Ezt állította ma Gusztos. A Fidesznek sikerült belekevernie a "homofóbiát" (értsd: a deviáns homoszexualitást ellenző, heteroszexuális, azaz normális családpártiságot) a népszavazási kampányba - mondta csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatóján Gusztos Péter. Az SZDSZ köcsögpárti frakcióvezető-helyettese egy, az álellenzéki párt honlapján megjelent  plakát miatt emelte fel szavát. Elmondásából kiderül, rendszeres olvasója hírportálunknak, örülünk is neki - a magunk módján.

Ez a langyos alkotás nem tetszett neki
A Fidesz hivatalos honlapján egy plakátpályázat beérkezett alkotásai között megjelent egy olyan is, amelyen az SZDSZ logója mellett a "Kitartunk a saját NEMünk mellett..." felirat látható - szörnyülködött a fiúkat kedvelő politikus.
"Úgy tűnik, hogy a Fidesz honlapjának szerkesztői titokban a kuruc.infoért rajonganak és megint egy nagyot merítettek a magyar szélsőjobb latrinájából. Sikerült újra megmerítkezni a langymeleg barna fasizmusban" - erőltette meg fogalmazási készségét a magyarellenesek frakcióvezető-helyettese.
(Kuruc.info - MTI)