2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Rövid hírek, Antimagyarizmus :: 2007-09-05. 17:26

Összedugja fejét a judeokommunista front Ptk-ügyben + Takács: tehetetlenek a Kuruc ellen

Koalíciós egyeztetést tartanak a Polgári Törvénykönyv tervezett módosításáról - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón az igazságügyi és rendészeti miniszter.

Takács Albert azután beszélt erről, hogy a kormány meghallgatta a jogszabály-változtatásra vonatkozó minisztériumi javaslatról.

A miniszter elmondta: a tervek szerint a változtatás egy esetleges személyiségi jogsértésnél akkor is lehetővé tenné a fellépést, ha a kijelentésnek nincs konkrét címzettje, emellett civil szervezetek, érdekképviseletek is kezdeményezhetnének eljárást.

Takács Albert elképzelhetőnek nevezte, hogy még az idén hatályba lép a módosított jogszabály.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ez a jogszabály-módosítási tervezet mennyiben segíti a kuruc.info elnevezésű portállal szembeni fellépést, Takács Albert azt mondta: a jogszabály-módosítás a sajtóban elhangzó jogsértések kezelésére is alkalmas, ugyanakkor a konkrét honlappal kapcsolatban azt közölte: nem elegendőek a magyar szervek eszközei, jogsegélyegyezményekre van szükség, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre.

(MTI)

Kapcsolódó: Reszkethetnek az antimagyarok: módosítják a Ptk-t

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready