Ebben a dossziéban szerkesztőségünk cikkeit találja az olvasó az állambiztonsági ügyek aktuális eseményei kapcsán. Napi reagálások ezek kommentárok, glosszák, jegyzetek, emlékeztetők és rövid elemzések formájában.
A témakör közös gyökere, hogy a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynök ügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik, négy évente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciója a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.
Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!
