Mottó: A felemelő örömet adó tudás a legfőbb ajándék,
amivel ember rendelkezhet

Kapcsolódó: Királyi mágusok ősnépe: a magyar - I. rész 

De nemcsak a Kárpát-medencében és Közép-Ázsiában tűntek ki a mágusok különlegesen magas tudásukkal. Mag-bráhminok, a Maga nevű tudósok India kultúrájában is kiemelkedő és megbecsült szerepet játszottak (Aradi, 2005, 152). Indiában a mágusokat Maga, Bhojaka vagy Shakadvipi bráhminokként ismerik. Sakadvipa (szó szerint: Szakák országa) a közép-ázsiai Szkítiát jelzi. A brahmanizmus nagyrészt a Maga brahmin-ok tanításai nyomán alakult ki (http://shakdwipi.com/historyintroduction.htm).

A Bhavisya Purána szerint a „Maga” bölcseket Közép-Ázsiából hívták be az Indus völgyébe, ahol elsősorban Radzsasztán (szó szerint: Királyok országa) tartományban települtek le. Az i.e. 2. évezredben szkíta földről Indiába érkező s ott később „ksatriya” néven ismertté vált filozófus-harcosok szkíta voltát a Puranic Enciklopédia (1989, 667) is megerősíti. Azt is hozzáteszi, hogy a szakák (ázsiai szkíták/hunok/magyarok - GA) eredetmondájuk szerint a Világegyetemet jelképező Vasistha lányának, az Indiában „Nandini” néven tisztelt szent tehén mellkasából születtek. Az egyiptomi kozmogóniában, ahol a Szent Tehén az Ég istennő jelképe, „a teremtés kezdetén a Nap mint kisgyermek, egy lótuszvirág kelyhében tűnt fel” (Kákosy, 1978, 58).

Az indiai szaka-szkíták eredetmondája a magyar mitológiával értelmezhető. A Világegyetem jelképe a Csodaszarvas. A Világegyetem leánya tehát szarvasborjú, szarvasünő kell legyen, vagyis szarvastehén. A Világegyetem számunkra legfontosabb szülötte kétségkívül a Nap. S mivel a szarvas leányborjú szarvasünő, a Csodaszarvas szülötte Nap-szarvasünő, ezért Nandini Nap-ünő, vagyis Nap-tehén. S ha a szkíta-magyarok a Szent Tehéntől születtek, akkor a Nap fiai, a Nap népe. Ezt a megfejtést megerősíti, hogy Nandini és szülőanyja, Kamadhenu (Káma-tehén, azaz Vágy-tehén – lásd az 1. ábrán) legfőbb tulajdonsága az indiai mitológiában, hogy teljesítik a vágyakat, kívánságokat (http://en.wikipedia.org/wiki/Nandini), akárcsak a magyar népmesékben a „rőt ökör”, akinek rőt színe megerősíti, hogy a Napról van szó.

 Értelmezésünkből következik, hogy a Világegyetemet és a Napot vágyaink teljesítőiként fogták fel eleink. A mai indiai „szent tehén” kultusz tehát az indiai hunok eredetmondájának tiszteletéből fakad. Ha a Napot és a Világegyetemet a bennük megnyilvánuló kozmikus alkotóerő, életerő megnyilvánulásának tekintjük, felismerhetjük őseink eredetmondájának igazát. Valóban, az emberiség mindent a benne rejlő, láthatatlan alkotóerőnek köszönhet. Az emberiség lényege ugyanúgy a láthatatlan alkotóerő, mint a magé, és az Élő Világegyetemé.

Az [indiai] magadhi nép a szakák mágus népe (Metcalfe, 1832/1982). Magadha Gupta országában, Bihar államban ma is a magadhi nyelvet beszélik, kb. 13 milliónyian. A magadhi nyelvet nevezik magaya, maghaya, maghori, magi, magodhi néven is. Buddha (akinek a nevét a hinduk ’Budá’-nak ejtik!) a magadha nyelv elődjét beszélte. Ami azért is érdekes számunkra, mert Buddha, illetve helyesebben Buda, szkíta származású volt. Megasztenész görög történetíró az i.e. 3. században írt „Indica” c. könyvében beszámolt róla, hogy Magadha országában a filozófusoknak nem kell adót fizetniük. Ez pedig megerősíti, hogy a filozófusoknak a szkíta-magyar Magadha mágusok országában különlegesen megbecsült társadalmi státuszuk volt. És mivel a filozófusok ókori neve: mágus, ezért ismét a királyi mágusok nyomára bukkantunk.

