Igen, a Fidesz  - egyébként beteg - logikája szerint képviselői El Qró ügynökei, hiszen az MSZMP-sekkel, MSZP-sekkel, olajbűnözőkkel, csintalanokkal, nyílt cionistákkal, dokumentált III/III-asokkal, III/II-esekkel, sikkasztó várhegyikkel teli párt azt terjeszti, hogy a rezsim ellen tevőlegesen cselekvő hazafiak ügynökök. Többek közt azért, mert nem csukják le őket hosszú évekre mondjuk újságcikkekért. Mivel a zsideszes banda, élén a likudista Orbánnal most csont nélkül megúszta, saját maguk szerint is ügynököknek kell lenniük. Mezei jobbosokat hasonló ügyekben legalább pénzbírságra ítéltek a 2006-ban koncepciós ítéletek sorozatát meghozó, hazafiak sokaságát hetekig, hónapokig börtönben tartó Pesti Központi Kerületi Bíróságon (a zsideszesek egy napot sem ültek). De elég a közelmúltra utalni, amikor számos hazafit a teljesen békés és bejelentett Tomcat-féle lánchídi demonstráció után is megbüntettek szabálysértés címén, a kettős mérce jegyében. Alább a rezsim ügynökeit felmentő ítéletről szóló hír.
Megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az eljárást a Kossuth téri kordont tavaly elbontó fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők ellen. A PKKB április 26-án hozta meg végzését, amely ellen fellebbezésnek nincs helye – közölte Répássy Róbert.
Az ellenzéki politikusok tavaly február elején a Parlament előtti Kossuth téren a rendőrség által felállított kordont kezdték el bontani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellenük rendzavarás és garázdaság miatt indított eljárást. A kordonbontó politikusok között ott volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Az eljárás során valamennyi érintett fideszes képviselő lemondott mentelmi jogáról.
A Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek idézett a bírósági végzés indoklásából is, amely szerint a feljelentésben sérelmezett cselekmény nem valósítja meg a rendzavarás szabálysértését, továbbá a cselekményt megvalósító személyeknek szándéka nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására vagy ellehetetlenítésére irányult, hanem pusztán azzal való egyet nem értésüket jelképezte cselekményük, valamint a demonstrációnak szánt esemény kifejezetten békés volt és az abban részt vevők törekedtek a károkozás elkerülésére is.
Mellesleg: a Parlament előtt mai napig kordon van, ha kisebb is.
(Kuruc.info - MNO nyomán)