Ugyan nem kérte ki magának minden magyar nevében hazánk felvásárlását, de ettől eltekintve magához és a mai "magyar" politikai elit viselkedéséhez képest egész tűrhetőek voltak Sólyom megnyilatkozásai zsidóéknál. Szóvá tette, hogy a Hamász "támadásaira" (valójában: önvédelmi akcióira) válaszul nem kellene civileket mészárolni, segítségnyújtást szorgalmazott a palesztinoknak, még azt is megértette Peresszel, hogy a látszat kedvéért mégsem vezethetik be a totális cenzúrát, így látszólag némi engedékenység belefér a szájkosár-törvénybe. Vannak még apróbb meglepetések, persze senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket belőlük.
Az elnök előző nap érkezett - magyar államfőként 16 éve elsőként (ha Gönczöt odaszámítjuk) - hivatalos állami látogatásra a terrorista államba. Programja szerint Sólyom László szerdán a ciszjordániai Rámalláhban Mahmúd Abbász kollaboráns palesztin elnökkel tanácskozik.
"Különös aktualitást adott a mai találkozónak, hogy rendkívül heves támadás érte és éri máig Izraelt a Gázai övezetből, és arra Izrael rendkívül keményen válaszolt" - számolt be Sólyom a magyar sajtó képviselőinek Peresszel folytatott megbeszéléséről. Izrael fenntartja jogát az önvédelemre - mondta -, "amit mi is osztunk, ez magától értetődik, nekem azonban elvi álláspontom, hogy a válasznak is az emberi jogok és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell történnie".
A békefolyamatot azonban folytatni kell - szögezte le a köztársasági elnök, kijelentve: nem szabad az Európai Uniónak, ezen belül Magyarországnak megengednie, hogy törés következzen be. A palesztin probléma egyszersmind gazdasági, szociális probléma is, és mindenképpen segíteni kell Palesztinát gazdaságilag talpra állni. Magyarországnak is törekednie kell beruházásokat hozni Palesztinába, ott munkahelyeket teremteni. "Lehet, hogy ez illuzórikusnak hangzik, de európai összefogással biztos, hogy nem az" - mondta.
Az MTI-nek a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó kérdésére Sólyom kijelentette: politikailag abszolút nincs probléma a két ország között. Ami a gazdasági együttműködést illeti, Peresz hangsúlyozta az izraeli csúcstechnológia jelentőségét mind a mezőgazdaság, mind az orvosi eszközök és a gyógyszeripar területén. - Ez két olyan irány, amely felé az ingatlanberuházások mellett nagyon jó lenne továbbvinni az együttműködést - állapította meg Sólyom.
Szó volt a jogállami követelményekkel, az azok szigorúságával kapcsolatos magyar álláspontról - utalt a köztársasági elnök a magyarországi szájkosár-törvény ügyére, s mint mondta, Simon Peresz leszögezte, hogy ezen a téren "minden ország maga alakítja ki a saját politikáját".
"A svédek máshogy, az izraeliek is máshogy, mi is máshogy (oldjuk meg ezt a kérdést)" - mondta Sólyom László, hozzátéve, hogy izraeli partnere "teljesen megérti az álláspontunkat". "Elmondtam, hogy nálunk milyen szigorú követelményeket támaszt az alkotmánybíróság, s hogy ezeket mi mindenképpen betartjuk; egyébként pedig ha kivételeket teszünk, akkor az az egész rendszernek a kárára válna, s ezen nem volt vita (az izraeli elnökkel)" - mondta.
(Kuruc.info - MTI)