Főként a hazafias ultrajobboldaliakra és a rendőrökre támadó kommunistákat és anarchistákat vett őrizetbe a cseh rohamrendőrség Prágában. A Fiatal Nemzeti Demokraták szervezésében a radikális jobboldal az ellen tiltakozott törvényes módon, hogy Csehország megszálló csapatokat állomásoztat Irakban. A demonstrációt a hatalom nemzetközi zsidó nyomásra törvényellenesen betiltotta, az FND azonban nem hátrált meg.

A korrekt cseh hazafiak, mintegy 500-an Prága egykori zsidónegyedében szerettek volna felvonulni, rendezvényüket azonban több száz neokommunista, anarchista és zsidó zavarta meg, utóbbiak kövekkel támadtak a neonácinak tartott cseh és német hazafiakra és a rendőrökre. A cseh karhatalom azonban közbelépett és mintegy 300 embert vettek őrizetbe, ezek több mint 80%-a szélsőbalos zavargó.

A Kristályéjszaka évfordulóján, azonban a cseh hadsereg iraki megszálló jelenléte ellen tüntető hazafiakra támadó nemzetközi szélsőbal egyebek közt gyűlöletkeltő dávidcsillagos izraeli lobogókkal, vörös zászlókkal és sárga csillagokkal vonult fel. A rendőrség ugyan nem volt pártatlan, mert kordonokat emelt a jobboldaliak útjába, de amikor összecsapásokra került sor, akkor főként a ténylegesen erőszakos szélsőbalosokra csapott le. Mintegy 250 neokommunista mellett közel 50 jobboldalit vettek őrizetbe. A részben külföldiekből álló anarchista csőcseléket ellensúlyozandó pár tucat német szkinhed hazafi érkezett volna a cseh ultrajobb támogatására, buszukat azonban a feltartóztatták a határ közelében.

A prágai összecsapásokban páran megsérültek, azt nem tudni, hogy pontosan kik. A rendőrségnek nagyjából sikerült távol tartania a tüntetőket és az ellentüntetőket, az anarchisták ezért jobb híján kockakövekkel támadtak a rendőrökre a város több pontján, az AFP szerint ennek következtében sérült meg több személy.

Kuruc.info - nemzetközi hírügynökségek