Egy interneten terjedő (a cikk alatt olvasható) tanulmányban [1] a számunkra ismeretlen szerző a zsidóságra jellemző elmebajt, a tudathasadásos paranoiát, üldözési mániát értelmezi. Örökletes 'betegségként' magyarázza a jól ismert jelenséget, és utal annak molekuláris okára és ezzel esetleges gyógyszeres gyógymódjára.


Felvillanyozott az írás, mert következtetései ragyogó harmóniába hozhatók a zsidóságát erősen hangsúlyozó snóbli-díjas agykutató, Eric C. Kandel kísérleti eredményeiből levont következtetéseivel. Csupán csak annyi a különbség – és ez nem lényegtelen! – hogy a zsidó társadalmat jellemző paranoia nem genetikai, hanem társadalom-genetikai alapokon nyugszik, azaz gyógyszeresen nem gyógyítható. A zsidóság kultúrája teremti meg és tartja fenn a magasabbrendűség és üldözöttség tudatát az ezen a kultúrán fölnevelt egyedekben.

A két tudati forma szélsőséges megnyilvánulása aztán ami esetleg egyéb – talán részben genetikai – sajátságok eredményeként kiváltja a betegség ismert tüneteit, hajtja az áldozatot esetleg teljes szellemi eltompulásba vagy öngyilkosságba.

Eric C. Kandel 2000-ben snóbli-díjat kapott az agyműködésre vonatkozó tanulmányaiért. Kandel bécsi zsidó családban született, és az 1939-es náci hatalomátvételkor családjával egyetemben kizavarták a lakásukból, és föltehetően a lakást kirabló 'nácik' elvitték az akkor kapott kormányozható kis játékautóját. Ugyan az életük megmaradt, el sem szállították őket a lágerekbe, hanem a rokonaik Amerikába menekítették ki őket, és ott felnőve, iskolázva lett agykutató. Közben elvégezte a zsidó iskolát, a yeshivát és tudatilag is teljesen zsidó lett, aki autója elveszítését soha nem bocsátotta meg vélt elrablóinak. Snóbli-díjas emlékeit könyvben adta közre [2], és ebben állandóan és keményen átsüt az üldözöttség, a magasabbrendűség tudata, a nácizmus, a mindenütt fellángoló antiszemitizmus gyűlölete. Paranoia.

Kandel szépen kifejti az emlékezés molekuláris élettani alapjait, és ragyogóan kimutatja, hogy az idegrendszer az emlékek beépítését az idegsejtek szinapszisainak továbbfejlesztése révén létrehozott újabb kapcsolatokkal végzi el. De nem ismeri – és nem is érti! –, hogy a szinaptikus kapcsolatok miként alakulnak aztán tudati képpé, jelennek meg, idéződnek fel később emlékként.

Ismert, hogy az idegsejtek szaporodásra képtelenek, ezért növekedésük legfeljebb a sejthártya kitüremkedésével érhető el, amely másik idegsejt érzékelő részéhez közeledve ott szinapszist képezhet. Ennek eredményei az új kapcsolatok. Az emberi agy közel 100 millió idegsejttel rendelkezik, és mindegyik nagyságrendileg 1000 másik sejttel áll kapcsolatban, ezáltal egy meglehetősen bonyolult hálózatot alkotva. Az emlékek beépülésével ezek a szinapszisok érzékennyé válnak, és minden izgalomba jövetelt követően glutaminsavat 'izzadnak ki', amivel a csatlakozó sejtet ingerlik, gerjesztik, hozzák izgalomba. Ez az izgalom elektromos és molekuláris biológiai módon aztán az agy bizonyos területeire szétterjed, melynek során az izgalmat kiváltó inger, kép, hatás az agyban visszaidézhető változásokat hoz létre.

Kandel ezekre hivatkozva szépen bemutatja, hogy az emlékek az ismételt ingerlés hatására állandó kapcsolatokat építenek ki, és ezért a visszaidézéskor a kapcsolat állandóságát a feldolgozó agyszakaszok érzékelik, értelmezik. Időben hosszabb, rendszeres ismétlődés eredményeként azonban a kapcsolatok, illetve azok képzetei a tudat alá is szorulhatnak, és onnan működnek, hatnak, tudattalanul, éppen ezért gyorsabban, mert kikerülik a tudat értelmező tevékenységét. Ilyen pl. amikor valaki megtanul teniszezni, biciklizni, írni, olvasni stb. Néha a tudat is átveszi az ott elraktározott 'emlékek' nyomait, és aszerint cselekszik.

