Ma délután a Facebookon élő közvetítésben jelentette be Juhász Péter az Együtt megszűnését. Sajnos ennyi az összes jó hír, az egy százalékot sem elért párt kendermagos frontembere ugyanis a kampánytámogatás visszafizetésére gyanúsan gyorsan gyűlő adományokból (147 millió forint folyt be eddig...) máris levonta a következetetést, hogy rájuk Magyaroszágon igény van, és ez akár még egy új kezdet is lehet...
Emellett a több mint 150 milliós tartozásuk teljesítéséhez még hiányzó milliókat továbbra is várják a híveiktől. Többek között öt magánszámlára lehet utalni az összeget, azért, mert csak 150 ezer forintig adómentes az adományozás, de így az az egyszeri szavazó, aki a többszörösét szeretné rábízni a belpesti bandára, sem marad hoppon. Megható ez a figyelmesség.
Zoom
Várják a választók pénzét, hogy elmesélhessék nekik, hogy fossza ki őket mellettük a Fidesz is
Juhász Péter maga már profi a tarhálásban, aki annak ellenére az általa behülyítettekkel segítségével fizettette ki a neki járó csinos lakás 200 ezres bérleti díját, hogy a saját bevallása szerint is jól megszedte magát a banki szektorban. Csak a bolond nem utalna most is pénzt.
(Kuruc.info)