2019. január 23., szerda, Zelma, Rajmund, Emese napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
21:28 A szíriai helyzetről tárgyalt Putyin Erdogannal21:03 A Legfőbb Ügyészség előtt tüntettek a Jobbik cimborái20:18 Megvédjük Nagy-Magyarországot!19:55 Több mint négymillió e-személyi van forgalomban19:43 Kikapott a magyar kézilabda-válogatott Norvégia ellen19:20 A pápának az amerikai-mexikói határ megerősítése sem tetszik - szerinte nem is kellene tartani a beözönlőktől18:54 Terjed az influenza18:17 Horváth Csaba megint megkapta Tarlóstól17:48 Ausztriában is kénytelenek voltak elismerni: tíz betolakodóból négy hazudik az életkoráról17:11 Ötmillió darab captagon tablettát találtak Görögországban16:31 Vona szerint Sneidernek bocsánatot kellene kérnie, veszélyben a baloldali együttműködés16:11 Egyhetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete16:01 Nem szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés a túlóratörvény elleni határozatot15:44 Karácsony és Horváth mérkőzik a baloldali főpolgármester-jelöltségért - utóbbi számít a Jobbikra is14:55 Japánba is elmegy a pápa - igazán elsajátíthatná ott a migránskezelési alapelveket
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Holokamu ::

Holokauszt-hazudozás középfokon

Én magam már számos alkalommal megpendítettem: a tájékozottabb, tanultabb rétegek számára fenntartott holokauszt-vallás mellett létezik egy népi holokauszt-hit, melyben továbbra is burjánoznak a háborús propaganda rég megcáfolt olyan ostoba állításai, mint például a zuhanyrózsából ömlő gáz, az emberbőrből készül lámpaernyő, az emberi zsírból készített szappan és hasonló butaságok. Arra gondolna az ember, hogy az iskolai tankönyvekben azért mégsem terjesztik a hazug holokauszt-mítoszokat. Sajnos azonban terjesztik.

Természetesen nincsen kizárva az a lehetőség sem, hogy a tankönyvek íróinak egész egyszerűen fogalma sincsen a történelemről. Szita Szabolcs, Karsai László, Ungváry Krisztián, és más hivatalos holokauszt-történészek, hol vagytok ilyenkor? Miért nem szólaltok meg, miért nem cáfoljátok meg a holokauszttal kapcsolatos tévedéseket és hazugságokat? Félreértés ne essék: nem a revizionista álláspont képviseletét kérem számon a hivatalos holokauszt-történészeken. Hanem azt, hogy legalább a „legfrissebb kutatási eredmények” megismertetése érdekében hallassák a hangjukat. (Persze a „legfrissebb kutatási eredmények” legfeljebb a hivatalosság számára „frissek”, ugyanis a revizionisták régóta hangoztattak sok olyan tényt, amelyet a holokausztosok később „felfedeztek”.)
Az alábbiakban következzék a „holokausztra” vonatkozó részlet ifj. Lator Lászlónak a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában 1995-ben megjelent, a középiskola IV. osztálya számára írt történelem tankönyvéből. A szerzőről annyit, hogy a szocializmus korszakában számos díjjal jutalmazott Lator László költő gyermeke (többek közt büszke birtokosa a Szocialista Kultúráért díjnak, de sokat elárul az is, hogy a rendszerváltás után a Soros Alapítvány két alkalommal is kitüntette). Ifj. Lator László orosz-történelem szakos tanár, hosszú éveken keresztül állt is a katedrán, de idővel már csak kisebb óraszámban butította a gyerekeket, ugyanis a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa, majd II. kerületi önkormányzati képviselő is volt. Elkeserítő viszont még csak rágondolni is arra, hogy egy időben részt vett az érettségi feladatok kidolgozásában. A Pest megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány titkáraként, majd a szentendrei önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának tagjaként viszont hála Istennek nem sok vizet zavart, ezzel szemben vélhetően jelentős pénzeket vett fel.
