A Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezésére szólított fel a bajor miniszterelnök 2008-05-11. 20:27
Élesen bírálta a Benes-dekrétumokat Günther Beckstein bajor miniszterelnök. Beckstein vasárnap a "szudétanémetek napján", az egykori Csehszlovákiából elűzött németek és leszármazottaik szervezetének hagyományos pünkösdi találkozóján mondott beszédet a bajorországi Nürnbergben.
Edvard Benes volt csehszlovák elnök dekrétumai képezték az alapját annak, hogy közvetlenül a háború után több millió német és magyar vált politikailag és gazdaságilag jogfosztottá, s kollektív bűnösnek nyilvánítva, atrocitásoktól kísérve volt kénytelen elhagyni Csehszlovákiát. A németek zöme a mai Németország déli részén telepedett le.
Günther Beckstein a cseh kormányt a Benes-dekrétumokra vonatkozó törvény haladéktalan hatályon kívül helyezésére szólította fel. A bajor miniszterelnök - aki Edmund Stoiber utódaként tavaly szeptember óta áll a tartományi kormány élén - annak a nézetnek adott hangot, hogy a szóban forgó dekrétumok semmiképp sem tartoznak az Európai Unió alapjai közé.
Ez utóbbi alapok között az emberi jogokat, a szabadságot, az igazságot, s a hazához való jogot említette, hangsúlyozva, hogy a kontinens jövőjét ezekre az oszlopokra, nem pedig - mint fogalmazott - elüldözésekkel kapcsolatos dekrétumokra kell építeni. A Benes-dekrétumok által előirányzott kollektív büntetés nem jelenthet választ a korábbi jogtalanságokra - hangoztatta Beckstein.
A bajor vezető a csaknem tízezer egybegyűlt előtt kijelentette: Csehország európai uniós csatlakozásával elérkezett az idő a dekrétumok hatályon kívül helyezésére. A miniszterelnök a prágai kormányt arra szólította fel, hogy haladéktalanul tegye meg ezt a lépést, utalva arra, hogy a törvény súlyosan sérti a szudétanémeteket.
(MTI) |