De miért is említették volna? Végtére is harcra készülnek, „Brüsszel és Washington elfoglalására”, a „brüsszeli globalista elit kiseprűzésére”. Miért emlegetnének akkor kompromisszumokat? Híveik elszántságot várnak tőlük, nem pedig egyezkedést a „globalistákkal”. Akik – mint az a konferencián gyakran elhangzott – a „demokratikus értékek” sárba tiprása, a szólás- és sajtószabadság súlyos korlátozása, vagy éppen választási csalások, durva médiamanipulációk révén, akár jogi eszközökkel is készek meggyöngíteni, térdre kényszeríteni „konzervatív” ellenfeleiket. Miféle megegyezés lenne tehát lehetséges az erőszakosan nyomuló „woke-ista, genderista, migránspárti” „liberális globalista elittel”?

De hát van egyáltalán bármi is, ami összeköti a nyugati világban szemben álló két politikai tömb elszánt harcosait? Természetesen van… bár egyik oldal hívei sem beszélnek róla szívesen. Holott egy alapvető kérdésben valójában egyetértenek: ez a kulcsfontosságú ügy pedig nem más, mint Izraelhez, a zsidósághoz, az „izraeli lobbihoz” fűződő viszony. „Zsidó világuralomról” beszélni természetesen súlyos antiszemitizmusnak, sőt „gyűlöletbeszédnek” minősül, ez nem is kérdés. A „nagy hatalmú izraeli lobbiról” szót ejteni sem segíti elő annak az elemzőnek, vagy politikusnak a karrierjét, aki ilyesmit kiejteni merészel a száján – bár ez még a „tűrt és a tiltott” kategória határán billeg. (Stier Gábor, a kiváló Oroszország-szakértő, nemrégiben a Hír tv Láncreakció című műsorában ki merte mondani.) Mert ha például van olajlobbi, fegyverlobbi, gyógyszerlobbi, arab lobbi és még számtalan más lobbi az USA-ban (és másutt), akkor miért is ne létezne éppen az izraeli lobbi? (Ha valakiknek, nekik, az „őket sújtó sok történelmi tragédia miatt”, igazán szükséges mindenütt erőteljesen megszervezni magukat, kizárólag érdekeik védelmére, „egy újabb történelmi tragédia elkerülése” céljából persze.”)

Mindenki tisztában van ennek a lobbinak a létezésével, ha emlegetni nem is éppen kóser. John Mearsheimer és Stephen Walt 2006-ban könyvet írt az izraeli lobbi és az amerikai külpolitika címmel. Természetesen azonnal felharsant a rettegő kórus. Benny Morris, a Ben-Gurion Egyetem közel-keleti történészprofesszora „silánynak” minősítette a két kiváló történész és politológus könyvét, amely ráadásul szerinte „tele van mocskos hazugsággal”. Alan Dershowitz, a Harvard Egyetem professzora kifejezetten a „zsidók ellenségének” nevezte a két szerzőt. Henry Kissinger volt külügyminiszter pedig úgy vélekedett, hogy „az írás nem gyakorolt nagy hatást a nagyközönségre, az amerikai közvélemény továbbra is támogatja az Izrael fennmaradását fenyegető bármilyen veszéllyel szembeni ellenállást”. Abraham H. Foxman a Rágalmazásellenes Liga nemzeti igazgatója Mearsheimer és Walt tanulmányára válaszul könyvet írt A leghalálosabb hazugságok címmel. Tiltakoztak az amerikai „zsidó közösségek” és természetesen Izrael kormánya is. Ugyanakkor a szerzőknek nem történt komoly baja, túl azon, hogy kevesebbet szerepelhettek a médiában: Mearsheimer a Chicagói Egyetem politikatudományi tanszékének, Walt pedig a Harvard Egyetem John F. Kennedy School of Government professzora.