Íme tehát, az 1995-ben írott és többször újra kiadott (egyes iskolákban még ma is használt) tankönyvéből a holokausztra vonatkozó részlet:
„Koncentrációs táborok már közvetlenül Hitler hatalomra jutása után voltak Németországban. Ezek eleinte főként munkatáborokként működtek. Kezdettől fogva jellemző volt a zsidók elleni erőszak (az első kirívó eset a kristályéjszaka volt). A világháború kitörésekor tömegesen gyilkolták a nácik a lengyelországi izraelitákat. Aztán 1942. január 1-jén, a Wansee konferencián döntöttek arról, hogy a zsidókra nem a kitelepítés vár (felmerült Madagaszkár szigete is), hanem a koncentrációs táborok egy részét egyenesen megsemmisítő táborokká alakítják át. Ezzel előkészítik az ún. Endlösungot (Endlőzung), azaz a „végső megoldást”. A megsemmisítés először úgy zajlott, hogy egy-egy környéken zsúfolt gettókba zsúfolták össze a zsidóságot, és ott folytak a kivégzések, később ez úgy módosult, hogy a gettók csak az összegyűjtésre szolgáltak, ahonnan tehervonatokon szállították tovább (deportálták) a zsidókat, a cigányokat, a homoszexuálisokat, a fogyatékosokat, a nácik ellenségeit, a baloldaliakat stb. megsemmisítő táborokba.
A gettók elkülönített városnegyedek voltak, de sokszor csak egy-egy település téglagyárába terelték össze az embereket. A sárga csillag viselésére kötelezett zsidók kötelesek voltak a gettókba vonulni, ahol egy lakásban több tucat embert is összezártak. Innen gyakran a lakosság megvetése, kődobálás közepette terelték őket a vasútállomásra, ahol marhavagonokba zsúfolva, szorosan egymás mellett kellett állniuk a végtelenül hosszú úton. Minden állomáson kampókkal húzták le a vonatról a holtakat. A táborokban különválogatták a gyerekeket, az öregeket, a betegeket. Rájuk szinte azonnal a megsemmisítés várt: zuhanyozónak álcázott épületekben a zuhanyrózsából mérgező, szinte percek alatt halált okozó gázt engedtek rájuk. A többiek, a munkaképesek addig dolgoztak, amíg az alultápláltságtól és a betegségektől elgyengülve elpusztultak, vagy újabb válogatás esetén a társaikhoz hasonló sorsra nem jutottak. A táborokba érkezőktől a magukkal vitt holmijukat elvették, a halottak holmiját, aranyfogát, haját is hasznosították, zsírjukból szappant főztek. Auschwitzban kb. 2 millió embert gyilkoltak meg így.
A gyilkolásnak egész mechanizmusa alakult ki. Részt kellett benne venniük hivatalnokoknak, adminisztrátoroknak, vasúti alkalmazottaknak, orvosoknak és persze az SS tagjainak. Sok tábori katona örömét lelte a kínzásban és a pusztításban, mert a háború olyan körülményeket teremtett, hogy egy darabig úgy tűnt, szadista hajlamaikat korlátlanul kiélhetik. A háború után persze arra hivatkoztak – az alacsonyabb rangúaktól a magasabb beosztásúakig -, hogy „parancsra” cselekedtek. Azt is mentségként említették, hogy ha nem engedelmeskedtek volna, őket ölték volna meg, ám ez legfeljebb csak az esetek egy részében fedte a valóságot, például azért, mert sokan választhattak a tábori és a frontszolgálat között. Abban, hogy a német hadsereg zöme a végsőkig kitartott, nyilván szerepe volt annak is, hogy a sok elkövetett szörnyűség miatt féltek az ellenség bosszújától, és ez különösen a szovjetek vonatkozásában megalapozott is volt.
A lakosság tekintélyes része kezdetben nyilván nem tudhatta pontosan, hogy mi vár a deportáltakra, de ahogy telt az idő, egyre több információra tehettek szert. Németországban vagy a nácikéhoz hasonló rendszerű országokban azonban nem volt számottevő ellenállás az elhurcolásokkal szemben.