Kandel könyve végén foglalkozik magával a tudattal, az öntudattal, és az eddigi tapasztalatai, yeshivás életszemlélete alapján annak megoldását is molekulákban, anyagi rendszerekben látja. Ezzel szépen igazolja, hogy a tudatalatti meghatározottság a tudatba törve hordozza azokat a fogalmakat, melyektől elszakadni képtelen: adott esetben az anyagi meghatározottságot. Fogalma sincs a nem zsidó Gánti Tibor gondolkodó chemoton-modelljéről – pedig Gánti azt még a nyolcvanas évek elején angolul is publikálta! – így arról sem, hogy az agy tudati tevékenysége valójában indirekt, azaz transzformált holografikus jelenség, így az nem lokalizálható egy-egy szinapszishoz, szinapszis-rendszerhez, közvetlen molekuláris behatásokkal át sem írható. Fogalma sincs Zohár és Marshal kvantummechanikai tanulmányairól [3], akik az agyat kvantummechanikai rendszernek fogják fel, és a memóriát, a tudatot kvantummechanikai rezonancia jelenségként értelmezik.

Kandel ismeri és említi azt a jelenséget, hogy a kora gyerekkorban tapasztaltak az agyban rögződnek, és idővel a tudat alá kerülve később onnan is hatnak, nem ritkán elő is törnek, és látszólag érthetetlen eredményekre vezetnek. Ő, mint hagyományos zsidó család sarja már kora gyerekkorában megkapta a magasabbrendűségének a rítusát és az üldöztetés tudatát már ennek megfelelően kódolta is a saját agyába. Könyvében többször is visszatér ez a momentum, és, bár kimondatlanul, de ott nyüzsög a kettő összefüggése: azért üldöznek, mert magasabbrendű vagyok, mert annak születtem! Társadalmi paranoia.

Magasabbrendű? Életútja talán alátámasztja ezt. De ha megnézzük, hogy yeshivás kapcsolataiban milyen mértékben támogatják egymást, a magasabbrendűek a magasabbrendűeket, a pénzügyi lehetőségeket az ő érdekükben teremtik meg, akkor a siker titka nem elsőrendűen a magasabbrendűség, hanem az azonos rendhez tartozás biztosította szerveződés! Ahogy a snóbli-díjnak sem az alapja a magasabbrendűvé születettség, hiszen százezer számra találunk a földgolyón hasonló szellemi képességű, esetleg magasabb szinten alkotó tudósokat, akik szóba sem kerülhetnek a snóbli-díj odaítélésekor, hiszen nem tartoznak a díjat kilobbizók érdekszférájába. Kertész Imre snóbli-díja erre csak egy – de meglehetősen jellemző – példa. Társadalmi paranoia.

Kandel és társadalmi csoportja kultúrája ma felettébb jól ismert, s mert a hozzájuk nem tartozók számára harsány, mert lehengerlő, mert megalázó, ezért felettébb kutatott is. Visszatekintve a vélt évezredekre, egyértelműen megállapítható, hogy Jósiás gyerekkirály számára készült ideológia az alapja és éppen ezért, végig és végig kíséri a valótlanságok sora, a jóhiszemű és esetleg már vad, aljas hazugságok tömege. Ez a kultúra köszönőviszonyban sincs az igazsággal. De mentségére szolgáljon, a szent könyveiben – a Tórában és a Talmudban – erre kísérletet sem tesz, a kísérő könyvekben, azaz pl. az egész Ószövetségben még kevésbé. Sőt, az általa csak a nekik rabszolgaként teremtett gójoknak nem is szabad igazat mondani. A gój nem ember, nincs isteni lelke, mint nekik, ezért, hogy mit gondolnak, mit vélnek, számukra teljesen lényegtelen, csak szolgáljanak az uraiknak, azaz nekik. Röviden: csakis a gójok szolgálata fogadható el, óhaja, kívánsága, sértettsége, esetleg rituális halála a kiválasztottak számára lényegtelen. Társadalmi paranoia.

Viszont onnan minden sértő incidenst véresen, keményen, durván, példásan meg kell torolni. Ahogy tették ezt Gáza nekik nem engedelmeskedő lakosságával, a segélyhajó személyzetével és utasaival, de tették ezt Kun Béla bandái és Rákosi terrorlegényei is. Gójt ölni nem gyilkosság, nem Isten elleni vétek, hanem Istennek tetsző cselekedet! Társadalmi paranoia.

Ez a tanítás már kora gyerekkortól folyik. Erre kondicionálják a yeshivás gyerekeket még iskoláskoruk előtt. Aztán ebből következik a félelem is, hogy a gójok bizonyára nem viselik el szolgai birkatürelemmel a megaláztatásukat, és esetleg tiltakoznak, lázadnak, rájuk támadnak. A félelem krónikus, és a kettő alakítja azt a társadalmi paranoiát, féktelen gyűlöletet, ami aztán az egyedekben valóságos, a tudat alól állandóan kikandikáló valóságos elmebajban testesül meg. Jellemző példa erre Kertész, Konrád állandó félelme és gyűlölete, de talán a legjellemzőbb volt Regős Péter útszéli kifakadása a magyarság ellen: nem hódol be, nem ismeri el, hogy le lett győzve, gyűlölni, gyilkolni kell! Társadalmi paranoia.

Az állandó gyűlölködés és félelem ennek megtorlásától nem a génekbe kódolt tulajdonság, az ebből fakadó kóros paranoia oka sem a két agyfélteke hiányos kommunikációja! Ez ennek a társadalmi csoportnak a kultúrájából következik, és minthogy már kisgyerekkortól kezdve a csoportba születettek ennek hatása alatt állnak, a tudat alá szorult indulatokat jelent. Nincsenek a tudatában ennek, ezért aztán bármiféle ideggyengeség esetén a jelenség kórossá, valódi elmebajjá alakulva jelenik meg. Nem valódi hatások, hanem a saját belső félelmük váltja ki belőlük. Aztán ennek hatásai már kiszámíthatatlanok. Elképzelt történetek, kitalált események, mind-mind önigazolást szolgálnak. Társadalmi paranoia.

Gondot azonban az okoz, hogy a bíróságoknál, a törvénykezésnél ilyen rejtett érzéseket tápláló személyek döntnöki helyzetben vannak és az önigazolásuk a társadalom büntetésébe csap át. Félelmük nem egyszer halálos ítéletekben, vélt ellenfeleik emberi meggyalázásában, tönkretételében nyilvánul meg, ezzel az önigazoló félelmeket még fokozva is. Az egész holokauszt-történelem erre jellegzetes példa. Büntetni azokat, akik nem hiszik el a kitalált meséiket és nem hajlandók vélt uraiknak szolgálni, bűntudattal vezekelni azért, amit el sem követtek. A saját vétkeiket vetítik ki másokra, ahogy tették a ballib pártmuftik és a megmondóemberek is vélt ellenfeleikkel: azzal vádolták meg őket, amit maguk szándékoztak elkövetni, vagy követtek is már el. Társadalmi paranoia.

Mi pedig továbbra sem tehetünk mást: nem fogadhatjuk el a hazug vádakat, és az igazságot rendszeresen feltárva igyekszünk kivédeni az egyre erőszakosabb paranoiás rohamokat. Az igazat, mindig csak az igazat továbbítva kíséreljük meg a paranoiás elmebetegek erőszakos hatalmát meggátolni. Ettől válunk a szemükbe rasszistákká, antiszemitákká, fasisztákká és rettegett üldözőkké. Pedig csakis önmaguk jelenti számukra az ellent és az elől menekülve gyűlölködnek dühödten. Társadalmi paranoia.

Ez ellen viszont nincs orvosság, maguknak kell ettől megszabadulniuk, ha velünk, nálunk akarnak élni. Ha nem teszik meg, akkor valóban sor kerül arra, hogy az épelméjű társadalom a végén azt mondja: ebből elég! Takarodjatok innen, amíg jól megy a dolgotok! Ekkor válhatnak valóra az addig rejtett félelmeik, de csakis maguknak köszönhetik, nem külső ellenség teremti meg, hanem önmaguk.

Cser Ferenc – Neményi.net

[1] Psychiatric News (American Psychiatric Asssociation), 1972. X. 25.
[2] Eric C. Kandel: In search of Memory, Norton, New York, 2007
[3] Zohar (1990) Danah: The Quantum Self. Human Nature and Consciousness Defined by the New Physics. William Morrow and Co, New York, Bloomsbury & Haper Collins, London 1990.

A zsidók skizofrénia hordozói – ezt bizonyítja az a cikk, amelyet a tekintélyes American Journal of Psychiatry szakfolyóirat számára készített csaknem négy évtizede Arnold A. Hutschnecker New York-i pszichiáter, aki egykor Nixon elnököt is kezelte. Elmebetegség: a zsidó kór c. tanulmányában a szerző azt mondja, hogy bár nem minden zsidó elmebeteg, az elmebetegség nagyon ragályos, és a zsidók számítanak a fő fertőzésforrásnak.

Dr. Hutschnecker megállapítja, hogy minden zsidó a skizofrénia csíráival születik, és ez a tény magyarázza a zsidók széleskörű üldöztetését. "A világ könyörületesebb lenne a zsidókkal szemben, ha köztudott lenne, hogy a zsidók nem felelősek az állapotukért"-- mondja. "A skizofrénia az a tényező, amely a zsidókban egy kényszeres üldöztetésvágyat teremt."

A zsidók sajátos elmebetegsége azáltal nyilvánul meg, hogy képtelenek megkülönböztetni a jót a rossztól. Azt mondja, hogy bár a zsidó kánoni törvények elismerik a türelem, a szerénység és a becsületesség értékeit, a zsidók agresszívek, bosszúállók és becstelenek. "Miközben a zsidók azzal támadják a nem zsidó amerikaiakat, hogy rasszisták, Izrael a világ legrasszistább országa" – mondja Dr. Hutschnecker, aki szerint a zsidók az elmebetegségüket a paranoiájukon keresztül mutatják ki, mert - mint magyarázza - a paranoiás nemcsak azt képzeli, hogy üldözik, hanem szándékosan olyan helyzeteket teremt, amelyek az üldözést valósággá teszik.

Mindenkinek, aki látni akarja a zsidó paranoiát működés közben, mondja Dr. Hutschnecker, fel kellene szállnia a New York-i metróra. Tíz esetből kilencszer egy zsidó az, aki félrelök az útjából. "A zsidók azt remélik, hogy mi ugyanígy veszünk revánsot, és ha ezt tesszük, akkor ő azt mondhatja, hogy antiszemiták vagyunk."

A második világháború alatt Dr. Hutschnecker szerint az amerikai és angliai zsidó vezetők tudtak arról, hogy a nácik rettenetes mészárlást végeznek a zsidók körében, de amikor a külügyminisztériumi illetékesek fel akartak szólalni a mészárlás ellen, a szervezett zsidóság elhallgattatta őket, mert azt akarta, hogy a mészárlás folytatódjon, hogy felkeltse a világ szimpátiáját.

Dr. Hutschnecker a zsidók üldözöttségi vágyát ahhoz az betegségfajtához hasonlítja, ahol az érintett személy megcsonkítja önmagát. Szerinte azok, akik megcsonkítják önmagukat, azért teszik ezt, mert szimpátiát akarnak kelteni maguk iránt, de az ilyen személyek a betegségüket fedik fel, amikor úgy elcsúfítják magukat, hogy inkább ellenérzést keltenek, mintsem szimpátiát.

Dr. Hutschnecker megjegyzi, hogy az elmebetegség előfordulása az Egyesült Államokban egyenes arányban nőtt a zsidó népesség növekedésével. "A nagy zsidó bevándorlás az Egyesült Államokba a XIX. század végén kezdődött. 1900-ban 1.058.135 zsidó volt az USA-ban, 1970-ben 5.868.555; a növekedés 454,8 százalékos. 1900-ban 62.112 személy volt elmegyógyintézetben az USA-ban, 1970-ben 339.027; a növekedés 445,7 százalékos. Ugyanebben az időszakban az amerikai népesség 76.212.368 főről 203.211.926 főre nőtt; a növekedés 166,6 százalékos. A zsidók Európából való beözönlése előtt az Egyesült Államok egy mentálisan egészséges nemzet volt, de ez ma már nem igaz."

