Szót emelt a marosvásárhelyi székhelyű Pro Európa Liga emberjogi szervezet Calin Popescu Tariceanu kormányfő legutóbbi, cigány közösséget érintő "rasszista" (azaz: tényszerű - a szerk.) kijelentései ellen. A miniszterelnök az Olaszországban elkövetett bűncselekményekért a romániai roma közösséget tette felelőssé.

A Pro Európa Liga közleménye szó szerint idézi a kormányfő szombati, brassói nyilatkozatát:« A bukaresti Belügyminisztérium öt rendőrből álló csapatot küld, akiknek a Rómában bűncselekményeket elkövető romák elfogása és hazaszállítása a feladata. Ezek a romák a minden lehetséges bűncselekmény részesei, lopástól és prostitúciótól, szervezett rablásig és drogkereskedelemig » – fejtette ki a miniszterelnök.

Tiltakozásával Pro Európa Liga csatlakozott a Romani Criss roma érdekvédő szervezet proteszt-akciójához, mely a kormányfő "rasszista, diszkriminatív" kijelentései miatt elsőként emelt panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál(CNCD).

A két szervezet kérésére a CNCD július 10-ére idézte be kihallgatásra a kabinet fejét – nyilatkozta a panasztétel nyomán született döntésről Asztalos Ferenc Csaba CNCD-elnök.

Ebben az évben ez a második eset, amikor az állam egyik legmagasabb rangú tisztségviselőjét "rasszista kijelentéseiért" kihallgatásra hívja a Diszkriminációellenes Tanács. Május folyamán Traian Bãsescu államfő « cigányozott » le egy rámenős újságírónőt egy bukaresti áruházban.
A.S. kommentárja: Ezek szerint a cigányok bűnöznek Olaszországban, vagy sem? Ha már Románia miniszterelnöke, ill. természetesen köztársasági elnöke is a cigányokat nevezi felelősnek a bűnözésért????? Persze, biztos TELJESEN alaptalanul és ok nélkül teszi ezt, hát persze. Bár enyhén szólva nem vagyunk románbarátok, és érthető, ha a román vezetők a judapestiekkel szemben igyekeznek saját népüket megvédeni, rögzítjük: egész Olaszország is tudja, különösen a fiatal olasz lány, Vanessa Russo lemészárlása után: az országban gyilkoló, rabló csordák román állampolgárságú tagjainak zöme cigány.
(Transindex)
Ajánlott cikk