A zsidó szervezetek is hibát követtek el azzal, hogy rosszul taktikázva, a pánikot elkerülendő, eltitkolták a zsidóság elől, hogy mi vár rájuk. A holokauszt (égő áldozat) szörnyűségeivel kapcsolatban szinte kizárólag a nácik és az őket kiszolgálók felelősségét szokták emlegetni, és természetesen az első számú felelősség az övék. Igaz viszont, hogy a nyugati hatalmak nem bombázták a táborokhoz vezető vasúti síneket, az angolok nem engedtek be olyan hajót, amelynek zsidó utasai náluk kerestek menedéket. Ez nem részvétel a gaztettekben, de az életmentő segítség elmulasztása. A szovjet vezetés sem tájékoztatta a zsidó lakosságot arról, mi vár rájuk német uralom esetén. A keresztény egyházak több országban nem léptek föl határozottan a népirtás ellen. A táborokban pedig a sok szerencsétlen, hasonló sorsú ember között is akadtak olyanok, akik a túlélés reményében együttműködtek a táborvezetéssel, és részt vettek saját sorstársaik gyötrésében.
A nácizmus és annak ideológiája nem múlt el nyomtalanul napjainkra sem, sőt létezik a holokauszt tagadása is mint újabb jelenség. Nem a külső jegyek, szimbólumok hordozzák a veszélyt a társadalomra, hanem a mögöttük lévő tartalmak, a rasszizmus és a nyomában járó gyűlölet és emberellenesség.”
A későbbiekben még a következők olvashatók: „Közép- és Kelet-Európában ugyanis teljesen más volt a helyzet. (Észak- és Nyugat-Európához képest – P.O.) Itt a németek nem tartottak igényt az együttműködőkre, hanem mindenkit ellenségnek tekintettek. Szisztematikus volt a népirtás, a lakosságot járvány és éhezés tizedelte. A balti államokban, Nyugat-Ukrajnában, Nyugat-Belorussziában mégis sok volt az együttműködő, akik vagy a náci ideológiával való szimpatizálásuk, vagy a kommunizmussal való szembenállásuk miatt segítették a németeket. A háború alatt kibontakozó ellenállási mozgalom sok kollaboránssal leszámolt.”
A szövegben előforduló szóismétlésektől, stilisztikai döccenőktől tekintsünk most el („zsúfolt gettókba zsúfolták”, „sárga csillag viselésére kötelezett zsidók kötelesek voltak”, „a náci ideológiával való szimpatizálásuk, vagy a kommunizmussal való szembenállásuk”). Habár, ha valaki tankönyv írására adja a fejét, illene helyesen és igényesen fogalmaznia. A költő apuka csak a fiacskája karrierjét egyengette, helyesen fogalmazni nem tanította meg? No, de nézzük, miféle téves állítások fordulnak elő ifj. Lator László idézett szövegében, közöttük számos olyan is, amelyet már a hivatalos holokauszt-történészek sem hisznek el.
1. „A koncentrációs táborok eleinte főként munkatáborokként működtek” – írja a szerző. Mit jelent itt a „főként” szó? Ha az utalás arra vonatkozik, hogy ezek a koncentrációs táborok egyúttal börtönök is voltak (melyekben köztörvényes bűnözők, korrupt politikusok és a nemzetiszocialista rendszer néhány ellensége is helyett kapott), akkor rendben van. De ha Ifj. Lator László azt szerette volna sugalmazni, hogy hébe-hóba már öldösték a zsidókat a németországi lágerekben (esetleg már gázkamrában), akkor súlyosan félrevezeti a tanulókat. Nem kellene egy tankönyv írójának világosan és egyértelműen fogalmaznia? És nem kellett volna a diákok tudtára adnia, hogy - immár a hivatalos holotörténelem álláspontja szerint is – a régi Reich területén felállított koncentrációs táborokban sohasem léteztek gázkamrák?
2. „A világháború kitörésekor tömegesen gyilkolták a nácik az izraelitákat” – olvassuk a szövegben. Ha fegyveres ellenállást fejtettek ki a német csapatokkal szemben, akkor alighanem tényleg megölték őket. Miképp másokat is, akik harcba bocsátkoztak velük. De a zsidók állítólagos tömeges legyilkolása - a hivatalos történészek szerint - csak 1942 elejétől kezdődött meg a lengyelországi lágerekben. (Igaz, az orosz hadjárat kezdete után már elkezdték működésüket a német különleges egységek, amelyek partizánokra vadásztak.)
3. „1942. január 1-jén, a Wansee konferencián döntöttek arról, hogy a koncentrációs táborok egy részét egyenesen megsemmisítő táborokká alakítják át” – véli ifj. Lator. A valóságban a wansee-i értekezlet nem január 1-jén, hanem január 20-án zajlott le. A fő baj azonban, hogy azon a nevezetes konferencián semmiféle döntés nem született a „koncentrációs táborok megsemmisítő táborokká alakításáról”. Nincs mentség ifj. Latos László számára, ugyanis 3 évvel történelem tankönyvének megjelenése előtt, a neves izraeli holokauszt-történész, Jehuda Bauer a következőket nyilatkozta: „A nyilvánosság még mindig ismétli, újra meg újra, a buta történetet, hogy a zsidók kiirtását a Wannsee-konferencián határozták el.” (Canadian Jewish News, 1992. január 30.) (Karsai László: "Közkeletű tévedés, hogy 1942. január 20-án a Berlin melletti divatos üdülő negyedben, az Am Großer Wannsee 56-58. sz. alatti elegáns tóparti villában megtartott konferencián döntötték volna el a Nagynémet Birodalom vezetői, hogy az európai zsidókat, valamennyi európai zsidót meggyilkolják.")
4. A „megsemmisítő táborokkal” kapcsolatos szócséplést nem rovom fel az ostoba és tudatlan ifj. Lator Lászlónak. Végtére is megtévesztett milliók hisznek még ma is a „megsemmisítő táborok” létezésében, ezen kívül, ha valaki történelem tankönyvet ír a 20. század történelméről, és nem említi meg benne a „gázkamrákat” és „megsemmisítő táborokat”, az megnézheti magát. (Igaz, nem kötelező történelem tankönyvet írni és hazudozni.) Az nyilván túlzott elvárás az ilyen Lator-félékkel szemben, hogy alaposabban tájékozódjanak, és nézzenek utána annak, miféle érvekkel állnak elő könyveikben a revizionisták. Az viszont nem túlzott elvárás, hogy tankönyvében a diákok tudtára adja: a hivatalos felfogás szerint csupán hat helyen működtek gázkamrákkal felszerelt úgynevezett megsemmisítő táborok, és mindegyikük az egykori Lengyelország területén működött. (Illett volna megnevezni is ezeket.)
5. "A táborokban különválogatták a gyerekeket, az öregeket, a betegeket. Rájuk szinte azonnal a megsemmisítés várt" – böfögi vissza a hivatalosság ezerszer hangoztatott dogmáját a tankönyv írója. Erre az állításra természetesen semmiféle bizonyíték nincsen, csakis a teljesen megbízhatatlan, és egymásnak is ellentmondó vallomásokat összehordó „szemtanúk” beszámolói állnak a rendelkezésünkre. De ha igaz lenne, hogy „az öregeket, betegeket, a gyerekeket megérkezésük után azonnal a gázkamrába küldték”, akkor mivel magyarázható, hogy – a fennmaradt dokumentumok szerint -1943. december 31-én az Auschwitz-Birkenauban tartózkodó 85.298 fogoly közül egészen pontosan 19.699 „munkára alkalmatlan” személyt tartottak nyilván? Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a tábor lakóinak több mint 20%-a lett hivatalosan „munkára alkalmatlannak” nyilvánítva. Őket vajon miért nem végezték ki? A dokumentumból az is kiderül, hogy 1944. július 27-ig 3.138 magyar zsidó részesült orvosi ellátásban az auschwitzi láger kórházában, közülük 1.426 személy pedig komolyabb operáción esett át. Henryk Swiebocki lengyel történész pedig az auschwitzi láger vezetőségének fennmaradt dokumentumai alapján egyértelműen bizonyítani tudja, hogy 11.246 fogoly esett át operáción a láger kórházában 1942. szeptember 10. és 1944. február 23. között. Továbbá a magát történésznek nevező, és tankönyvírásra vetemedő ifj. Lator Lászlónak nyilvánvalóan arról sincsen a leghalványabb fogalma sem, hogy az auschwitzi halottaskönyv (Sterbebücher) 1995-ben nyilvánosságra került kötetében az alábbi adatokat találjuk:
- két 90 év feletti öreg ember nevét;
- 73 olyan ember nevét, akik 80 és 90 év közöttiek;
- 482 olyan zsidó ember nevét, akik 70 és 80 év közöttiek;
- 2.083 olyan zsidó ember nevét, akik 60 és 70 év közöttiek;
- 2.584 zsidó kisgyermek nevét, akiknek életkora 0 és 10 év között volt. Hogyan lehetséges, hogy a halottas könyvben szereplő idős embereket, illetve gyerekeket nem semmisítették meg a táborba érkezésük után, hanem igenis regisztrálták őket? (A hivatalos dogma szerint az öregeket, betegeket, gyerekeket nem is regisztrálták, a gázkamrában megölt emberek neveit pedig nem jegyezték fel a halottas könyvekben sem.)