Észak-Indiában, az Indus völgye mentén, Királyországban (Rádzsasztán) éltek a hinduk által „ksátriják”-nak nevezett filozófusok, akik egyben harcosok és regösök (bárdok) is voltak. Régebbi nevük angol helyesírásban „rajanya” (magyarul rádzsanja; ismét királyi jelző vonatkozik a filozófusokra!) (Vedic Index of Names and Subjects, 1967, I. 202.). A Rajanya a ksátrija (nemes filozófus-harcosok rendje) korábbi változata, a hercegséggel vagy királysággal összefüggést jelenti, királyi bölcseket (szó szerint: rádzsan-yarsi-kat) értettek alatta. Ami azt jelzi, hogy itt is a királyi mágusok nyomára bukkantunk. Ezek a nemes filozófus-harcosok zenészek is: lantokon játszottak, énekeltek. Ezért nevezték őket ksatrija bárdoknak is, a walesi (kelta) bárdokhoz hasonlóan, akik népük hősi énekeit énekelték, ahogy Magyarországon a regösök, vagy Tinódi Lantos Sebestyén. Az ősi ind himnuszok, a Védák kb. i. e. 1500 és 1000 között születtek (Störig, 1997, 21.). A Védák szent énekeseinek, a risiknek (risi=szent énekes, bölcs) egy csoportja turáni eredetű lehetett. Indiai tudósok kimutatták, hogy sok védikus ének stílusa Turánból vagy Belső-Ázsiából eredeztethető (Aradi, 2005, 24.). A Védák név-és tárgymutatója (Vedic Index of Names and Subjects, 1967, I: 206) megírja, hogy a védikus eposz ezen királyi bölcsek, egyben harcos bárdok költeményeiből nőtt ki természetes módon. Mivel pedig a Védák és az összegzésüknek tekinthető Upanisádok az emberiség ránk maradt legősibb és legmagasabb tudását képviselik, e harcos királyi mágusok bölcsességével a Védák és az Upanisádok tanulmányozásával közelebbről is megismerkedhetünk. A Védák név- és tárgymutatója (1967, 202.) felhívja a figyelmet arra, hogy a ksatrijákhoz tartoznak India őslakói közül azok, akiknek sikerült megőrizniük hercegi státusukat az árja hódítás után is. A ksatrija elnevezés használata a Rig-véda legkorábbi szövegeiben kizárólag királyi hatalomra vagy isteni eredetű felhatalmazásra vonatkozik. Figyeljük meg, hogy ez a tény a királyság és az isteni felhatalmazás egylényegűségére utal. A királyság és az isteni eredetű felhatalmazás pedig Európában egyedül a magyar népnél áll elválaszthatatlan összefüggésben, a Szent Korona eszméjében. Az India Enciklopédiája (Encyclopaedica Indica, 1975, 306.) ’kshatriya’ (a ’ksatrija’ angol átírása nem mindig következetes) szócikkének szerzője pedig megjegyzi: a ksatriják a Védák uralkodó és harcos kasztja, akiket most a rádzsputok képviselnek. Rádzsasztán, a „Királyok országa” lakói, a rádzsputok mindig is őrizték hun eredetük hagyományát. Nemrég bebizonyosodott, hogy valóban szkíta-hun eredetűek (Chauhan, 1999). Arra is fény derült, hogy a sumér civilizációnál régebbi Indus-völgyi Harappa kultúra „bölcsek, papok, filozófusok, tudósok, matematikusok, csillagászok, művészek, építészek, mérnökök, hajósok, mesteremberek, földművelők és kereskedők civilizációja” volt (Feuerstein, 1995), amelyben a mágusok játszották a meghatározó szerepet.
 

Nagyon ősi időkben, vagy már a kínai vallás hajnala előtt, a mágusok szervezett vallásának papsága lehetett (de Groot, 1982, VI, II:1187). Az i.e. évezredekben a mágusok a kínai vallás minden szintjén vezető szerepet játszottak (Schafer, 2005, 234). Victor H. Mair, a kínai nyelv és irodalom professzora régészeti és nyelvi bizonyítékokra bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy az ó-kínai „*myag, mágus, természettudós, filozófus” jelentésű szó nem kínai, hanem közép-ázsiai eredetű (Mair, 1990). Kínában a mágusok tanítása elsősorban az ősi királyi vallásban volt fontos (Harper, 1995). A királyság intézménye az első kínai dinasztiáig, a Xia nevű hun nemzetségről elnevezett Xia dinasztiáig és Huang Di-ig, a kínai civilizáció megalapítójáig nyúlik vissza, az i.e. 3. évezredbe. Huang Di, aki az újonnan feltárt meghökkentő tények alapján minden bizonnyal magyar-hun királyi mágus volt, ötezer évvel ezelőtt tanította meg a kínaiaknak a Szent Korona eszmét. Amikor királlyá választották, csak azzal a feltétellel fogadta el a királyságot, ha a nép elmozdítja királyi tisztségéből, ha nem a javára szolgál (GKE-GA, 2006, 119-123). Amíg a nyugati civilizáció Kínába érkezve ópiumháborút robbantott ki, és ahová betette lábát, gyarmatosítóként igyekezett fellépni, addig Huang Di fordítva: a nép felemelését szolgálta. Ebben a tettben az ősi szkíta-magyar népfelségjog eszméje rejlik, a magyar Szent Korona eszme. A kínai univerzalizmus, konfucianizmus, taoizmus a mágusok tanításaira épült. Itt most csak futólag jegyezzük meg, hogy az amerikai indiánokat évszázadokkal a gyarmatosító, nép- és kultúrairtó spanyolok előtt meglátogató szakállas fehér emberek, mint Quetzalcoatl és társai, Huang Di-hez hasonlóan öltözködő és hasonló tanításokat átadó, az amerikai indián társadalmakat felemelő mágus-bölcsek voltak (id. mű, 123-124).

