Demkó

Nem akarunk ilyenalakokat fizetni
A REBISZ-es bűnszövetkezet morális és szellemi színvonala tagjai iwiwes és myvipes lapjain is felmérhető. Legalul Demkó Péter díszpéldány iwiwes adatlapja látható. A magyar adófizetőkön élősködő, bűnpártoló és bűnelkövető szervezet számos tagja viselkedik egyébként az ávósokra jellemző mentalitással, egyenesen dicsekszik azzal, hogy ártatlan-fegyvertelen embereket vert agyba-főbe tavaly ősszel, némelyik (a neten) Demkóénál is aljább hangot megütve teszi ezt. És persze gyakran fenyegetőznek, már a Zsanett megerőszakolása előtti időkben is megtették. Érdekes, hogy ezt a csürhét nem bocsátják el, a rájuk vonatkozó törvényekkel ellentétes nyilatkozataikért nem indul ellenük eljárás - legalább rendőrhöz méltatlan magatartás miatt - míg azt az utolsó néhány zsarut, aki még bűnt üldöz, tavaly meghurcolták, mert az interneten cigánybűnözőknek nevezték az emberölő, élősködő cigánybűnözőket.




D.-ék egyik kilőttszemű áldozata
Mint alant látható, e hordalékember viccesnek találja, hogy társaival fegyvertelen ünneplőkre lőhetett október 23-án, többet közülük egy életre megnyomorítva. Demkó cikkünk közzététele után beijedt és megváltoztatta adatlapját. Korábbi, saját maga által reklámozott tevékenységeit (Mit csinálok, amikor dolgozom: "Kilövöm az ártatlan járókelők szemét", így módosította: Közútálat (sic!) tárgya vagyok. Az ezt csinálom, amikor nem dolgozom: "Jobb, ha nem tudod" "Virágot szedek"-ké alakult péntek reggelre, micsoda véletlen. Az Egyetem/főiskola rubrikába ezt írta be a magáról angoltudást kamuzó bunkó: "Van aki továbbtanul") szépen eltüntette. De már későn...

A Kuruc.info ígéri, hogy a lehető legtöbb REBISZ-est közszemlére teszi. Hogy nem válogatunk, hogy lehetnek köztük ártatlanok is? Egy: ők se válogattak októberben bűnös meg nem bűnös között, jóllehet ott rajtuk kívül egyáltalán nem is voltak bűnösök, hiszen ünnneplő tömeg vonult az utcákra, mint minden évben. Szóval, a csürhe lőtt mindenkire. Kettő: amelyik nem követett el bűncselekményt, s ha egyáltalán akad még nagyobb számban ilyen (hiszen a statisztikájuk azt mutatja, hogy ha éppen öten vannak, akkor ötből öt nem tesz semmit társai bűnelkövetésének megakadályozása érdekében), akkor ez utóbbiak is fedezik bűnbajtársaikat. Három: ezek az egyenruhás gazemberek belőlünk élnek, szó szerint, tehát az se rikoltozzon és bújkáljon közülük a nyilvánosság elől, amelyiknek kisebb a vaj a fején (vagy nincs rajta, bár ennek esélye, lásd eddigiek, igen csekély).

Mert bár nyilván nem mindegyik vakított meg személy szerint magyarokat, az egész bagázs intézményesen védte az elkövetőket és védi most is. Személyiségi jogaikra tehát teszünk mindaddig, amíg nem vallanak viperázó, lövöldöző, erőszakoló, emberrabló és tolvaj társaik ellen. Az őszinte feltárásra egyébként nem sok esélyt adunk, hiszen ezidáig egyetlen egy sem küldött be adatokat, helyettük megint derék olvasóink cselekedtek.

Május 26:
Demkó elmenekült az iwiw-ről, végleg törölte regisztrációját.

Kapcsolódó cikk: Rendőrvadászat: várjuk az erőszakolók adatait


Az adónkból szórakozik. Rábíznád a magad biztonságát?


Kuruc.info - Rákay Fülöp