A nagy vihart kiváltó könyv bátor írói világosan leszögezik: az izraeli lobbi óriási befolyást gyakorol Washingtonban, mind a Kongresszusra, mind a végrehajtó hatalomra, Izrael támogatása érdekében. Mindemellett pedig hatalmas erőfeszítéseket tesz a „közbeszéd”, vagyis a média, az akadémia, az egyetemek, az „agytrösztök” befolyásolására Izrael és a zsidóság feltétlenül pozitív színekben feltüntetése érdekében. Aki a nyilvánosság előtt bírálni merészeli Izraelt, arra pillanatokon belül ráaggatják az „antiszemita” jelzőt, és akkor az illető búcsút mondhat politikai vagy tudományos, illetve újságírói karrierjének. Ezen a ponton persze azonnal felvetődik a kérdés: a sajtó- és véleményszabadságnak a globalisták részéről történő korlátozása fölött most krokodilkönnyeket hullató „konzervatívok” miért nem tiltakoztak sohasem az Izraellel, az Izrael-párti csoportokkal szemben kritikus vélemények durva elfojtása miatt? Nos, alighanem pontosan ugyanazért, amiért idehaza a Fidesz minden különösebb gátlás nélkül tiltott be az elmúlt 14 év folyamán önkényesen „nácinak” bélyegzett rendezvényeket, felvonulásokat, ünnepségeket.

Mearsheimer és Walt könyvükben rámutatnak a keresztény cionista mozgalom felhasználására is az izraeli lobbi részéről. A keresztény cionizmus nálunk is meggyökeresedett: a Hit Gyülekezete bizonyos befolyással rendelkezik a hatalom köreiben, de immár lassan a többi keresztény felekezet vezetői is egyre gyakrabban – lassan szinte kötelező jelleggel – ismételgetik a „judeokereszténység” kifejezést. A 2006-ban megjelent könyvben a szerzők utalnak arra is, hogy igen sok zsidó származású személy ténykedik a politikai elitnek nem csupán a felsőbb, de alsóbb szintjein is. Idézik is Morris Amitay-t, az AIPAC (Amerikai–Izraeli Közügyi Bizottság) egykori vezetőjét, aki egy alkalommal megjegyezte: „Sok olyan ember van a kongresszusi alkalmazottak között, aki történetesen zsidó és hajlandó bizonyos kérdéseket zsidósága szempontjából vizsgálni. (...) Ezek olyan emberek, akik a szenátorok számára döntéseket készíthetnek elő. Már a személyzet szintjén iszonyú sok mindent el lehet érni.” Az AIPAC egészen kivételes befolyást gyakorol a törvényhozásra: óriási pénzekhez juttatja, és így választási győzelemhez segíti azokat a politikusokat, akik feltétel nélkül kiállnak Izrael érdekei mellett. Ezzel szemben a fanyalgók és ellenzők elől elzárják a pénzcsapokat (az AIPAC erre is képes, de persze nincs a kezében egészen rendkívüli hatalom), így a zsidó állammal szemben akár csak a leghalványabb kritikát megfogalmazó törvényhozók újraválasztási esélyei minimálisak. Hasonlóképpen befolyásolja, zsarolja, édesgeti magához az AIPAC (és a többi lobbicsoport) a média munkatársait. Noha a zsidó származású amerikaiak a lakosság 3 százalékát alkotják, a lobbi mindkét párt jelöltjeinek hatalmas összegű kampánypénzeket juttat. A Washington Postban egy alkalommal megjelent egy írás, mely szerint a demokrata elnökjelöltek a kampánypénz 60 százalékát zsidó támogatóktól kapják. Az Izrael-párti erők persze arra is gondosan ügyelnek, hogy a zsidó állam kritikusai ne tölthessenek be az Egyesült Államok külpolitikájának meghatározása szempontjából kulcsfontosságúnak számító tisztségeket.

Ami pedig az USA politikájának meghatározásában lényeges szerepet játszó úgynevezett „agytrösztöket” illeti, az elmúlt évtizedekben a lobbi lényegében teljességgel a befolyása alá vonta az alábbi intézeteket: American Enterprise Institute, a Brookings Institution, a Center for Security Policy, a Foreign Policy Research Institute, a Heritage Foundation, a Hudson Institute, a Institute for Foreign Policy Analysis és a Jewish Institute for National Security Affairs.

