A tanulmány első része itt érhető el.
Két hónap sem telik el, s a katonai felderítés főnöke: Sárközi Sándor vezérőrnagy, az MNVK/2 csoportfőnökség vezetője levelet kap a BM hírszerzés (III/I) csoportfőnökétől: Komornik Vilmos r. ezredestől. Ebben a belügyi hírszerzés főnöke közli, hogy a két szerv között történt korábbi megállapodás alapján az MTI párizsi tudósítói munkakör az ő csoportfőnökségük hatáskörébe tartozik. Ezért kéri, intézkedjen, hogy Lehel Miklóst további tartás végett átadják, s egyúttal kér róla egy szokásos összefoglaló jelentést is. Lehel átvételére a r. ezredes Kovács János r. őrnagyot jelölte ki 1966. április 15-én.
Nincs mit tenni, a helyek elosztásáról párt jóváhagyással korábban a két miniszter állapodott meg.
Május 4-én az MNVK 2. csoportfőnökség vezetőjének általános helyettese: Demtsa Pál ezredes levélben válaszol Komornik Vilmos r. ezredesnek, s közli, hogy a felderítő szolgálat Lehel Miklóst további tartásra a BM III/I. Csfség rendelkezésére bocsátja. Június 1-én pedig megérkezik Lehel Miklós anyaga a belügyi hírszerzés vezetőjéhez. Ebből és ekkor derül ki, hogy Lehel Miklóst „Ölvecki” fedőnéven szervezte be a katonai felderítés. Ez változott a belügyi nyilvántartásban „Petres Géza” fedőnévre június 9-én. (ÁBTL. 3.2.1. Bt-2262)
 A katonai felderítés átadta Lehel Miklóst a belügyi hírszerzésnek |
Ezen a napon a Metropol szálloda eszpresszójában Kapás Pál alezredestől, a katonai felderítő csoportfőnökség A/5 osztályának vezetőjétől Lehel Miklóst átvette Dr. Farkasinszki Zoltán r. őrnagy, a BM III/I csoportfőnökség 3-J alosztályának képviseletében, aki első benyomásáról azt jelentette a „Petres Géza” fedőnevet kapott titkos munkatársról, hogy:
„Előnytelen külsejét nagyban ellensúlyozza szellemi frissessége és megnyerő modora. A kapcsolat átadását szívesen fogadta, úgy érzi, hogy a tőlünk kapható leendő feladatai közelebb állnak kinti beosztásához, munkaköréhez, mint amilyen feladatokat az MNVK/2 Csfségtől kapott volna. A nekünk végzendő munkát kommunista kötelezettségének tekinti.”
„Petres” 1962 júliusában már volt Párizsban, akkor 3 hétig helyettesítette a szabadságát töltő állandó MTI-tudósítót. 1966 nyarán azonban nem egyedül készült tartós kiküldetésére. Ezt a helyzetet a belügyi hírszerzés június 29-én – miután megvizsgálta a tm. konspirációs körülményeit - így értékelte:
„Negatívan értékelendő biztonsági helyzete szempontjából, hogy több rokona él külföldön, akik nyilvánvalóan levelezési kapcsolatba lépnek vele, s számíthatunk arra is, hogy meglátogatják Párizsban. Mindkét esetben a külföldi rokonok felületet jelentenek ellenőrzéséhez. [Izraelben: Dr. Liebermann László, Dr. Ungár Sándorné, Havas György, Havas Gábor, Kondel László őrnagy; továbbá: özv. Szilárdné és családja Kanadában, özv. Fodor Jánosné Franciaországban.]
Ugyancsak kedvezőtlen lehet biztonsági helyzetére az a körülmény is, hogy felesége gazdag polgári családból származik, akinek anyja több hónapot kíván velük Párizsban eltölteni. Anyósa életszemlélete egyes vonatkozásokban kozmopolita, szocialista erkölcsi normákkal szemben álló, s ez ugyancsak kedvező lehetőséget nyújthat a francia elhárításnak, ha technikai eszközökkel ellenőrzik párizsi lakását.
Külföldi rokonai és szűkebb családi környezetéből fakadó veszélyekre felhívtuk figyelmét és részletesen megbeszéltük, hogy milyen módszerek és szabályok alkalmazásával, illetőleg betartásával csökkentheti azt a felületet, amit kedvezőtlen rokoni kapcsolatai nyújtanak a francia elhárító szerveknek.”
Július 25-én Lehel Miklós („Petres” tm.) aláírja azt a „Megbízás”-t, amelyben a Belügyminisztérium feladatokat fogalmazott meg számára. (Az ilyen diktátumok egyoldalúságáról másutt már többször írtam.) A végrehajtandó feladatok közül – egyebek között - kiemelik a következőket:
1., Kutató munka a személyek tanulmányozása és feldolgozása területén. Ne csak olyan nyugati újságírók megismerésére törekedjen, akik a politikai és gazdasági hírszerzés területén bevonhatók a magyar hírszerzéssel való együttműködésbe, hanem olyan személyek kiválasztására is, akik a NATO valamelyik központi szervében, fontos amerikai objektumokban, valamely integrált politikai, gazdasági szervezetben (Közös Piac, Euratom, OECD, stb.), vagy a francia államigazgatás kiemelt területein dolgoznak, vagy ott személyes kapcsolatokkal bírnak.
2., Az információszerzés területén a párizsi kapcsolattartójától kapott hírigény alapján folyamatosan szerezzen titkos vagy bizalmas jellegű információkat és dokumentációs anyagokat. Amennyiben egy tanulmányozás alatt álló kapcsolatától egy találkozó keretén belül információt kap, úgy két jelentést adjon: külön egy információs jelentést és külön egy olyan jelentést, amely a találkozó lefolyását, az illető személy magatartását, a róla megszerzett új adatokat, a vele történt korábbi megállapodásokat, vagy a saját javaslatait tartalmazza.
3., Minden provokációt vagy olyan eseményt, tényt, jelzést, körülményt, amely az elhárítás tevékenységére utal, azonnal jelentsen párizsi kapcsolattartójának (hírszerző rezidentúra). Amennyiben a francia elhárító vagy hírszerző szervek azzal provokálják, hogy a hírszerzés részére is dolgozik, provokációjukat utasítsa vissza. Mindenféle közeledésükkel szemben legyen elutasító, az un. „kettős játék”-ba nem mehet bele.
(Hasonló eligazítást kaptak megbízatásuk kapcsán más külföldi tudósítók is, az ismétlődő sablonok és közhelyek alig változtak az évek során.)
„Petres” titkos munkatársat természetesen részletesen kiképezték a francia elhárítás módszereiről és az ellenük való védekezés módjáról, a „sötét hírszerzés” eszközeiről, a jelentésírás és a konspiráció szabályairól, a találkozók rendjéről és a további tankönyvszerinti hálózati hírszerző tudnivalókról.
 … képességei alatt dolgozott, lehetőségeit nem tudta kihasználni |
Az első két párizsi év nem hoz hálózati sikereket „Petres”-nek. A belügyi hírszerzés 3. osztálya úgy értékeli 1968. július 23-i jelentésében, hogy az MTI tudósítója maga is elismerte: sem az információszerzésben, sem a kapcsolatépítésben nem tudott lényeges előrehaladást elérni., „képességei színvonala alatt dolgozott, lehetőségeit nem tudta kihasználni.” Egyedül a DPA párizsi tudósítóival (Ernst Burkart és Werner Frey)) épített ki viszonylag rendszeres kollegiális kapcsolatot, de „folyamatosan használható, információs forrás feldolgozására alkalmas kapcsolata nincs, információit a sajtóból és hivatalos kapcsolatoktól szerezte.”
Lehel Miklós – a jelentés szerint – elismerte: munkája eredménytelenségén kívül, családi helyzete veszélyezteti biztonságát, tudósítói tekintélyét is. Közölte: anyját az előbbi okok miatt otthon hagyná, ám akkor az anyósa akarna kiutazni hozzájuk Párizsba, ám egészségi állapota igen gyenge. (Ennek ellenére előfordult, hogy néhány hétig mindkét mama kint volt.)
A hírszerző rezidentúra vezetője már 1967-től folyamatosan kénytelen volt „Petres” tm. családi viszonyaival foglalkozni, mert az alapvetően gátolta hálózati munkáját. Igaz, „Fehér” elvtárs rögtön úgy látta, hogy rossz megjelenése és alaptermészete miatt a titkos munkatársnak eleve gátlásai vannak az emberekkel való ismerkedést illetően, s ez még sokáig így lesz. Ráadásul azonban Lehelné nem viselte el férje édesanyjának rigolyáit, s azzal fenyegette meg a velük egy párizsi lakásban élő anyósát, hogy megöli. Ezért az nem mert vele egyedül maradni, hanem vagy elkísérte a fiát tudósítói útjára, vagy az utcán a kocsiban várta meg a sajtótájékoztatók végét, netán kávéházakban üldögélt, esetleg lakásuk környékén sétált. „Petres”-nek ráadásul mindig időben otthon kell lennie miután bevásárolt, mert ő eteti és fürdeti a gyereket, takarítja a lakást, mos és vasal, háztartási munkát végez. Mindez megakadályozta például abban, hogy valakivel együtt vacsorázzon, vagy egy fogadáson, esti rendezvényen 20:00 óránál tovább maradjon. Így a lakásukra is a legritkábban tudtak vendéget hívni. A késő esti és éjszakai veszekedések, kiabálások pedig teljesen lejáratták a magyar tudósítót a ház lakói előtt.
Párizs a Központnak 1968. december 31-én:
„Az elmúlt időszakban rendszeresen találkoztam „Petres” elvtárssal. Találkozóink jó része abból állt, hogy én be akartam számoltatni a kapott feladatokról, „Petres” pedig rendszeresen megmagyarázta: miért nem tudta azokat végrehajtani, vagy mi volt az oka annak, hogy a feladatok végrehajtását illetően – elsősorban új kapcsolatok építése – nem jutott előbbre.” (ÁBTL. 3.2.3. Mt-1532)
„Fehér” elvtárs, a rezidentúra vezetője hosszan panaszkodik: hiába ismétli újra és újra hírigényeik legfontosabb tételeit – például a nyugatnémet újságírók iránt - a beszámoltatások semmi előrelépést nem mutatnak, a tm. kezdeményező készsége nulla. A hírszerző főtiszt egyenesen kifakad az MTI tudósítójára jelentésében:
„Információs igényeinknek vagy a személyek tanulmányozására vonatkozó kérdések felvetése helyett a lakásproblémáiról beszél, ami meggyőződésem szerint nem Burkhardték, hanem kizárólag az ő problémái voltak, s annak ellenére, hogy a közelmúltban lakáscsere problémája megoldódott, még mindig ezzel a témával traktálja partnereit, nemcsak engem, a kolónia más tagjait is…”
A rezidentúra vezetője számtalan jó tanácsot adott „Petres”-nek, aki azokat rendszeresen elhárította. Megunva a tarthatatlan állapotokat, a párizsi hírszerző főtiszt azt kérte a budapesti központtól, hogy ha a titkos munkatárs képtelen rendbe tenni családja dolgait, nyári szabadságából vissza se jöjjön, mert előbb-utóbb úgy is vissza kell rendelni.
 A rezidentúra: inkább tartsák otthon, vagy rendeljék haza |
De visszajött, még pedig az MTI vezetőinek támogatásával, mert mindenképpen ki akarta húzni a négy évet párizsi állomáshelyen.
1969. márciusában már a párizsi nagykövetnek: Mód Péternek kellett foglalkozni Lehel Miklós családi viszályával, miután Varga Sándor sajtóattasé is tehetetlennek bizonyult az egyre súlyosabb feszültség feloldásában. (Lehel egy alkalommal kétségbeesett hangon telefonált a sajtóattasénak, hogy azonnal menjen a lakásukra. Megérkezésekor Varga diplomata a lépcsőházban találta a házfelügyelő társaságában, aki a lakók követelésére lépett fel erélyesen az MTI tudósítójával szemben, mert a késő esti és éjszakai hangoskodások egyre sűrűbben ismétlődtek.)
Máskor a Place de la Concorde közelében hallatszó utcai veszekedésre a posztos rendőr is odament, érdeklődésére „Petres” ügynök közölte, hogy csupán családi összeszólalkozásról van szó. A rendőr felírta a gépkocsi rendszámát és távozott. Mód Péter nagykövet március 1-én kénytelen volt jelenteni Budapestnek:
„Lehelné magatartása és idegállapota miatt a család helyzetét rendkívül súlyosnak látjuk. A feleség önkívületi állapotában olyan cselekményekre ragadtathatja magát, amiből külföldi körülmények között komoly bonyodalmak adódhatnak. Ennek ellenére Lehel elvtárs nem törekszik megoldást találni, amire éppen a komolyabb bonyodalmak megelőzése céljából nagy szükség volna.”
 A nagykövet: Lehel elvtárs nem törekszik megoldást találni |
December 3-án az új rezidentúra vezető azt jelenti, hogy „Petres” tm. a Közös Piac brüsszeli irodájában információkat gyűjt a hágai csúcsértekezletről, ám még mindig csak általános kollegiális hírforrásai vannak, állandó és szoros kapcsolatai nincsenek. Ráadásul, ismét szorong: most az anyósa jön Párizsba, akit neki kell majd kiszolgálnia és elviselnie.
Ugyanakkor a titkos munkatárs hozzákezdett váltásának előkészítéséhez, ami 1970 augusztusában várható, ha zavartalan lesz kiszemelt utódjának felkészülése.
1970. június 30-án a Központ elemzi és értékeli „Petres” tm. legutóbbi jelentéseit. Egyebek között megállapítják:
- A „Pompidou sajtófogadása” című információt ismereteik bővítésére használták fel. A kérdés egyes részleteiben adataikat erősíti.
- „Az Európai Biztonsági Konferenciáról” készült információt nem tudták használni, hiányos. Inkább kérdezősködés, mint információ. Ami az NSZK tartományi választásainak esélyeit illeti, ez is egy a sok feltételezés közül.
- Az „NSZK-francia katonai együttműködésről” szóló információt ismereteik bővítésére használták fel… de hiányos. Érdekes, ám önállóan nem használható információ, mert hallomásra és nem tényekre hivatkozik, konkrét hely-és kapacitás meghatározást nem tartalmaz. Hasonló, de bővebb és pontosabb adatokat kérnek.
- Az „UDR politikájáról” készített információ a kérdés egyes részleteiben ismereteiket bővíti. Jó képet nyújt az UDR ortodox szárnyának véleményéről.
- A „Pompidou elnök amerikai útjáról” szóló információt anyaggyűjtéshez használták fel. Nem új és nem is eredeti, de ellenőrző anyagnak megfelel.
- Az „Angola belépése az EGK-ba” tárgyában készített információ … csupán általános vélemény, nem tartalmaz hírszerző értesülést.
Ezzel aztán gyakorlatilag véget is ér „Petres” titkos munkatárs állambiztonsági teljesítménye, ami alig volt mérhető a Párizsban eltöltött négy év alatt, inkább csak zajos családi botrányai maradtak meg egyedülálló módon a hírszerző hálózat történetében. Az MTI azonban mintha elégedett lett volna a tudósító szakmai munkájával. Bár közismert volt a távirati iroda személyzeti politikájában, hogy nem feltétlenül a szakmai rátermettség és eredményesség alapján került valaki vezető beosztásba - a kontra produktivitás megnyilvánulásait és a rejtélyes csoportérdekek következményeinek példáit nem itt taglalom – Lehel Miklós kinevezése a külpolitikai szerkesztőség élére azért sokakat meglepett házon belül és kívül. Mint külpolitikai főszerkesztőnek aztán volt lehetősége a hazatérését követő hét esztendőben, hogy összegereblyézzen annyi értékelhető piros pontot a külföldi kiküldetésről döntő párt-és állami szervek vezetőinél, hogy 1977-ben már egy percig se lehessen vitás ismételt tudósítói kiküldetése, ezúttal Madridba.
De mi történt addig? Amikor a folyamatos kapcsolattartás jegyében 1973-ban felkeresi a munkahelyén Varga Sándor r. alezredes, a korábbi tartója és Bíró Ferenc r. őrnagy a III/I-3-A alosztályról, kiderül, hogy a főszerkesztő meglehetősen helyhez kötött, csakis a kiemelkedő politikai események kapcsán utazik külföldre, ám gyakran dönt munkatársai utaztatásáról. Szakterülete változatlanul a NATO és a Közös Piac. A hírszerző főtiszteknek elmondta: továbbra is szívesen áll rendelkezésükre, itthon a neves külföldi újságírók beutazásánál, külföldi útjainál pedig az egyeztetendő belügyi hírigény szerint. Megértéssel fogadta, hogy a hírszerzést elsősorban az NSZK érdekli, azt meghaladóan a NATO, a Közös Piac és az UDR (Union des Démocrates pour la République: Demokraták Egyesülés a Köztársaságért, francia politikai párt rövidítése.)
1973. decemberében Bogye János r. alezredes, a III/I-3. osztály vezetője engedélyezte, hogy Lehel Miklóst, az MTI külpolitikai főszerkesztőjét („Petres Géza” titkos munkatárs) a BM hírszerzés 7-es osztálya szakértőként foglalkoztassa.
[A hírhedt 7-es vonal feladata a hírszerzés és bomlasztás volt az emigráns szervezetekben, továbbá harc a fellazítási objektumok ellen. A három alosztályt magában foglaló III/I-7 osztályt ekkor Zsiga Árpád r. alezredes vezette. „Petres” tm. Szabó János r. hadnagy irányításával látta el szakértői feladatait. Megj.: I. Cs.]
Leterheltségére hivatkozva azonban nem mindig tudja határidőre elkészíteni a 7-es osztály által kért szakértői jelentéseket, másfelől kicsit ismét Párizsra kacsint, felvillant ugyanis annak lehetősége, hogy 1975. nyarán ő váltsa ott Dobsa Jánost, az MTI tudósítóját.
 1973: a belügyi hírszerzés szakértőként alkalmazza |
1974. májusában azonban váratlan bizalmas nyomozás indul rokonsága múltja miatt, ami kissé felkavarja az álló vizet „Petres” tm. körül.
A belügyminiszter bizalmas nyomozást engedélyezett a katonai elhárításnak Lehel Miklós anyósa: Dr. Ernst Zoltánné érintettsége okán a „Vallásos” fedőnevű ügyben. Dr. Dohány Zoltán r. alezredes, a III/IV-7 osztály vezetője irányította a vizsgálatot, s határozta meg azokat a kérdéseket, melyeket Dr. Táttár László r. alezredes mb. osztályvezetőnek a III/I-3 osztályon tisztáznia kellett. Az osztály megbízásából a jól tájékozott Bíró Ferenc r. őrnagy járt el, ő hallgatta ki Lehel Miklóst.
A nyomozás a JOINT által 1945-ben fenntartott ERNST Szanatórium működésének feltárására irányult. A szanatórium Lehel anyósának lakásán működött. Az ott megfordult személyek és a keletkezett okmányok sorsa azonban jórészt még ismeretlen volt az állambiztonság számára. Lehel 1964-ben, második házassága kapcsán került kapcsolatba felesége családjával és rokonságával. Anyósa 1973-ban hunyt el.
Dr. Ernst Zoltánné 1945-ben az Egészségügyi Minisztériumtól kapott engedélyt az Ernst Szanatórium működtetésére. Az engedély megszerzésében nagy szerepe volt a későbbi egészségügyi miniszternek: dr. Doleschál Frigyesnek. A szanatórium nem végzett aktív gyógykezelést, csupán utókezelést látott el és idősek otthonául szolgált Ernstné vezetésével. Amikor a JOINTszervezete átveszi az intézetet, kizárólag idősek otthonaként tartja fent, részben kiegészítve egy diák menzával. A szanatórium vezető főorvosa dr. Ernstné sógora: Dr. Ungár Sándor fogorvos volt, aki a negyvenes évek végén kivándorolt Izraelbe.
A szanatórium engedélyezését vizsgáló katonai elhárítás látókörébe került Dr. Rusznyák István akadémikus is, aki Dr. Ernst Zoltán korábbi klinikai orvostársa volt, és Dr. Kenedi István orvos ezredes, a Honvéd Kórház főorvosa, a család közeli barátja. A szanatórium irattárának legfontosabb okmányait – így a működési engedélyt is – Lehel Miklós semmisítette meg, amikor anyósa halála után, 1973 decemberében, a hagyaték felszámolása, az iratok rendezése során úgy gondolta: ezekre már nem lesz szükség.
A bizalmas nyomozás nem rendítette meg „Petres” tm. helyzetét, kérésére feleségét sem hallgatták ki, - aki az események idején csupán 13-14 éves volt -, ő kérdezte ki a vizsgáló bizottság érdeklődésének megfelelően, s továbbította válaszait Bíró őrnagynak.
„Petres” tm. mint az MTI külpolitikai főszerkesztője és Bíró Ferenc r. őrnagy (III/I-3-A) rendszeresen találkozik, konzultál a külföldi tudósítói helyeken várható kádermozgásokról, az egyes tudósítók munkájával kapcsolatos észrevételekről, a vitás kérdések megoldásáról. Ennek során 1976. november 9-én az MTI főszerkesztője közli a belügyi hírszerzés képviselőjével a következő változást:
„A tudósítói kinevezések a jövőben új mechanizmus szerint történnek. E szerint az MTI vezetője előzetesen szóbelileg konzultál az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságával a kiküldendő személyéről. Ezt követően írásbeli előterjesztést (javaslatot) készít a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának a tudósítói kinevezésre. A Tájékoztatási Hivatal megszerzi az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának a beleegyezését, majd hivatalosan jóváhagyja a kinevezést.” [A korábbi gyakorlat szerint az MSZMP KB hagyta jóvá hivatalosan is a tudósítói kinevezéseket.]
1977. január 25-én Lehel Miklós („Petres” tm.) hivatalból közli a belügyi hírszerzéssel, hogy megszületett az illetékeseik döntése: őt küldik Madridba, az ibériai tudósítót: Simó Endrét pedig Rómába helyezik.
Február 25-én azt a kiegészítő tájékoztatást adta, hogy előreláthatólag június elején utazik új állomáshelyére, kihelyezése előtt kb. 10-14 napra kiutazik Portugáliába, illetve Spanyolországba új munkakörének átvétele céljából. Ekkor történik a beszélgetés egyik mellékszálaként, hogy Bíró őrnagy megkérdezi a főszerkesztőt: segítségükre tudna-e lenni a Népszava egy tehetséges újságírójának, F.-nek az MTI-hez való felvételében. A főszerkesztő közölte: nem tud segíteni. A korábbi ilyen kezdeményezések sem zárultak kedvező tapasztalattal. Mert vagy nem felel meg az illető az MTI-nek, vagy pedig az újságíró nem találja megfelelőnek állását, munkáját, perspektíváját a szervnél. S ekkor fogalmazza meg Lehel Miklós azt a tanulságos következtetést, ami a belügyi hírszerzés (III/I csoportfőnökség) és a katonai felderítés (MNVK 2) módszertani gyakorlata közötti különbséget találóan kifejezte. Így hangzott Bíró r. őrnagy jelentésében:
„Számukra (ti.: az MTI-nek) a kezdő újságíró odahelyezése a legkedvezőbb. Mint példát felhozta az MNVK/2 csoportfőnökségét, ez a szerv ugyanis már egyetemista korban elkötelez és az MTI-hez irányít fiatalokat. Ezt a gyakorlatot javasolta nekünk is.”(ÁBTL, 3.2.3. Mt-1532, 213.old.)
 Lehel a katonai felderítés példáját javasolta a belügyi hírszerzésnek |
Így lettek a katonai felderítés által fiatalon megnyertek sokkal erősebb kötődésűek a HM csoportfőnökségéhez, mint az alkalomszerűen megzsarolt, vagy hazafias alapon (a párttagok elkötelezettségével) néhány hét alatt beszervezett hálózati személyek a belügyi hírszerzés valamelyik osztályán. Az MNVK 2 pályamodellben gondolkodott hosszú távon, s azt minden eszközzel támogatta, míg a BM előrelátása legtöbbször egy kiküldetési ciklusra, négy esztendőre szólt, arra pedig kész embert kellett találnia, de gyorsan. A HM érthetően nem szívesen engedte át „megnyert” és felkészített hálózatának tagjait a BM-nek, a külföldi tudósítói helyek elosztásáról – a két tárca „ illetékességi” jelenlétéről - viszont a pártközpontban döntöttek, akárcsak egyes fontos személyek hovatartozásáról folytatott belső „szervi” vitákról.
1977. május 23 és június 1 között „Petres” titkos munkatársat a belügyi hírszerzés egy másik osztálya, a III/I-4 készítette fel új tudósítói helyének elfoglalására. Kiképzését és eligazítást négy találkozó keretében 12 óra ráfordítással hajtotta végre Keszthelyi László r. alezredes az „ÉK” fedőnevű „K”-lakáson és nyilvános helyen.
A terveknek megfelelően elsősorban a konspirációs és biztonsági kérdésekkel, továbbá a kapcsolatépítés és fejlesztés módszereivel foglalkoztak. Feladatkörét a NATO-val és az EGK-val kapcsolatos információk birtokában lévő személyek felkutatásában, a kapcsolat elmélyítésében és a témakörben érintett objektumok felderítésében határozták meg.
