Legyen világosság!, Tiszta vizet a pohárba! - ilyen felkiáltással kezdődő címet adott többször is írásainak Dobszay Károly. Olyan ez a bevezető dörgedelem, mint amikor az ember az asztalra csap a borospohár mellé, miután kiderül, hogy társunk az átbeszélgetett éjszaka után mégsem ért semmit a lényegből, pedig kibeszéltük a lelkünket is. Ismeri a tényeket, mégsem gyullad ki elméjében az a bizonyos világosság... és nem a bor miatt.

Dobszay az asztalra csap, majd hátradől, vesz egy mély lélegzetet, és kezdi elölről. Elmagyarázza még egyszer, utoljára, mert nem hagyja nyugodni, hogy azon az oldalon, mely elvileg a mi oldalunk, mely az egyedüli, kitől várni lehet Magyarország feltámadását, ekkora sötétség honoljon. Nem is sötétség, még rosszabb: az ellenségeink által gyártott toposzok, mítoszok, beszédmód. A németbérenc nyilasok, a hazáruló csatlós Szálasi. Vagy azok hangja, akik büszkék arra, hogy ezt már meghaladták, s ennek tüntető jeleként büszkén az egekig magasztalják Horthyt, ráadásul olyan "érvekkel", hogy megvédte a zsidókat, és felpofozta a nyilasokat. Aztán itt van a következő, a Kövér-Bayer-kategória, akik Károlyi szobra helyére Kéthly Annáét állították volna, így terjesztve azt a hazugságot, hogy voltak tiszta és bátor, magyar érdeket szolgáló kommunisták is.  A sor sajnos hosszan folytatható, és bízunk benne, hogy kiváló szerzőnk folytatja is valóban hiánypótló munkásságát.
Addig is alább olvashatók a már megszületett művek - hogy ne kommunista ideológusok, zsidó firkászok és álnemezeti politikusok mondják meg nekünk, mit gondoljunk a XX. század szereplőiről.