2007 - Árpád Fejedelem Emlékév - még ha hivatalos ünneppé nem is tették azt. Országszerte, főként a nyári időszakban, rengeteg településen szerveztek ünnepségeket hogy Nagy Fejedelmükre méltó módon emlékezhessenek meg a magyar emberek.

Tatabányán a Turul emlékmű őrizte városban két civil személy gondolatai váltak valóra, amikor ötletüket támogathatónak értékelte a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége, és vállalkozók segítségével, magánszemélyek adakozásából a város legnagyobb művelődési házában november 11-én megvalósulhat az Árpád Fejedelem Emléknap.

Természetesen a programra nem csak Tatabányáról várnak érdeklődőket, szeretettel fogadnak mindenkit, aki ezen novemberi napon színvonalas kikapcsolódásra vágyik családjával, barátaival.


Program

2007. november 11 – A Közművelődés Háza

10.00 – 18.00 „Legyen úgy, mint régen volt” – történelmi játszóház

egész napos kézműves foglalkozások az aulában

(rovásírás-tanulás, bőrékszerek készítése, csuhébábukészítés, gyékényfonás, gyöngyfűzés, nemezelés népművészek segítségével)

10.00-13.00 Így harcoltak eleink –A Hét Vezér próbája - ügyességi verseny a Vértes Egyesülettel

10.30 Bábakalács sütöde – mézeskalács készítés faragott ütőfákkal – közreműködik a Bábakalács Bábegyüttes

Honfoglaláskori kézművesvásár az emeleten (tarsolyok, íjak, bőrtáskák vására, péksütemények, fazekas termékek, könyvek, népművészeti ruhák, pálinka és borkóstoló, csuhé- és faszobrok vására)


14.00 Árpád Fejedelemre emlékezünk

Történelmi zászlósor bevonulása (a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség támogatásával)

Közreműködők:

Árpád Népe Hagyományőrző Csoport

Bárdos énekkórus

A vendégeket köszönti dr. Hidas János, a Tatabányai Polgári Körök Szövetségének elnöke, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke

Ünnepi köszöntőt mond Bencsik János Tatabánya MJV polgármestere, országgyűlési képviselő

Díszvendég. Szörényi Levente előadóművész


Délutáni műsorok az aulában:

14.40. Kiscinege néptáncegyüttes

14.55. Iglice citerazenekar katonadalokat énekel

15. 10. Kanalas Éva ének, sámándob

15. 50. A Hét Vezér próbája eredményhirdetése

16.00 A történelmi zászlósor kivonulása

16.10-17.45 Moldvai csángó táncház a Cserszömörce együttes és Gyurka Fábián közreműködésével

18.00 Tűz-szer-tartás és ünnepi sámándobolás az Árpád Népe Hagyományőrző Csoporttal

Akinek van, hozhatja sámándobját!


Előadások a kamarateremben:

15.00. Bakonyi Lehel: Eleink hagyatéka a magyar népmeséken keresztül

16.00. Cseh Júlia: Árpád kor a Tatai medencében

17.00. Bakay Kornél: Árpád nagyfejedelem


A belépés a rendezvényre díjtalan!

19.00 Szkítia „Kétezer éves álmok” koncert (a koncertjegy ára: 1100 forint)