Such György, a Magyar Rádió Fidesz, MSZP és SZDSZ által törvénytelenül választott elnöke újabb szélsőséges figurát nevezett ki. A Kossuth Rádió adófőszerkesztője eztán a nyíltan kereszténygyűlölő, magyarellenes, drog- és homokospárti Tilos Rádió volt tagja, Kerényi György.
Bár a média korábban beszámolt Kerényi törvénytelen kinevezéséről, elhallgatták Tilos Rádiós kötődését.
Valószínűsíthető, hogy visszatér a Magyar Rádióhoz az a Tilos Rádiós, Bencsik Gyula is, aki a keresztényirtásra felszólító Barangóval vezetett műsort 2003 decemberének Karácsonyán. Emiatt akkoriban eltávolította a Rádió korábbi vezetése az intézménynél párhuzamosan tevékenykedő szélsőbaloldalit.
Kerényi pedig, aki időközben megjárta a cigányrádiót is, a Horn-rezsim idején az SZDSZ-es kultusztárca megbízásából csokolózó buzeránsokat ábrázoló posztert készített, úgymond a "tolerancia" ideológiáját terjesztve. A gyalázatot az adófizetők pénzén ki is küldték sok száz általános iskolába, bár jónéhány nem volt hajlandó azt kifüggeszteni.
Kérjük Olvasóinkat, akinek esetleg megvan ez a fertelmes, kétoldalú, nagyméretű poszter, vagy akkori, az ügyben keletkezett sajtóhíradások illusztrációval, küldjék el nekünk.
Kuruc.info - H. András
Kuruc kommentár: a Fidesz árulásának, vagy inkább törvényszerű kollaborálásának bűzös vetése beérett. Ők, ahogy kormányon, ellenzékben is a maszopnak-szadinak szavaznak, nekik osztanak pénzt és pozíciót. Eközben nyomják velejéig hazug nemzetvédő szólamaikat. A tények, a döntések azonban ezzel szöges ellentétben vannak. A Magyar Rádiót immár a legszélsőségesebb söpredék szállja meg Orbán Viktor embereinek tevékeny közreműködésével (Suchot még csak nem is jelölhették volna Fideszes voksok nélkül), akik irgalmatlanul kiirtják az amúgy is csak szerény mértékben képviselt nemzeti oldalt az intézményből. Vitya főpolgármester-jelöltje közben naphosszat a balliberálisoknak pitizik, elhatárolódik a Turul-szobor ügyétől és a (különben jellemtelen, ingyen felajánlkozó) Jobbiktól, de nyíltan támogatja egy tüntetésen a zsidó bevándorlást. És persze nem lép fel az Óbudai-sziget izraeli gyarmatosítása ellen sem.
Orbán maga október 23-a Gyurcsánnyal közös ünneplésére készül, a kormányt deklaráltan nem kívánja megbuktatni, tenyérbemászó mamelukjai pedig arra kérik a kisemmizett, megszorított jobboldalt, ki se fütyüljék a szoclib kormányt, mert az nem szép dolog. Közeleg szeptember 26-a, az erdélyi magyarság fideszes elárultatásának napja, de ők újabb öncélú utcai maszturbációra készülnek 23-án.
Ki kell mondani: a Fidesz a szoclibek szállácsinálója, a gyurcsányizmust fenntartó álellenzéki díszlet. Egyszerűbben: az árulók veszélyesebbek a könnyen felismerhető ellenségnél. Félreértés ne essék, nem nemzeti radikális politizálást kérünk számon a Fideszen. Egyszerűen csak jobboldalit, bőven beérnénk a középjobb Berlusconi vagy a szintén ide sorolható cseh Topolánek keménységével. De balliberális érdekek tevőleges képviseletén kívül mást nem látunk hosszú évek óta.
A kommunisták trójai falovára szavazni azonos értékű az MSZP-SZDSZ-re leadott vokssal. Amíg árulóinktól, akik aljasabbak gazdáiknál is, nem szabadulunk meg, gyarmati alévetettségünk jottányit sem fog változni. Orbánt érdemes ajándékkal megtisztelni 23-án. Egy kis paradicsommal, tojással.





