Papolczyné Balla Gizella. Most már nem nevet
Végrehajtó járt nemrégiben a Papolczyné Balla Gizella piliscsabai pereputtya által bejegyzett és működtetett, s nem is oly régen a Magyar Fórumot is kiadó B-Média Kft. telephelyén. Az adósságok kifizetése elől való szokásos menekülés céljával „Gizella asszony” nemrégen teljesen kiürítette a cég kasszáját, s ezért volt kénytelen Jóbai Gábor végrehajtó kiszállni a Csurka István pártelnöki irodájának is fedelet adó Meredek utcai klánfészekbe.

A szégyenletes végrehajtási ügy előzménye az, hogy Hering József újságíró, a Magyar Fórum egykori munkatársa annak idején saját költségén kiadatta az Izrael katonájából magyar újságíró című könyvét, majd terjesztésre a kiadvány tekintélyes részét átadta a Balla Tamás (Gizike rokona) irányította Magyar Fórum Kiadóhivatalnak.

Hering József és a főszerkesztő, Zsilka László azonban megunván a Gizi-pereputty szerkesztőségen belüli basáskodását, illetve azt, hogy Csurka István – Gizella szeretője közbeiktatásával – tőkésíti a magyar nemzeti érzést, fölállt, otthagyta a Magyar Fórumot. Mondanunk sem kell, hogy a pereputty – Papolczyné intézkedésére – akárcsak korábban Szentmihályi Szabó Péter és Franka Tibor esetében, ezúttal is ellopta a két újságíró fizetését és egyéb járandóságait, illetve rátette kezét a Hering József tulajdonát képező, több mint hétszáz darab könyvre. (A szemfényvesztő Csurka István talmudista és cionista összeesküvéssel, illetve a Moszad ellene irányuló, összehangolt támadásával magyarázta Hering és Zsilka távozását a Hír TV-ben és a Magyar Fórumban...)

Hering József könyvei ellopása miatt feljelentést tett a Budapest IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, de Polt Péter volt legfőbb ügyész személyes beavatkozására nevetséges indokkal ezúttal is futni hagyták a bűnöző pereputtyot. Sőt, a Magyar Fórum Kiadóhivatal jelentette fel a meglopott Heringet, amiért az – úgymond – nem fizette ki könyvének reklámozását a lapban. A bíróság végül jogerősen is megállapította, hogy Hering nem tartozik hirdetési díjjal, mert a hirdetést nem rendelte meg. Tolvay Gizella ennek ellenére nem adta vissza az újságíró könyveit (arra még egy külön, folyamatban lévő per rákényszerítheti), sőt többszöri felszólításra sem fizette meg a perköltséget és az ügyvédi díjazást. Csak ezek után és ezért szállt ki a végrehajtó a Magyar Fórum szerkesztőségének és Csurka István pártelnöknek is fedelet adó Meredek utcai épületbe.

Így tehát a magyar nemzeti radikalizmus történetében először történt, hogy valaki nem nyelte le a Csurka-klán aljasságait, s perre menve, majd végrehajtóval tett igazságot. Persze inkább jelképes a győzelem, hiszen Csurkáék cégbirodalmát ez még nem rendíti meg.

Rákay Fülöp – Kuruc.info