Kedves Kurucok!
Tragikomikussá vált politikusaink tevékenysége. Összedőlő társadalmunkban a roma nyelvtudás hivatalainkban a megoldásra váró feladat szerintük.
Miközben a cigányság háromnegyed része nem termel értéket, csak fogyasztja a mások által előteremtett javakat, és az eltartásuk miatt agyonhajszolt dolgozók egyre korábban halnak meg, politikusaink ilyen hülyeségeket találnak ki, hogy újra megválasztassák magukat velük.
Az nem létezik, hogy nem hallottak arról, milyen tökéletes magyarsággal küldik vissza a cigányok azt a hivatalnokot az anyjába, illetve fenyegetik meg, hogy kiirtják a családját, amelyik nem akar segélyt kiutalni számukra.
Persze a nyelv bevezetésével a hivatalnokokon csattanna az ostor: tanulj meg cigányul vagy elveszted az állásod. A valós bajokat orvosolni a kormány munkája lenne. Arra nem hoznak rendelkezést, hogy az oktatási miniszter oldja meg az iskola-előkészítését a hátrányos helyzetű és emiatt hat évesen nem iskolaérett gyerekeknek, vagy a munkaügyi miniszter szervezze meg az országos közmunkaprogramot.
Hogy mennyire dilettánsok a politikusaink, már csak az óvodában tölthető idő szabályozásából látszik. A főállású anyáknak délben haza kell vinniük a gyerekeiket. Ezzel lemond az állam arról az időszakról, amikor leghatékonyabban tanítható egy gyerek. Hazaküldi a húszezer évvel korábbi kultúrába a kis cigánygyereket, amikor játszi könnyedséggel megtaníthatná a XXI. századi európai kultúrára. Például: ne bánts a gyengébbet, hanem segíts rajta. Ez óvodás tananyag. Akik kis korban megtanulják, nem vernek agyon védekezni már nem tudó, idős embereket. (Kuruc.info: ezzel vitáznék. Mindenki, még a legdurvább ballibek – lásd a ballib-fajvédő Radoszáv Miklós interjúját - is elismerik, hogy nem lehet úgy kihúzni valakit a cigánycsalád és -“kultúra” visszahúzó erejéből, hogy ne szakítsuk el a családtól végérvényesen a gyereket, lehetőleg csecsemőkorban. Egyszerűen az nem működik, hogy mondjuk napi 12 órát a gyerek az oviban van, aztán meg megy haza, ahol a kapott rasszista, primitív, fehérellenes, több tízezer évvel ezelőtti ősemberi “társadalomfelfogást”, “tisztaságot” közvetítő modell seperc alatt felülírja az oviban kapottat. Még egyszer mondom: ezt még a ballibek is elismerik, Radoszáv maga mondta el. Vagy akár idézhetném Czirok Pétert, Mohácsi Erzsébet magyarellenes, a magyar gyerekek jövőjének tönkretételén dolgozó főkolompos szakirányú beismerését is…)
A cigány önkormányzatok mai formája is csak a politikusok által az adófizetők pénzéből felfújt lufi. Külsőség, tartalom nélkül. Fizetjük adóforintjainkból a cigány önkormányzatokat, amik semmit nem tesznek az iskolák rendjének vagy közbiztonság megőrzéséért. Hazug színjáték önkormányzatosdit játszatni erkölcsileg éretlen emberekkel.
Hogy mennyire nem felnőtt néppel állunk szemben, arra itt ez a két őszinte vallomás:
- Szomszédasszonyomtól, aki már beilleszkedett, megkérdezték a buszon, miért tűrik, hogy lopjanak és gyűjtögessenek a faluban a népéhez tartozók. Válasza: "Nem lehet nekik szólni, rámennek a házra." ( Értsd: felgyújtják.)
- Egy falubeli "normális" cigánytól megkérdeztem, miért pont egy piszkos, írástudatlan és állandóan szabálysértési ügyekbe keveredett embert választottak maguk közül az önkormányzatukba. Válasza: "Normális ember nem meri elvállalni, mert aki nem kap segélyt, az bosszút akar állni, és nem lehet tudni mikor csak mondja, vagy mikor teszi meg."
Kedves Kurucok, valamennyiünknek keserves az életünk, akiket zavar a hazugságok hálója, amiben élünk. Akik tudjuk, hogy a hazugság bűn és a bűn vége a pusztulás és látjuk, hogyan teljesül ez napjainkban. Van azonban már a magyaroknak egy élcsapata, ahol reményteli az élet, mert már együtt vagyunk a jóért a bűn ellen. Ajánlom mindnyájatoknak.
Üdvözlettel: pártoló tag