6. „Zuhanyozónak álcázott épületekben a zuhanyrózsából mérgező, szinte percek alatt halált okozó gázt engedtek rájuk”- tájékoztatja félre a tankönyv szerzője ismételten a diákokat. Lehetséges lenne, hogy ifj. Lator László még 1995-ben nem tudta, hogy a Ciklon B nevű rovarölő illetve fertőtlenítő szer egy szemcsés anyag, amelyet nem lehet átszuszakolni semmiféle zuhanyrózsán? És tudja-e vajon ez a szerencsétlen, hogy már a hivatalos holokauszt-történészek is feledésre ítélték a zuhanyból ömlő gáz meséjét? (A hivatalos álláspont most az, hogy az állítólagos gázkamrák mennyezetén megtévesztés céljából voltak felszerelve zuhanyrózsák, melyekből azonban természetesen nem jöhetett semmiféle gáz. Tekintve, hogy a gázkamrának nevezett helyiségek valójában hullakamrák voltak, ezért a halottak lemosása céljából valóban lehettek zuhanyrózsák a szóban forgó helyiségekben, de azokból víz jött.)
7. „A halottak holmiját, aranyfogát, haját is hasznosították, zsírjukból szappant főztek” – olvasható a tankönyvben. A hajakat azért vágják le minden lágerben, hogy a betegségek terjedésének gátat szabjanak a tetvek és más élősködők elpusztítása révén. Az aranyfogak kihúzása pedig teljességgel lehetetlen volt közvetlenül az elgázosítás után, mivel elképzelhetetlen, hogy egy hidrogén-cianiddal telített, kb. 210 négyzetméteres helyiségben 2-3000 ember aranyfogait 1-2 fogorvos 1-2 óra alatt kihúzgálja. (A művelet hosszú órákon át tartott volna, és csak gázálarcban lett volna végezhető, és a szemtanúk állítása szerint 2-4 órán belül már ott állt a gázkamra ajtaja előtt a következő transzport.) Ami pedig a „szappanfőzés” mítoszát illeti, miképpen lehetséges, hogy a történelem-tankönyvet író, történész végzettségű szerző 1995-ben nem tudott arról, hogy vezető holokauszt-szakértők 1990-ben csöndben beismerték: a nácik nem készítettek áldozataik testéből szappant. (Karsai László a holokauszt-vita során nekem szegezte az alábbi kérdést: „ Én viszont arra kérem, hogy jelölje meg azokat a tankönyveket, amelyekben „hivatalosan” szerepelt a szappan-mese. Ha lesz könyvemnek második kiadása, abban foglalkozni szeretnék ezekkel a tankönyvekkel is.” Íme, egy újabb tankönyv tehát, Karsai Úr, amellyel érdemes lesz foglalkoznia. De miért nem tette meg eddig?
8. „Auschwitzban kb. 2 millió embert gyilkoltak meg így” – jelenti ki a tankönyv írója szégyentelenül. Holott 1989-90-ben megjelentek a híradások arról, hogy 4 millióról 1-1,5 millióra csökkentették az auschwitzi áldozati számot. Bárki írogathat történelem tankönyvet Magyarországon, függetlenül attól, hogy mennyire tájékozatlan az illető?
