Nem tudtam megemészteni a cigányfajvédő exrendőr kinyilatkoztatását... (“az önbíráskodásban benne lehetett az az évszázados tapasztalat, hogy a cigány ember a "gázsó hatóságoktól" nem számíthat igazságra és méltányosságra. A diszkrimináció rettentő erős élmény ebben a körben.”)
 
Játsszunk el egy gondolatkísérletet. Egy nyugdíjas nemcigány exrendőr, aki - horribile dictu - esetleg még noch dazu nem-mszp-szimpatizáns, hasonlóan nyilatkozik. Pl. egy ilyen - a korábbi napok/hetek/hónapok merítéséből ihlette - bűncselekmény után:  Tarnazsadányban/ Gadnán/ Csenyétén/de akármelyik csereháti, dél-hevesi, dél-somogyi, stb. faluban cigány hordák rájárnak egy idős ember házára. Többszöri rablással már elvitték mindenét, a fűnyírótól kezdve az összes fémtárgyat, kirámolták a füstölőt is több alkalommal. Persze rendőri intézkédés csak látszólagos, széttárt kezek, "nem tehetünk semmit".  N-edik alkalommal mennek vissza, már az idős nyugdíjast fojtogatják, mikor előlép a hátsó szobából a három unoka, és a kezük ügyébe eső sodórfával (ez nem fémből van, még nem vitték el :-) ), ágydeszkával jól agyonütik az egyik szubhumán hordatagot.
 
Nos, képzeljük el, ha egy magyar exrendőr a fenti  mondatot nyilatkozta volna, "cigány" helyett MAGYAR, gázsó helyett szintén.
 
Már égnének a nyilatkozatdrótok, TGM és a hozzá hasonlóak üvöltve ordítoznának rasszizmust, nácizmust vizionálnának, és nem kell tovább fokoznom, tudjátok úgy is..... Már gyűlne az aláírók tömege, hogy ezt is a MG szelleme hozta...
 
Röhej, amit megengednek maguknak az általunk eltartottak!!!!!

Kuruc.info: száz százalékig egyetértünk. Máté nyilatkozata hihetetlenül aljas volt. Nem csoda, hogy annyi olvasónknál levágta a biztosítékot.