2008-02-23. (szombat) 07.30 perc. Kisebb fejfájással ébredtem. Miután kitántorogtam a konyhába, kortyolgatni kezdtem a kávémat, amelyet szeretett feleségem előzőleg megmelegített és odakészített a konyhaasztalra. Évekkel ez előtt mindig cukorral ittam, de miután néhány éve szemmel láthatólag is gyarapodni kezdett a súlyom, áttértem az édesítő tablettára. Miközben próbáltam észhez térni, hallgattam a tv-t, melynek hangja a szobából szüremlett ki.

08.00 perc. A fejem már nem fáj. Ez jó! Miután lezuhanyoztam, bementem a szobába. Ekkor olvasta be a friss híreket a bemondó. Azonnal felkaptam a fejem az egyikre, amely így szólt: „Terrorizmus gyanúja miatt előállítottak egy testvérpárt. A lakásukon tartott házkutatás során a nyomozók cukrot, lisztet, valamint a garázsukban tartott motoros fűnyírójukban lévő benzint is lefoglalták. Ezek az eszközök kivétel nélkül alkalmasak akár bomba, akár pedig Molotov-koktél előállítására is!”

Be kell vallanom, hogy kis idő kellett ameddig lanyha tudatomig eljutott e mondat értelme. A szavak lassan összeálltak, és belém hasított a felismerés: Úr Isten! Az én garázsomban pedig gázolaj van! Tegnap tankoltam a kocsiba! És ráadásul tele! A fejem azonnal kitisztult! Miközben a garázs felé osontam, hogy ellenőrizzem az autómban lévő üzemanyag mérőóráját, elmém lázasan kutatott az enyhítő körülmények után. Ha elvisznek, talán enyhítő körülménynek számít, hogy nem benzinnel üzemel az autóm, hanem gázolajjal. Idegesen nyomtam meg a távirányító gombját, amely az ajtót nyitja. Az ajtó kitárult. A szívem lázasan kalapált. Kezem remegve matatott a slusszkulccsal a kormányzár körül. Nagy nehézségek árán sikerült beletalálnom. A kulcs elfordult, az óra kiakadt! Percekig döbbenten ültem az autóban. A műszer tele tankot mutatott! Tudtam, hogy ezt nem úszhatom meg szárazon. Éreztem, hogy tennem kell valamit. Első gondolatom az volt, hogy addig kőrözök Jobbágyi körül, ameddig ki nem ürül a tank, de ezt elvetettem, mert túl sokáig tartott volna. Úgy döntöttem, hogy egy csővel kiszívom a tankban lévő gázolajat, és szétlocsolom a hátsó kertben. Reménykedtem benne, hogy a szomszédok nem veszik észre. Miközben a bűncselekményem eltüntetéséhez felhasználható gumicső után matattam a garázsban, szemem megakadt a sarkokban békésen pihenő benzinmotoros fűnyírón.

Lábaim megremegtek. Éreztem, hogy itt a vég! Semmi kétség: az a fűnyíró bizony benzinnel üzemel. És hogy is szolt a hír? „Terrorizmus gyanúja miatt…. fűnyírójukban lévő benzint is lefoglalták….ezek az eszközök kivétel nélkül alkalmasak akár bomba, akár pedig Molotov-koktél előállítására is!”

Tudtam, ha most egy csepp benzint is találok abban a fűnyíróban, akkor nekem menthetetlenül végem! Rogyadozó léptekkel tettem meg azt a néhány lépést a fűnyíróig. A lábaim mintha ólom béklyót cipeltek volna. Leguggoltam a fűnyíró mellé és a nadrágomba töröltem izzadó tenyerem. Lassan, aprólékosan csavartam le az üzemanyag tartáj sapkáját. A tömény benzingőz a túlnyomás miatt szisszenve távozott a tartályból. Azonnal megcsapott kellemetlen szaga. Belenéztem. Majdnem elsírtam magam az elém táruló látvány miatt. A tartályból alig hiányzott egy kis benzin. Éreztem, hogy most nem gyengülhetek el. Össze kell szednem magam, mert ha nem, akkor egész Jobbágyi megtudja, hogy egy terroristát melengettek a keblükön! Ez nem történhet meg! Miközben a megoldást kerestem, a gondolatok fénysebességgel cikáztak az agyamban. Ekkor kinyílt a ház ajtaja és feleségem harsányan kiáltott ki rajta: apaaa… gyereee… kész a pogácsa!

Micsoda?!? Pogácsa?!? Belém hasított a gondolat: LISZT! A második elem! Mintha puskából lőttek volna ki, úgy ugrottam fel, és rohantam a ház felé. Hűséges kutyám vinnyogva menekült az utamból. A kilincs lenyomásával sem bíbelődtem, hanem ajtóstul rontottam a házba. Feleségem értetlenül és rémülten nézett rám, miközben én csak azt hajtogattam: liszt…benzin…el kell tűntetni! El kell tűntetni! Adj gyorsan egy zsákot! Feleségem a döbbenettől mozdulni sem tudott, így kirohantam a műhelybe egy terményes zsákért. Hamarosan a frissen sült pogácsa a forró tepsivel együtt végső nyughelyén pihent.

Hol van a többi liszt? Förmedtem rá feleségemre. Add elő! Párom egy ideig ártatlanul nézett rám, majd csendesen a konyhaszekrény felé indult. A szekrény ajtaja feltárult és a félig üres lisztes zacskó mellől egy kiló cukor borult ki, majd nagy csattanással landolt a konyhakövön.

Az apró kristályszemek, mint milliónyi csillag az égen, úgy szóródtak szét a konyha kövezetén.

Egy ideig mindketten dermedten álltunk, majd lassan a feleségemre emeltem tekintetem. Ekkor már minden világos volt előttem! Semmi kétség! Feleségem a hírhedt LCRFSZ tagja!

(Lisztel és Cukorral Robbantgatók Földalatti Szövetsége)

Mivel ismertem a szervezet működését tudtam, hogy tagjai szakácskönyvnek és receptnek álcázott titkos irományokat cserélgetnek egymás között és ezeken keresztül kommunikálnak.

Az NBH kódfejtőinek eddig még nem sikerült feltörniük kódjukat, pedig hosszú évek óta dolgoznak rajta!

A kód kulcsa most is ott hevert a konyhaasztalon. Az volt a borítójára írva, hogy: „Ahogy a nagymamám csinálta, avagy 101 csípős és fűszeres étel”.

Hírtelen az asztalon heverő szakácskönyvnek álcázott titkos iromány felé ugrottam, felkaptam és gondolkodás nélkül a zsákba hajítottam a többi bizonyíték közé. Tudtam, hogy házkutatás alkalmával azonnal felfedeznék, mert a nyomozóhatóság figyelmét nem kerülheti el semmi! Haladéktalanul meg kell semmisíteni!

A zajra kinyílt a konyhaajtó és tágra nyílt szemekkel fiam állt a küszöbön egy savanyúcukros zacskóval a kezében….