![]() Horváth György, az év embere(Fénykép: Magyar Mérce) |
A Kuruc.info olvasói több mint tízezer leadott szavazat alapján az év emberének választották tankvezetőnket. Több mint 50%-kal nyert, holott olyan illusztris forradalmárokkal kellett megmérkőznie, mint Budaházy György vagy Toroczkai László. Azonban akadnak állítólagos jobboldaliak, akik féltékenységből vagy talán csak megszokásból összeesküvés-elméleteket gyártanak. Az idióta Bencsik-féle Demokratát kiszolgáló, majd pénzügyi visszaélések miatt onnan is elzavart Kiss Krisztina igazgatónő most kétes körülmények közt felvásárolt havilapjában nyíltan támadja Gyuri bácsit: állítólag egyenesen a baloldal küldte a tankvezetőt. És persze minden bátrabb, leleményesebb tüntetőt… Az ilyen elméleteket nem is méltatjuk kritikára, olvasóinknak inkább a Totalcar internetes magazin T-34-es tankot bemutató cikkét ajánljuk, valamint a Magyar Mérce friss számát, melyben a fent említett interjú mellett hirdetés is található: Bérelj tankot! Tanuld meg vezetni! 1 óra: 5200 Ft. S ez nem vicc.
![]() A rendőrállam gyengébb nálam! |
A hősöket meg kell becsülni, példaképpé kell tenni! Számtalan állami kitüntetést oszt szét a hatalom, arra azonban hiába várnánk, hogy Horváth György is kapjon egyet leleményes, bátor és higgadt cselekedetéért. Most tehát magunkon a sor, hogy megbecsülésünket valamilyen kézzel fogható formában is kifejezzük. Ráadásul Gyuri bácsi kevesebb, mint 60 ezer forintos nyugdíjából él, ezért elkel a segítség. Adományok eljuttatásáról bővebb információ itt.
Kuruc.info – Horváth Tamás
Kapcsolódó cikkeink:
Üzemanyagra gyűjtünk a tankvezetőnek
Tankvezető a cellatársam – Novák Előd börtönnaplója
Kuruc.info – Horváth Tamás
Kapcsolódó cikkeink:
Üzemanyagra gyűjtünk a tankvezetőnek
Tankvezető a cellatársam – Novák Előd börtönnaplója