9. "A háború után persze arra hivatkoztak – az alacsonyabb rangúaktól a magasabb beosztásúakig -, hogy 'parancsra' cselekedtek” – írja a szerző a sok „bűnös hivatalnokról, SS-katonáról, vasutasról”. De nem lehetséges, hogy azért mondták ezt a vádlottak a háború után rendezett kirakatperekben, mert szerették volna minél kisebb büntetés árán megúszni a teljesen képtelen bírósági hercehurcát?
10. „Abban, hogy a német hadsereg zöme a végsőkig kitartott, nyilván szerepe volt annak is, hogy a sok elkövetett szörnyűség miatt féltek az ellenség bosszújától, és ez különösen a szovjetek vonatkozásában megalapozott is volt” – véli ifj. Lator László tanár úr. Téved, mert a németek azért harcoltak a végsőkig, mert arra nevelték őket, hogy a hazájukért az életüket is áldozzák fel. Ezen kívül pedig azért is, mert a szövetségesek nem voltak hajlandóak tárgyalni a németekkel semmiféle tisztességes békéről, csakis a végső megadásról, ami a hazájuk teljes elbukását, sokuk számára pedig a biztos halált jelentette. Érthető hát, ha a végsőkig kitartottak és harcoltak.
11. „A lakosság tekintélyes része kezdetben nyilván nem tudhatta pontosan, hogy mi vár a deportáltakra, de ahogy telt az idő, egyre több információra tehettek szert” – olvasható a tankönyvben egy újabb holokausztos alapdogma. A valóságban a megsemmisítésekről (meg a szappanról, a kolbászról, a légkalapácsos, elektromos áramos, gázkamrás és egyéb kivégzési módokról) szóló rémtörténeteket sokan már akkor is a szövetségesek háborús propagandafogásának tartották. (Teljes joggal.) Ezért nem is hittek ezekben a horrorisztikus sztorikban, viszont voltak olyanok is, akik hitelt adtak a mendemondákat. Mivel azonban a szövetséges és a szovjet vezetés tudta az igazságot arról, hogy mi zajlik a német lágerekben, (és tisztában voltak az ellenfél befeketítését célzó propagandakampány igazságtartalmával), ezért „nem bombázták a táborokba vezető vasútvonalakat”, és ezért „nem tájékoztatták a zsidókat arról, mi vár rájuk német uralom estén”. És ugyanitt keresendő a magyarázat arra a „rejtélyre” is, hogy „a keresztény egyházak több országban miért nem léptek föl határozottan a népirtás ellen”.
12. "Közép-és Kelet-Európában a németek nem tartottak igényt az együttműködőkre mégis sok volt az együttműködő" – írja a mondanivalójába kissé belezavarodott tankönyvíró. De hát miért nem tartottak igényt az együttműködésre a németek éppen Kelet- és Közép-Európában? És vajon miért szimpatizáltak oly sokan a nácizmussal, és miért utálták annyian a kommunistákat? Ezekre a kérdésekre a tankönyv írója természetesen nem ad választ.
13. „A nácizmus és annak ideológiája nem múlt el nyomtalanul napjainkra sem, sőt létezik a holokauszt tagadása is mint újabb jelenség” – rémisztgeti az ifjúságot ifj. Lator László. Bár jobban tette volna, ha ennek az „újabb keletű jelenségnek” egy kicsit utánanéz, és akkor talán nem írt volna le egyetlen rövid fejezetben ennyi képtelen ostobaságot.
Hab a tortán pedig a következő: a Történelemtanárok Egylete egy 5 fős tankönyvbíráló műhelyt alakított, amelynek tagjai a tanárokhoz kiküldött kérdőívek és saját nézeteik alapján véleményezték ifj. Lator László történelemkönyvét. Alapos bírálatot mondtak ugyan, azonban a szóban forgó részletet magában foglaló fejezettel kapcsolatban a következőt írták: „A második világháborúról szóló rész a tankönyv legkidolgozottabb fejezete.” Vajon milyen lehet a könyv többi része? És csodálkozhatunk-e ezek után, hogy az emberek jelentős részének meglehetősen homályos fogalmai vannak a történelemről?
Perge Ottó


Hozzászólások ( hozzászólás)

Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready