Az ügynök
Kőrösi Imre volt MSZMP-s káder ismét bizonyította, hogy valószínűleg az NBH alkalmazásában áll. Hétfőn, október 23-án ugyanis fegyveres ellenállásra buzdította a Ferenciek terén a tüntetőket. Nem feladatunk ezt minősíteni, ám tény, hogy ellene ezért nincs körözés, ahogy saját bevallása szerint III/II-es párttársával, Kozenkay Jenővel közös, hasonló tartalmú korábbi közleményéért sem: "Javasoljuk, hogy gyorsan csukjatok le bennünket, mert különben elővesszük a fegyvereket és lőni fogunk. Nem vagyok benne biztos, hogy nem követtünk el már most a magyar nép ellen nehezen jóvátehető bűnöket azzal, hogy még nem lőttünk benneteket agyon." Eközben Budaházy Györgyöt életfogyttal fenyegeti a diktatúra amiért részt vett a szovjet emlékmű lebontásában.

Kőrösire jellemző, hogy miután provokál, mindig gyorsan eltűnik a helyszínről és nem vesz részt semmiféle összecsapásban.

Mindettől teljesen független a fegyver nélkül, de hősiesen harcoló utcai forradalmárok tevékenysége.

Kuruc.info

Korábbi cikkünk:

Kőrösi már magyarázkodik
2006-10-24. 00:23:59

Kőrösi Imre megtudta, hogy amit a Ferenciek terén mondott a tömegnek, az kimerít bizonyos büntetőjogi tényállásokat, így természetesen már nem mondta azt.

Kőrösi most éppen azt hazudja, hogy beszélt a Honvédség vezérkari főnökével, Végh Ferenccel, és katonai segítséget kért. Kiváló politikai szakértőnket cseppet sem érdekli, hogy Végh tábornok 1999-ben leköszönt.

tomcat kommentár:
Ha már akkora balhé van odakint, valaki leüthetné ezt a barmot is. Természetesen csakis törvényes keretek között.