Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - mondta el korábbi nyilatkozatainak ellentmondva Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, miután az Országgyűlés este megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot.

Gaskó István elmondta: azért döntöttek így, mert az Országgyűlés hétfő esti igen döntése megértette velük, hogy azzal a kormánnyal, amely ezt a szégyenteljes döntést vállalta, ott a szakszervezeteknek esélyük sincs céljuk elérésére.(Akkor Gaskó, mondj le. A szakszervezeteknek mindenütt van esélyük, ahol nem kétes emberek vezetik őket - a szerk.)

Hozzátette: másrészt azért döntöttek a sztrájk leállítása mellett, mert fontosnak tartják a karácsony nyugalmát, a munkavállalókért, azok családjaiért, illetve a társadalmi béke megóvásáért érzett felelősséget (Álságos, szar szöveg: a karácsony nyugalmát, a nemzet jövőjét veszélyezteti El Qró és kormánya, aki ilyenkor nyugalomra int, az ellenséget szolgálja - a szerk.). Gaskó István kiemelte: az új helyzet azonban új törvényes eszközök használatát tette szükségessé, amellyel megakadályozhatják, hogy a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit sértő jogszabályok hatályba lépjenek. (Idióta, a tényleges sztrájkon kívül a rezsim semmiből sem ért - a szerk.)

Ezért a Liga és a Munkástanácsok úgy döntött: felkérik a köztársasági elnököt, hogy éljen alkotmányban biztosított eszközeivel az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban. (Hahaha - a szerk.)

A szakszervezetek egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint ügydöntő népszavazást is kezdeményeznek, hogy megakadályozzák a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe. (Hahaha 2: a szakszervezeteknek a sztrájk az egyetlen hatásos eszköze, nem az egy évig is húzódó jogászkodás, erre más szervezetek hivatottak)