Az LMP hivatalosan is megerősítette, hogy tárgyalásokat kezdenek a március 15-én elindult Új Kezdettel (ÚK) a választási együttműködés lehetőségeiről.
A két ellenzéki párt közeledését először a néhány hónapos Új Kezdetet vezető Gémesi György hozta szóba a párt Facebook-oldalán minden szerdán este élőben közvetített fórumon, ahol többnyire az egyelőre főként a vidéki Magyarországot megszólító tömörülés terveiről és céljairól beszél meghívott vendégekkel. Egy kérdésre válaszolva az e heti bejelentkezésben mondta el, hogy az LMP elnöksége épp aznap döntött a tárgyalások megkezdéséről.
Zoom
Gémesi György
A Népszava vidéki forrásokból úgy értesült, hogy a „csapatépítésnél” tartó Új Kezdet tagjai és szimpatizánsai hetek óta várták a bejelentést egy összefogásról, mert érzékelték, hogy eddig nem tudott kitörni pártjuk az elszigeteltségből, májusban szervezett szakmai konferenciáik is kevés nyilvánosságot kaptak. A pártban többen úgy látják, ennek egyik oka, hogy Gémesi az országos közvélemény számára ismeretlen vidéki polgármestereket választott maga mellé a szervezet elnökségébe, akik – bármilyen tehetségesek is – csak szűkebb környezetükben húzónevek.
Az összefogás kézzelfogható esélye viszont a lap forrásai szerint tetszik a fiatal párthoz tartozóknak, akik arra is számíthatnak, hogy hamarosan megjelennek az első húzónevek a tömörülés körül. Úgy tudni, szeptember 10-én nagygyűlést tart az Új Kezdet, ahol a mostani tervek szerint nemcsak Hadházy Ákos jelenik meg, hanem az utóbbi évtizedek meghatározó "jobboldali" gazdaságpolitikusai közül többen is arcukat adják a párt terveihez, az oktatáspolitikai vonalat pedig Pilcz Olivér, a Tanítanék Mozgalom képviselője erősítheti.
A szerda esti internetes fórumon arról is beszélt Gémesi György, hogy szeptember második felétől aktivistáik beszállnak az aláírásgyűjtésbe, hogy segítsék Vágó Gábor népszavazási kezdeményezésének sikerét. Az LMP egykori alapító tagja, volt képviselője az állami cégvezetők bérének maximalizálását akarja elérni, kérdését a Kúria hitelesítette.
Az új - legalábbis a Népszava szemszögéből - jobbközép párt eddigi láthatatlansága ellenére nem elhanyagolható területen veszélyezteti a Fidesz helyi embereinek választási eredményét. Gémesi György a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökeként széles kapcsolatrendszerrel rendelkezik a közepes és kisebb településeken, így esetleg felajánlandó képviselői helyért vagy helyekért cserében pártja segítheti az LMP-t az eredményes helyi politikusok megtalálásában. A veszélyt a kormánypártok is érzik, nem véletlen, hogy körlevélben szólították fel a fideszes polgármestereket, lépjenek ki a Gémesi-féle önkormányzati szövetségből - írja a lap.