrés 1%, és ha ezzel módosítja a bank a szerződést, akkor visszamenőleg (!) is érvényes lesz, érvényben marad. 2013. december 16.: a Kúria jogegységi döntése alapján a bíróságoknak olyan mértékben kell belenyúlniuk a bankok szerződéseibe, amely teljesen összezavarja a bankok és a fogyasztó közti jogviszonyt. A jogviszonyok összezavarása csak elodázza a devizahitelesek problémájának megoldását. Európai bírósági ítélet, 2014. február 19.: az Európa Unió Bíróság főtanácsnokának álláspontja szerint az árfolyamrés költség. 2014 július 16.: a Kúria úgy döntött, az árfolyamrés tisztességtelen, és az egyoldalú szerződésmódosítás is jogszerűtlen lehet. 2014. július 4.: kormányzati döntés született, miszerint fenntartja a megkötött szerződéseket; a devizában megállapított bármilyen költséget, díjat, jutalékot az MNB hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni.

2015. február 1-én hatályba lépett a 2014. évi LXXVII. törvény a devizahitelek forintosításáról. Az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47 Ft-ban, az eurónál 308,97 Ft-ban határozta meg. Az ügyfelek hitelét tehát lényegében a piaci árfolyamon forintosították, ami ismét csak a bankoknak kedvezett. Amit nyernek a devizahitelesek a bankok elszámoltatásával, annyit veszítettek azzal, hogy a kötelező forintosítás beleégette fennálló tartozásukba az elmúlt évek összes árfolyamromlását. Mind az euró, mind a svájci frank esetében jó 100 forinttal magasabb árfolyamot jelentett, mint amin a hitelek túlnyomó többségét az emberek felvették. A havi törlesztések eddig alig növekedtek, de 6–8 évi befizetésük elveszett. A banki elszámolás és a kötelező forintosítás után fennmaradó tartozás nagyjából akkora, vagy akár nagyobb maradt, mint az eredetileg felvett hitel. A kormányzat a maga részéről ezzel lezártnak tekinti a kérdést, a társadalom egyáltalán nem.

Százezer 90 napon túli tartozás van jelenleg, ami azt jelenti, hogy minimum 80 ezer családra vár kilakoltatás, a reménytelenség. A devizahitel-tragédia megrengette a magyar társadalmat. Ezrek betegedtek bele, több százan haltak bele abba, hogy erőn felül igyekeztek fizetni a megduplázódó törlesztőrészleteket. Családok hullottak szét, fiatalok tízezrei próbáltak szerencsét külföldön, kerülve szüleik példáját, a pénzügyi kiszolgáltatottságot. A magyar társadalom jelentős része bő egy évtizede gyarapodás helyett a bankoknak termeli a pénzt.

Sokan bíznak az EU nemzetközi jogi fórumaiban, ami illúzió. A jelenlegi EU egy neoliberális gazdasági alapokra épülő rendszer, amelyben a profitorientált szemléletmód az elsődleges, minden egyéb másodlagos, harmadlagos. Az EU intézményrendszere (beleértve természetesen a bíróságokat is) a pénzintézetek érdekeit a lakossági érdekei fölé helyezi, a lakosság érdekeinek védelmét a tagállamok hatáskörébe helyezi. Amennyiben az adott tagállam nem mutat erre hajlandóságot, úgy az EU sem erőlteti a megoldást a tagállamra. Ezt a kérdést a magyar kormánynak kell eldöntenie. Miután eddig nem született átfogó, igazságos politikai megoldás, a hitelkárosultak helyzete továbbra is drámai. Jelenleg 100 ezer családot fenyeget a kilakoltatás. Az elmúlt 100 év legnagyobb pénzügyi átverésének haszna (eddig büntetlenül) a pénzintézeteknél lapul a kasszában, a károsultak pedig még mindig az igazuk és a pénzük után futnak.

Vannak szerencsére biztató nemzetközi példák. Például Horvátország. A 4,2 millió lakosú országban 60 ezer devizakárosult nem csak várja, hanem aktív lépéseket is tesz a megoldás érdekében. A károsultak érdekeit az Udruga Franak (Frank Egyesület) képviseli. Az érdekképviselet az ügy mentén haladva, egységesen, kellő szakmai háttérrel, mozgósító erővel bír. 2015. április 25-én a károsultak Zágrábban több tízezres (!) demonstrációt tartottak, amelyhez csatlakoztak a nyugdíjasok, veteránok, tanárok, orvosok is, vagyis példás társadalmi összefogás alakult ki. A történtek hatására a horvát kormány munkacsoportot hozott létre a kormányzat, a pénzintézetek és a károsultak képviselőivel. Az Udruga Franak becslése szerint a bankok 10 és 20 milliárd kuna (413 és 826 milliárd forint) jogosulatlan bevételre tettek szert, 300 százalékkal kerestek többet az ilyen hiteleken, mint például Németországban. Amennyiben bebizonyosodik, hogy tisztességtelen devizaalapú hitelekről volt szó, és az adósokat nem figyelmeztették a kockázatokra, akkor a frankalapú devizahitelek semmisnek tekinthetők. Az Uduga Franak a svájci frankban felvett hitelek indokolatlan és jelentős drágulása miatt nyolc bankot perelt be. Az ítéletre 2018. július elején került sor, amelyben Dobronić bíró a devizahitelesek javára döntött a bankokkal szemben. Dobronić indoklása szerint a bankok tevékenysége teljes mértékben ellentétes a fogyasztóvédelmi törvénnyel, mivel nem tájékoztatták az ügyfeleket a lehetséges kockázatokról. A pénzintézetek változó kamatozású kölcsönöket kínáltak, a kamatokat egyoldalú banki döntésekkel, a hitelesek kárára változtatták, anélkül, hogy az ügyfeleik bármiféle információt kaphattak volna a számítási módszerről vagy a paraméterekről. Ezért a bíróság elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét, a hitelesek eszerint visszakaphatják a bankoktól azt a pénzt, amennyivel eddig a jogosnál többet fizettek a hitelért.

A jó példa ragadós lehet. Ha a magyarországi – erősen tagolt, a részleteken késhegyig menő vitát folytató – érdekvédelem megtalálja a közös hangot, irányba tud állni, erős jogi háttér mellett erőt tud felmutatni, akkor győzni fog. A megoldás jelszava nem lehet az, hogy ÉN, csak az, hogy MI.

- Társadalmi vita indul a Mi Hazánk Mozgalom alapító nyilatkozatáról - Ön is véleményt nyilváníthat

- Horvátországban semmissé nyilvánították a svájci frank alapú hiteleket