Tisztelt Kurucok! A szlovén bajtársakkal már régóta jó kapcsolatot tartunk fenn. Rendszeresen látogatják minden évben a februárban megrendezett "Becsület Napja" rendezvényeinket, valamint több zenei rendezvényen is részt vesznek.

Szervezettségük példaértékű. Egy rövid történetet tárnék fel, ami ékes példája az egymásra találásnak, összetartásnak.

A széthullott Jugoszlávia legnyugatibb felére eső Szlovéniát szinte nem is érintette a dél-szláv háború a '90-es években. Köztudott, hogy amerre a horvát, vagy rác csapatok vonultak, nem kegyelmeztek a cigányoknak sem. Ezen etnikai tisztogatásoknak köszönhetően mára alig maradt cigány a bosnyák-horvát-rác határok mentén. Szlovéniában azonban épségben vészelték át a cigányok a dél-szláv háborút. A szlovén bőrfejűek időközben megerősödtek, de például a szomszédos Horvátország szkinhedjei szinte mind a csatatéren estek el, főként Eszék és Vukovár ostrománál.

E rövid helyzet ismertető után, a következő eset történt meg Szlovéniában. Cigányok terrorizálták egy település lakosait, a szokásos pitiáner "megélhetési" stílusukban leszedték a kertek terméseit, loptak, betörtek, de már olyan pofátlan stílusban, hogy megelégelték a helyiek. Segítségül a szlovén Blood&Honour egyik bajtársához fordultak, akit az egyik lakos ismert. A szkinhed csapat egy-két vezetője összeült a település vezetőivel, s megegyeztek, hogy rendet tesznek. Megszületett az egyezség, amelyben a település lakói lezárják az utakat traktorokkal, teherautókkal, hogy a hatóságok ne szólhassanak bele a megleckéztetésbe. Cserébe a szkinhedek az erdőkön át lecsapnak a megbeszélt időpontban a cigánytelepre, amit egyben remek hadgyakorlatnak, edzésnek fogtak fel.

Amikor távcsövön keresztül is meggyőződtek a terepruhába öltözött fiatal hazafiak, hogy a település útjait ígéretükhöz híven lezárták a lakosok, leereszkedtek a hegyről. Mindenki felvette kesztyűjét, fekete maszkját és kezdetét vette az "edzés". A cigányok törzshelyének számító kocsmával kezdték, ahol ledarálták a züllött életmódot folytató népséget. Kiemelném, hogy semmi fegyver, baseball ütő stb. nem volt náluk, csak az acélbetétes bakancsok és a kemény öklök. Amikor már minden cigány a földön fetrengett a saját vérében, taknyában, akkor közölték velük, hogy nem szeretnének többet hallani a szlovén lakosoktól panaszt rájuk, mert visszajönnek. Majd a cigánysoron át, putriajtókat berúgva, figyelmeztetve az ott lévőket megismételték az ultimátumot, hogy "nincs több lopás, mert jön a verés!" - de itt már nem bántották lovagiasságból a nőket, gyerekeket, csak egy vénasszonyt, aki nagyon óbégatott cigányul. Miután végeztek, távoztak az erdőn és a hegyen át olyan gyorsan, mint ahogy jöttek. A település lakói a megadott jelre feloldották az útzárat, ami az addigra kiérkező hatóságoknak fel sem tűnt.
Személyleírást nem tudtak adni a cigányok, a rendőrök nem mentek az erdőkbe a csapat után, a szlovén lakosok nem láttak, nem hallottak semmit.

A cigányok azóta nem okoznak galibát, vagy máshová járnak lopni, vagy megváltoztak, de panasz nem jött a településről. A lakosok pedig az egekig magasztalják a hazafias kis csapatot, aki megvédte őket, a véreiket. (a település nevét érthető okokból nem adom meg)

Mikor talál egymásra hazánkban az ütőképes hazafiak csapata, és a bajba jutott, kifosztott magyar települések lakói?

Magyar Harcos