Olvasónk tapasztalatai az eü-"reformmal" 2008-05-13. 14:41
2007-ben az országban számos kórházat bezártak a Gyurcsány-kormány egészségügyi reformjának nevében.
2008-ra megszűnt Magyarországon az összes honvédkórház. A pécsit bezárták. A kecskemétit bezárták. A budapestit összevonták.
Decemberben volt egy kisebb műtétem. Akkor a megyei kórház folyosóján az egyik óriásplakát a következőt hirdette: „Kevesebb ágy, jobb ellátás.” Nehezemre esett elhinni már akkor, ahogyan a vérrel teli tartállyal az oldalamon levegőztem, ugyanis láttam, hogy a kórteremben, ahol feküdtem minden fekhely teljes mértékben ki volt használva. Ahogy hazaengedtek egy beteget, fél órán belül a helyére került egy másik.
A káosz, amit okoztak ezzel a „reformmal” visszavetette a magyar egészségügyi ellátás színvonalát valahová az első világháború környékére.
Az apósom Szigetváron dolgozott, amikor a létráról lelépve eltörte a bokáját. Azon nyomban el is szállították a helyi kórházba, ahol az ügyeletes orvos helyretette a csontokat, és műtéti beavatkozást javasolt.
Ennek ma van 4 napja. Még mindig nem operálták meg. Az első napon mert az ügyeleten nem volt megfelelő orvos. A második napon mert túl sok volt az ambuláns. Ez azt jelenti, hogy két napig sérülten feküdt egy kórház osztályán anélkül, hogy érdemlegesen segítettek volna rajta. Egy olyan magyar állampolgáron, aki minden hónapban fizeti a társadalombiztosítást az államnak. A harmadik napra a sérülése elgennyesedett, és a szakemberek véleménye szerint még 10 napig nem nyúlhatnak hozzá.
Most antibiotikumokkal, és fájdalomcsillapítóval tömik, miközben nyújtják a lábát. Ezt a folyamatot azonban nem tudják szakszerűen végrehajtani, mivel a kórháznak nincs megfelelő felszerelése, így az ágy a sebtében szétkapott számítógép-asztal darabjaival lett kitámasztva.
Szívből remélem, amikor eljön annak az ideje, hogy ez az ember megfelelő ellátásban részesül, egy olyan orvos kezébe kerül, aki helyre tudja hozni az okozott kárt.
Ezek után felmerül bennem a kérdés: miért van az, hogy a többszörös adóemelések után befolyt milliárdokból nem tudnak egy kis részt az egészségügyre fordítani? Miért van az, hogy ahelyett, hogy az EU színvonalára hoznák az ellátást, ami úgyis olyan etalon az áremelésekben, csak rombolnak?
Igen, pusztítani tényleg sokkal könnyebb, mint építeni. De vajon mi lesz így velünk? - kérdezi levelében olvasónk. |