Két nap alatt két nagy légibombát találtak egy dél-budai építkezésen Budapesten. A csütörtöki bomba kétszer akkora mint a szerdai, a rendőrségnek két kilométer átmérőjű körben kell lezárni mindent, a főváros déli része megbénult.
Újabb, ezúttal egytonnás légibombát találtak Budapesten, a XI. kerületi Infopark E épületénél folyó építkezésnél, körülbelül 300 méterre a Lágymányosi híd budai hídfőjétől.
Az amerikai légibomba miatt körülbelül két kilométeres átmérőjű körben a rendőrök mindenkit evakuálnak a helyszínről és lezárják a rakpartot, a Lágymányosi és a déli összekötő vasúti hidat is, mondta Hajdú Gábor mérnök-ezredes, a tűzszerész zászlóalj parancsnoka. Kiürítik a Művészetek Palotáját és a Nemzeti Színházat, a Dunán a hajóforgalmat is leállítják.
Ha a rendőrség végez a közvetlenül veszélyeztetett területek biztosításával és a lezárásokkal, a tűzszerészek csak akkor látnak munkához. A BRFK-tól kapott friss információink szerint a forgalom már áll a vasúti összekötő hídon, és a Lágymányosi hídon, a rendőrök lezárták a környék fő közlekedési útvonalait, többek között a Soroksári utat, a Szerémi utat, a Pázmány Péter rakpartot, a Bogdánfy utcát, és az Október huszonharmadika utcát, valamint több kisebb utcát is. Az egyetemi blokkot - többek között a Műegyetem (BME) informatikai épületét - és az infoparki épületeket kiürítették és lezárták.
A környéken hatalmas a káosz, a közlekedés és általában az élet megbénult. A főváros déli részének bénultságát csak fokozza, hogy három autó karambolozott fél egy előtt nem sokkal, az Erzsébet hídon, a hat sávjából négyen egyáltalán nem lehet közlekedni.
A BKV fél tizenkettő után pár perccel kezdte meg a járatok terelését és pótlásának szervezését a térségben. A lezárás alatt a Csepeli HÉV helyett a teljes útvonalon buszok közlekednek, a 103-as a Petőfi-hídon át közlekedik Kelenföld és Népliget között (a kerülő miatt a szokottnál ritkábban közlekedve), az 1-es, 4-es és 6-os villamosok a teljes útvonalon közlekednek.
A vasúti összekötő hidat 11 óra 50 perckor zárták le a vasúti forgalom elől. A lezárás miatt a Győr és Pécs irányából érkező InterCity és gyorsvonatok csak Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek. A Keleti pályaudvarról induló 12.30-as pécsi InterCity és a későbbi vonatok Budapest-Kelenföldrtől Pécs és Győr-Bécs irányába késve közlekednek.

Rég láttak ekkora óriásbombát
A tűzszerészek utoljára a kilencvenes években, a tervezett világkiállítás helyszínén találtak három hasonlóan nagy bombát. Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a mostani dél-budapesti bombazár.

A bombát a helyszínen hatástalanítják, de a megsemmisítéséről később, annak elszállítását követően gondoskodnak. A II. világháborús szerkezet ledobásával valószínűleg a déli összekötő vasúti hidat akarták a bombázók lerombolni. A hatalmas bombát földi célpontok ellen tervezték: 177,8 centiméter hosszú, 59,2 centiméter széles, két gyújtószerkezete van - orr- és fenékrészen - a tűzszerészek egyelőre még nem tudják, hogy milyen állapotban van. Ha felrobbannna, a lökéshullám két kilométer átmérőjű körben okozna károkat, a közvetlen közelében lévő épületeket lerombolná, a távolabbiak ablakait a légnyomás-különbség betörné.
Szerdán egy feleekkora tömegű, 500 kilogrammos légibombát kellett a tűzszerészeknek hatástalanítani ugyanezen az építkezésen. Az Infopark és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi épületeit szerdán is lezárták és kiürítették.
Az infoparki építkezések helyszínein már több második világháborús bombát is találtak.
(MTI - Index)