A civil ellenállás 500. tüntetési napján demonstrációt tartott az összefogás jegyében a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 a Kossuth téren.
A rendezvényen több száz ember vesz részt. Pesty László „Megsebzett ünnep” című dokumentumfilmje segítségével elevenítették fel a 2006. október 23-i rendőrterrort. A film vetítése közben többen füttyel és a kormányt bíráló megjegyzésekkel illették a borzalmas képsorokat.
A rendbontás nélkül zajló rendezvényen felszólalt Morvai Krisztina is. „Félelemben él Magyarország, és a tüntetők az ország élő lelkiismeretét testesítik meg” - fogalmazott a Civil Jogász Bizottság társelnöke a Parlament előtt. „Profit- és pénzközpontú Magyarország jött létre, vissza kell venni az országot azoktól, akik túszul ejtették, felnőtté kell válnunk és egy emberközpontú szilárd értékrendű országot kell építenünk” - mondta. Szerinte menekültként, megfélemlített emberként élnek az emberek saját hazájukban és „mintha természeti katasztrófa” söpörné el a vasútjainkat és az egészségügyet, értékeinket.
(MTI - MNO)
Korábban írtuk: Mintegy kétszáz ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren, hogy a "nemzeti civil ellenállás ötszázadik napján" arra emlékeztessenek: Budapesten és más vidéki városokban másfél éve követelik az illegitim miniszterelnök és kormánya távozását.
A demonstráción támogató aláírásokat gyűjtenek a Fidesz március 9-i népszavazási kezdeményezéséhez, valamint a Magyar Gárda feloszlatására tett kezdeményezések ellen.
A rendezvényt a Magyar Gárda néhány, láthatósági mellényt viselő tagja biztosítja.
(Stop)

Olvasónk írja:
Megint hazudik a szocionista MTI
Este meghökkenve hallottam a hírekben, hogy az MTI „ tudósítója” szerint 200 ember volt a Kossuth téren az 500. tüntetés napján.
Már megszoktuk, hogy a Tel Aviv-i vezetésű MTI valahogy (jó kommunista szokás szerint) a kormányellenes tüntetések létszámát „képtelen” megbecsülni, jó esetben osztja kettővel, rosszabb estben esetleg negyedel, tizedel. Természetesen most sem tett másként. A résztvevők száma becslésem szerint 700 és 1000 fő közé tehető, persze ez sem egetverő szám, de figyelembe véve, hogy Budapest a birkák városa, továbbá sok fotelforradalmár kényelmi szempontjait és a hideget, azért én nem nevezném ezt kevésnek. Tudják jól ezt az MTI-nél is, ezért írták a 200 főt, ha valamit nem lehet vérbe fojtani, akkor hazudjuk, hogy kevesen voltak, járassuk le őket, tegyük nevetség tárgyává, Kedves Olvasó, ugye ismerős a módszer?
Kénytelenek leszünk elbeszélgetni az MTI „tudósítójával” legközelebb, ha mást nem, hát számolni megtanítjuk.
Kiváló beszédek hangzottak el, talán a YouTube oldalakon hamarost fenn lesznek ezek, hisz sok kézi kamera dolgozott. A médiának a nyomát sem lehetett látni (megszoktuk már) de ez érthető is, hisz nem néhány fős antifasiszta vagy szocionista tüntetés volt. Kíváncsi Leszek, hogy Reiner Péter, a Magyar Gárda tagjának beszédét melyik újság fogja leközölni, igen kemény volt, vagy Vona Gábor, Patrubány Miklós üzeneteit, esetleg Morvai Krisztina szívhez szóló beszédét.
Sajnálhatja az, aki nem volt ott.
Adjon az Isten szebb jövőt!
IRA



Képek: IRA