Eredményesnek és tanúságosnak nevezte a hétfői szembesítést annak a lánynak az ügyvédje, akit állítása szerint néhány hete megerőszakoltak a fővárosban. Tuza Péter az InfoRádióban azt mondta: korrekt eljárásnak tartja, hogy a gyanúsítottakat szabadlábra helyezték, mert az előzetes letartóztatás elrendelésének feltétele már nem áll fenn.

Hasznosnak ítéli meg a szembesítést?

Eredményesnek és nagyon tanulságosnak értékelem a hétfői eseményeket, mivel lehetőségem volt közvetlenül képet kapni arról az eseményről, amikor ez az öt ember szembenézett az ügyfelemmel. És arra a megállapításra jutottam, hogy nemhogy kételkednem nem kell az ügyfelem szavahihetőségében, hanem meg kell, hogy erősödjön a korábbi hitem, amely szerint a hölgy nem hazudott.

Miből gondolja ezt? Mit tettek vagy mondtak a rendőrök a szembesítéskor?

Egészen sajátságos dolgok zajlottak ezen a szembesítésen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyanúsítottnak joga van a vallomástételt megtagadni. Ez csak akkor érdekes, ha három rendőr úgy nyilatkozik, hogy kifejezetten a sértett képviselőjének kérdésére, bármit kérdez is, nem hajlandó válaszolni. Ugyancsak sajátságos, amikor az egyik gyanúsított elmondja a maga három mondatát, majd a védője nyilatkozik - és ez jegyzőkönyvben van rögzítve -, a következőket: védencem nem kíván a továbbiakban vallomást tenni, a korábbi vallomását fenntartja, nem szeretne ellentmondásba kerülni. Egy másik gyanúsított, aki szintén ott ül a szembesítéskor, és úgy nyilatkozik, hogy korábban az ügyfelemet nem ismerte, egyszer csak letegezi az ügyfelemet. Hogy miért, azt nem tudom.

Azt a rendőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a lányt, őt most a védence nem ismerte fel?

Ez így nem igaz. Soha sem mondta teljes bizonyossággal arra, akit 100 százalékosan nem ismert fel, hogy ismerné, volt olyan ember, akire azt mondta, hogy ő ismerős neki.

Mit szól ahhoz, hogy a rendőröket szabadlábra helyezték?

Véleményem szerint az előzetes letartóztatás sosem lehet előzetes büntetés. A megszüntetés azért történt, mert a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye már nem áll fenn. Ha ez valóan így van, akkor én is egyetértek ezzel. Ez nem azt jelenti, hogy a büntetőeljárás megszűnt ellenük, csak azt, hogy szabadlábon védekeznek.

(InfoRádió)


Olvasó: Köszönjük, Zsanett!

El fogtok csodálkozni, bolsikáim, amikor majd rájöttök, mibe fog nektek kerülni a Zsanett-ügy! Azt hiszitek, most is működik ez az aljas elsikálós, kommunista módszer?

Azt hiszitek, attól vagytok erősek, hogy hatalmas a pofátok és védteleneket bántalmaztok - mellesleg azokat, akiket a saját pénzükért védenetek kellene?

El fogtok csodálkozni, ha megint megtapasztaljátok, milyen a magyar, ha fölbosszantják!

Bizony, sok marhával - köztük velem is - elhitettétek, hogy képesek vagytok megváltozni. De végre most lehullt a lepel rólatok: ugyanazok a mocskos, ÁVH-s disznók vagytok, akik a testvérüket is képesek voltak lelőni.

Köszönjük Zsanett, hogy - nem kevés szenvedést vállalva - segítettél ennek az országnak megvilágosodni! Hidd el, nagyon közel már, amikor ezektől a mocskoktól megszabadulva kifejezheti neked a háláját ez az ország!

Üdvözöl: Antimocs