Huang Di, másik nevén Xuan Yuan, a Xia hun nemzetség vezetője (királya) volt, és népével a Huang Ho (Hun folyó, lásd Szász-Bakay, 1994, 25; ma gyakori fordításban Sárga-folyó) középső völgyében lakott (Wu, 2004). Huang Di korában itt négy nagy nemzetség harcolt egymással: Huang Di nemzetsége, a hun Xia, a Yiang, a Yi és a Li. Huang Di lándzsákkal, íjakkal, nyilakkal fegyverezte fel népét, és vezetésével a Xia hun nemzetség legyőzte az erősebb és számosabb Li törzset Yhoulunál a Sanggan folyó völgyében, Hebei tartomány északnyugati körzetében (azaz Ordos körzetétől nem messze északkeletre). Huang Di szigorúan és pártatlanul uralkodott, és így országa felvirágzott. Országa népeinek egységéről hosszú távon gondoskodott; azt is elrendelte, hogy tilos a saját nemzetségen belüli házasság. Így keveredtek össze a különböző népek, és így vált Huang Di az egyesített nép ősévé, amely a Xia hun nemzetségről a huaxia nevet kapta. A mai Kína lakosságának 93%-a ennek a hun eredetű huaxia népnek az utódja, és csak a Han dinasztiától (i.e. 2. század) kezdve váltotta fel a kínaiak eredeti, huaxia népnevét az új, han népnév (Wu, 2004; Caraway, 2007). 
 

Egyiptom földje a mágusok tevékenységének kiemelkedően fontos helyszíne. Az Indiában élő szaka-hun mágusok hagyománya az égi tehénről itt is az ősvallás legrégibb rétegéhez tartozik. Hathor egyiptomi Ég-istennő Egyiptom legősibb, legnépszerűbb istenségei közé tartozott, gyakran tehén alakban képzelték el. Nevének jelentése: Hat-hor, „Hór(os) háza” (Hórusz a Napisten egyiptomi neve - GA). Házon itt az eget kell érteni (Kákosy, 1978, 9). Az ég-tehén elképzelés az egyiptomi ősvallásnak már abban a legősibb rétegében megvan, ameddig a vallástörténeti kutatás jelenleg le tud ásni. Egy paletta a predinasztikus időkből (i.e. 4. évezred vége, Nagada II. kultúra) tehénfejet ábrázol, melynek szarván és fülein csillagok láthatók” (u.ott, 16) – csakúgy, mint a magyar Csodaszarvason: „Ahány szőre-szála, annyi csillag rajta”, mondja a regös-ének. Káldeus (káldeus: mezopotámiai mágus – GA) telepek léteztek Egyiptomban…A Magosok tudománya Káldeából ered. A csillagászat Káldeából terjedt Egyiptomba, innen Görögországba (Stanley, 1731, 250.). Alexandriai Kelemen (az i.u. 3. század elején) azt írja, hogy „Egyiptom a mágusok anyaföldje”. Az egyiptomi sírokban talált, i.e. 4. évezredből eredő amulettekből ítélve a mágusok a kezdetektől jelen voltak Egyiptom kultúrájának megteremtésében. A piramisszövegekben az egyiptomi királyokra „hekau”-ként hivatkoznak, vagyis mint a mágikus erők birtokosaira (Pinch, 1994).

Régóta adós a magyarságtudomány egy olyan kötet megjelentetésével, amely a kapcsolódó tudományágak legújabb kutatási eredményeit felhasználva, majd szintetizálva oszlatja el a kizárólag finnugrista (nyelvészeti) alapokon álló, több mint másfél évszázada tartó szellemi tévelygés ködét. E célt szolgálja a Magyarságtudományi tanulmányok, amely 29 – hazai és emigrációban élő – elismert tudósunk, neves kutatónk összefogásának eredményeként született meg.