A közszereplők elérhetőségeinek közzététele nem új találmány, hasznosságát a korábbi tapasztalatok is igazolják; nem öncélú, anarchista vagy dühöngő akcióról van tehát szó a Kuruc.info részéről sem.
Jogszerűen felhívhatunk bármely közszereplőt is, hogy felelhessenek bűneikért, pontosabban egyelőre csak kérdéseinkre. Ugyanis – ha a hangnem nem fenyegető – bármely telefonszámot felhívhatunk egy kis beszélgetésre, pláne ha az illető a mi pénzünkből finanszírozza nem éppen alacsony színvonalú megélhetését. A félősebbek persze telefonálhatnak azonosíthatatlanul az internetről is (pl. Skype-ról, ha az egyenlegüket feltöltik, vagy hasonlók a voipszolgaltato.lap.hu-n).
A Jobbik második, 2004-es keresztállítási misszióját több önkormányzat próbálta megakadályozni, de a polgármesterek telefonszámainak közzététele után annyi hívást kaptak, hogy végül meghátráltak. "Karácsonyi jókívánságaikat elmondhatják a polgármesternek is" - szólt a burkolt felhívás, mely után felsorolták a különböző elérhetőségeket. A Jobbik honlapján még mindig megtalálható a diadalittas közlemény: A keresztállítók győzelme az önkormányzatokkal szemben.
(Kuruc.info)