Dr. Hutschnecker azzal támasztja alá állítását, hogy az Egyesült Államok mentálisan már nem egy egészséges nemzet, hogy Dr. David Rosenthalt, az Országos Mentál-egészségügyi Intézet (NIMH) pszichológiai laboratóriumának vezetőjét idézi, aki legutóbb több mint hatvan millióra becsülte azoknak a számát, akik az USA-ban a skizofrénia (schizophrenic spectrum disorder) valamelyik formájában szenvednek. Megjegyezvén, hogy Rosenthal zsidó, Dr, Hutschnecker azt mondja, hogy úgy tűnik, a zsidók perverz büszkeséget éreznek az elmebetegség terjesztésében.

A "skizofrénia" szót egy svájci pszichiáter, dr. Eugen Bleuler adta egy elmebetegségnek 1911-ben, amelyet korábban "dementia praecoxként" ismertek, ezt a nevet a kór felfedezője, Dr. Emil Kraepelin használta. Később ugyanennek a betegségnek Sigmund Freud a "neurózis" nevet adta. "A skizofrénia szimptómáit csaknem egyszerre fedezte fel Bleuler, Kraepelin és Freud abban az időben, amikor a zsidók benyomultak a tehetős középosztályba" – mondja Dr. Hutschnecker. "Korábban nem vettek tudomást társadalmi és faji entitásként a korszak orvosai. Klinikailag akkor váltak fontossá, amikor elkezdtek összekeveredni a nem zsidókkal."

Dr. Jacques S. Gottlieb (Wayne State University) kutatásai kimutatták, hogy a skizofréniát az alfa-2-globulin proteinben lévő elváltozás okozza, amely a skizofrének esetében dugóhúzó alakú. A deformált proteintért nyilvánvalóan egy vírus a felelős, amelyet Dr. Hutschnecker szerint zsidók adnak át nem zsidóknak, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ezért a nyugat-európai származású amerikaiak, akik nem építettek ki immunitást a vírussal szemben, különösen érzékenyek a betegségre.

"Számomra nem kétséges, hogy a zsidók megfertőzték az amerikai népet skizofréniával. A zsidók a betegség hordozói, és járványszerűen fog terjedni, amíg a tudomány fel nem fedezi a vakcinát, amely ellensúlyozza azt."

A zsidók a Biblia- és Talmud-tanulmányaik részeként azt tanulják, hogy a gójok ellen elkövetett olyan bűnök, mint a népirtás, tömeggyilkosság, gyermekmolesztálás, Istennek tett szentséges szolgálatnak tekintendő. A Biblia és a Talmud, a gyűlölet szent könyvei felhatalmazást adnak az ártatlan zsidó fiataloknak arra, hogy Isten nevében gyűlöljék, gyilkolják, becsapják, üldözzék, kirabolják a nem zsidókat. Ez nemcsak egy rovátkát hagy a mentális struktúrájukon, hanem a lelkületüket is rothadó szellemi elferdülésbe taszítja. Együtt élnek és dolgoznak a nem zsidókkal világszerte, kedvelik a gój szomszédjaikat, élvezik a kultúrájukat és esetenként még bele is szeretnek ellenkező nemű gójokba, mert a (fajtisztaságon alapuló) rájuk kényszerített szigorú törvények és megszorítások miatt kénytelenek egy olyan világban felnőni, amelyben megtanulják a más parancsának való engedelmesség és a kettős élet magvait. Az átlagos zsidó azzal a dilemmával szembesül, hogy engedelmeskednie kell az isteni törvények rabbinikus interpretációjának. A rabbik azt tanították a zsidó nemzet fiataljainak, hogy megvessék, leigázzák, lenézzék, sőt, gyűlöljék a nem zsidók világát. Tanításaik szerint ha valaki nem követi ezeket a szent parancsolatokat, akkor azokat Isten szigorúan megbünteti. Ennek természetesen mentális aberrációt kell eredményeznie a zsidóság körében.

Psychiatric News (American Psychiatric Asssociation), 1972. X. 25.

(Ford. Hep Titusz)

(Forrás: internetes körlevél – Antidogma.hu – Neményi.net)