A lobbi az egyetemi kampuszokon is hihetetlenül aktív. Igaz, már a Hamász október 7-i támadását követően is akadályokba ütközött az agymosás. Akár csak a szólás- és sajtószabadság, az akadémiai szabadság elve is mélyen gyökerezik az „amerikai értékek között”, ráadásul a gondolkodó és tájékozott professzorok és az egyetemi diákság egy részét nem volt annyira egyszerű eltántorítani az igazság hirdetésétől. Az oslói békefolyamat összeomlását követően, és Izrael erőszakos akcióit látva az Izrael-ellenes kritikák már régebben felerősödtek a felsőoktatási intézmények világában. Ekkor a lobbi fokozta propagandakampányát: a zsidó államot támogató diákcsoportokat hozott létre, és izraeli előadókat hívott meg az egyetemekre. Mindezzel egyidejűleg a leghatalmasabb izraeli lobbicsoport, az AIPAC, több mint háromszorosára növelte az egyetemi tevékenységek megfigyelésére és az Izraelt támogató diákok szószólóinak képzésére irányuló programokra fordított kiadásait. A lobbi árgus szemekkel figyeli, mit írnak le tanulmányaikban, és mit mondanak az izraeli-palesztin konfliktusról (és számos más, csakis egyféleképpen értelmezhető történelmi kérdésről) a professzorok, miközben arra ösztönzik a diákokat, hogy jelentsék az Izrael-ellenesnek, vagyis antiszemitának tekinthető kijelentéseket a tanárok részéről. Ennek ellenére a gázai népirtás kezdete óta az amerikai egyetemeken számos diákmegmozdulás történt, melyeken az öldöklés azonnali befejezését követelték. Azonban úgy a fősodratú nyugati sajtóban, mint a „fősodraton” állítólag kívülálló, a minap Budapesten konferenciázó „konzervatívok” egységesen verték félre a harangokat az antiszemitizmus fenyegető rémének újbóli megerősödése miatt. (De a „megoldás” körvonalazódni látszik: „a szólásszabadság szent nevében” megkezdődött a palesztinpárti tüntetők letartóztatása az Egyesült Államokban. De valahogy nem hallani a szabadságjogok sérelmeire állítólag oly érzékeny konzervatívok tiltakozását ezúttal sem. Orbánék példát mutattak: Magyarországon eleve be van tiltva minden, a palesztinok melletti, a közel-keleti béke megteremtését követelő demonstráció.)

Igaz, a CPAC rendezvényén, valamint a médiában számos „konzervatív” az antiszemitizmus ösztönzésével, sőt a terrorizmus támogatásával vádolta meg „globalista liberális baloldal” egyes csoportjait. Nos, természetesen még a woke, a gender, sőt az antifa soraiban is akadhatnak, akiket tényleg mélységesen megráz és felháborít civilek és gyerekek tízezreinek a lemészárlása a Gázai övezetben. Egyes baloldali, liberális politikusok (maga Joe Biden is) azonban alighanem csupán számításból engednek meg maguknak egy-egy roppant óvatos megjegyzést a „túlzott izraeli válaszra” és a „meggyilkolt polgári személyek elviselhetetlenül nagy számára” vonatkozóan. Mindezeknek a megnyilatkozásoknak azonban semmiféle következménye nincs. (Próbálná is bárki bármire is utasítgatni Izraelt.) A hazai politikusok közül – a Mi Hazánk vezetőinek kivételével – senkinek nem volt bátorsága és/vagy akarata még csak sajnálkozását sem kifejezni a rettenetes öldöklés ártatlan palesztin áldozatai iránt. Sajnos már itt tartunk.

De vajon a „szólás- és véleményszabadság hazájában, ahol még a konzervatív gondolatokat is el lehet mondani”, a „konzervatív és patrióta szigeten” (Szíjjártó Péter) miféle megbélyegzés és kirekesztés az osztályrésze annak, aki felteszi az alábbi, a fenti eszmefuttatásból fakadó kérdéseket – melyek természetesen nem hangozhattak volna el a CPAC konferenciáján sem:

(A szerző olvasónk.)