"Ámokfutó, cserbenhagyó és ittas vezetők Kiskunhalason
KISKUNHALAS : Száguldozó autós okozott balesetet Kiskunhalason a városközpontban. A piros színű Lada 1200-as (Kuruc.info: melyik kisebbség kedvenc autója a kockalada?) vezetője egyszerre több járművet előzött szabálytalanul, amikor belerohant egy személygépkocsiba. A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.
A baleset a szombat délelőtti legnagyobb forgalomban történt a Szász Károly utcán a buszpályaudvar előtt.
Szemtanúk elmondása szerint az ámokfutó autós a városháza felől érkezett és nagy sebességgel előzött egyszerre több kocsit is, amikor fékezés nélkül nekihajtott egy szabályosan haladó Renault Megan-nak.
A vétlen gépkocsit vezető idős férfi látta a piros Ladában ülőket és a sofőrt, aki a nagy erejű ütközést követően rükvercbe kapcsolta járművét és csikorgó kerekekkel elmenekült a helyszínről.
Személyi sérülés nem történt, de a száguldozó autós több millió forint kárt hagyott maga után – tájékoztatott a kiskunhalasi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője. Nagy János, százados érdeklődésünkre elmondta, hogy nem sokkal később a piros Ladát a tulajdonos ismerősének portáján egy fólia alá rejtve megtalálták a rendőrök, annak pontos tisztázása még folyamatban van, hogy a gépkocsit ki vezette. Úgy tudjuk ittas volt a gépkocsi vezetője, akit már beazonosítottak a rendőrök, erre vonatkozóan azonban nem közölt információkat az osztályvezető, mondván a kihallgatások még folyamatban vannak.
A hétvégi eseményekhez tartozik még, hogy a kiskunhalasi rendőrkapitányság illetékességi területén csak a szombatra virradó éjszakai razzia során három ittas vezetőt fogtak a rendőrök, Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Jánoshalmán."
Kuruc.info / Arppi S.: ugye, mindenki emlékszik még a közelmúlt nagy port kavart másik segítségnyújtás nélküli cigánybalesetére? Most szerencsére “csak” pármilliós kár keletkezett, és nem egy ember lába bánta a dolgot. Miért van az, hogy tetvesék mindig segítségnyújtás nélkül elkotródnak? Miért nem lép fel kőkeményen a rendőrség? Csak a tüntetőket basztatják, a cigánybűnözőket nem? Vajon miért? Ez kinek az érdeke? Csak nem azoké, akik minél nagyobb anarchiát és/vagy magyar vs. cigány polgárháborút akarnak – azaz az ivóvízzel jól ellátott, ellenséges arab államokkal nem körülvett Magyarország területére ácsingozó zsidóké, izraelieké?