A kiképzésért felelős Keszthelyi László hírszerző főtiszt kritikusan állapította meg június 2-i jelentésében:
„A várakozással ellentétben „Petres” még a tudósítói munkaköréhez elengedhetetlenül szükséges helyismerettel, tájékozottsággal sem rendelkezett. […] A felkészítés alatt egy fáradt, gondterhelt ember benyomását keltette. Többször hangsúlyozta családi problémáit és úgy látszott, hogy külföldi tevékenységét is ennek fogja alárendelni. Mindehhez hozzájárult még előnytelen megjelenése, témaszegénysége, - amiből végképp azt a következtetést kellett levonni, hogy eredményes munkát nem várhatunk tőle.”
 Madrid 1977: Eredményes munkát nem várhatunk tőle |
Mindezért is hangsúlyos eligazítást kapott a madridi ügynöki operatív helyzetről, a tudósítói munka beindításához szükséges gyakorlati ismeretekről és a kapcsolattartás hagyományos és rendkívüli módjáról.
„Petres” tm. a kiküldetésének első két évében végzett hírszerző munkájáról minden alkalommal úgy kezdte beszámolóját, hogy elismerte: eddig semmit sem teljesített vállalt kötelezettségeiből, de a jövőben jobb teljesítményt kíván nyújtani az információszerzés területén. „A tippkutató, tanulmányozó, feldolgozó munkát azonban nem akarta vállalni idő hiányára, leterheltségére, családi problémáira hivatkozva.” – állapította meg 1979. augusztus 17-i összefoglaló jelentésében Kósa György r. őrnagy.
A tudósító azt mondta: nem tudja vállalni, hogy az említett területeken folyamatosan és rendszeresen éveken át nagy gyakorisággal találkozzon a kiválasztott személyekkel. Segítséget ígértek neki bizonyos feladatok átvállalásával. Ám az első két évben olyan spanyol személyiségekkel, akik információs forrásként, vagy tippként szóba jöhettek volna, nem volt érdemi kapcsolata. Noha – mint elmondta – a Madridba akkreditált külföldi tudósítók között mintegy 15-20 igen jól tájékozott nyugati újságíróval olyan szakmai kapcsolatba került, amely mélyíthető annyira, hogy többségüktől „sötét úton” hasznos információkhoz juthat.
A hírszerző rezidentúra két konkrét személy mielőbbi feldolgozását kérte „Petres”-től: John Wheeler az AP és Charles Vanhecke a Le Monde tudósítójáét.
„Petres” sem kerülhette el a spanyol elhárítás megfélemlítő akcióját. 1981. augusztus 31-én házfelügyelője telefonon közölte a magyar nagykövetséggel, hogy az MTI tudósító személyzeti bejáratát feltörve találta. A helyszínre „Duba” tm. és a katonai felderítés rezidense ért ki legelőbb. A lakásból semmi értéket nm vittek el, csak néhány fiókot nyitottak ki. Nyilvánvaló volt, hogy a titkos házkutatás látszatát kívánták kelteni a megfélemlítés szándékával. Hasonlóképp járt azokban a napokban egy portugál állampolgárként nyugati szocialista lapokat tudósító kollégája is: feltúrtak mindent, de nem vittek el semmit sem. Tudatták: figyelik és számon tartják tevékenységét.
Ne szaporítsuk a szót, nem sok újat és jót lehet írni a titkos munkatárs további munkájáról. Legnagyobb egyéni eredménye az volt, hogy ismét kihúzta a négy évet külföldön jól fizetett MTI tudósítóként.
 1984: A pihentetés tényét nem közöltük vele |
1982-ben tért vissza Madridból Budapestre. 1984. március 27-én a BM III/I-3 osztályának vezetője: Kiss Oszkár r. ezredes Lehel Miklós („Petres Géza” titkos munkatárs) pihentetéséről és anyagának irattárba helyezéséről döntött. A hírszerzés megállapítása szerint: politikai információszerző munkát csak egyes időszakokban tudott végezni családi körülményei miatt. Hazatérése óta helyzete nem változott, megoldatlan családi gondjai gátolják szakmai munkájának, titkos munkatársi feladatainak ellátásában.
Az a döntés született, hogy egy-egy konkrét feladat megoldásához lehetőség lesz aktiválására, de hálózati személyként tartósan pihentetik. A pihentetés tényét hivatalosan nem közlik vele.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