Arppi S. plusz kommentárja:
Idézem a Gondola egész találó véleményét. Úgy látszik, a gondolás népek is felismerték, hogy a cigányproblémáról, -bűnözésről igenis beszélni kell – lásd a tegnapelőtti, hihetetlen jó (és egyértelműen a mi cikkeinken, híreinken alapulú) cikkét.
"Gémesi Ferenc bejelentése a készülő törvényjavaslatról, mely szerint néhány éven belül minden közintézményben kötelezővé tenné olyan munkatársak alkalmazását, akik beszélik a beás vagy a lovári nyelvet, finoman fogalmazva, meglepő. A kormány ötvenmillió forintra taksálja a terv éves költségét, amit az eljáró hatóságnak kell előteremtenie. Az államtitkár azt is közölte, hogy a közigazgatási eljárás során minden kisebbséghez tartozó állampolgárnak a jelenlegi törvények szerint is joga van anyanyelve használatához. Remélem ez a passzus abban a nem túl távoli időben is érvényben marad, amikor a kisebbségnek az anyanyelve a magyar lesz. (Kuruc.info: nem fogjuk azt megérni… ahogy a cigányok bejelentették, kiirtanak bennünket, mihelyt többen lesznek. Lásd pl. az INNEN linkelt cikkeket, ha valaki nem hiszi…)
A lovári nyelvet, amelyet állítólag nem túl nehéz megtanulni egyszerű nyelvtana és szókincse miatt, egyre többen szerzik meg, - no, nem használatra - csak úri huncutságból, mert a diplomához érvényes nyelvvizsga kell. Magyarországon kb. hat- nyolcszázezer roma él, valamely cigány nyelvet nyolc-tíz százalékuk beszéli-érti, a magyart azonban száz százalékuk beszéli-érti, sőt sokan írni-olvasni is tudják.
A cigány nyelv közintézményi kötelezővé tétele, a cigány lakosság igénye nélkül éppen olyan életszerű, mint Gyurcsány tudása a minimálbérből élésről vagy Kóka versenyszeretete. De, hogy mitől lett éppen most időszerű, amikor az ország segge kilóg a gatyából, igazán érthetetlen. Talán az lehet az oka, hogy ha már a kisebbségekkel egyetemben a többség eladósodott, nincs munkája és jövője, érdemes degenerált ötletekkel bombázni a nyomorultakat, mert így kínjukban nem azon esnek kétségbe, hogy ma sem lesz vacsora otthon.
Gémesi feltételezhetően bőségesen vacsorázik, ettől álmodik agymenéseket, amit másnap kora reggel dobpergéssel ad az ország tudtára. Mindenkinek jobb lenne, ha törvényhozóink egészséges életmódot folytatnának, de legalább kevesebbet zabálnának alvás előtt, vízióikat a megfelelő orvossal kezeltetnék és minden nap busszal, vonattal vagy villamossal próbálnának bejutni a munkahelyükre, ahol ledolgoznák a nyolc órájukat. Akkor talán nem a hülyeségükre lennének büszkék és folyatnák el a pénzt, mert lenne valami közük a hétköznapi élet valóságához.
Azoknak a nyomorgó cigányoknak, akik putriban laknak egy csomó gyerekkel, valami hihetetlen életminőség javulást hoz majd, hogy cigányul kérhetik a segélyt, intézhetik munka-, adó- és ingatlanügyeiket, írathatják be óvodába, iskolába a gyermekeiket.
Innen már csak egy lépés, cigány nemzetiségi iskola vagy osztály létrehozása, amely nem éppen az egységesülési törekvéseket fogja szolgálni, arról nem is beszélve, hogy eddig mindig diszkriminációt ordítottak magas helyekről, ha külön osztályt indítottak romáknak. Úgy látszik, a cigányok problémáját sima adminisztrációs fogással megoldják a szocik, ez a fajta gyűjtőhely nem elkülönítő, hiszen nemzetiségi iskola lesz a neve, valahol a borsodi cigánykantonban."
Plusz három zsIndex cigánytopicos vélemény:
"Senkit nem zavar, ha beszélik a nyelvüket! De beszélik e egyáltalán? Állítólag 10 - 20 %-a az összcigányságnak. Ez pótcselekvés, van min röhögni, mint a kínában tartott magyar kulturális kiállításon.(gyurcsányi kizárólagosan a cigány festők képeivel, és a cigánykultúrával foglalkozott... A kínaiak meg vakarták a tarkójukat, és sandán néztek a tolmácsra.)"

"Ez kibaszottul idegesít.
Miért nekem kell alkalmazkodnom minden nyomorult féreghez, ami képes volt két lábra állni valami morbid isteni tréfa miatt, aztán még el is várná mindenki, hogy embernek nézzem és örüljek, hogy fizethetem a szotyit, amit rámköpköd?
Lófaszt.
Kirabolnak? Miért nem adtam át nyugisan az értékeimet, a rendőr dolga a rendfenntartás, nem az enyém. Könyörgöm, számomra a dzsekim többet ér mint az élete..." (mb3rgyulolo)

"Ezzel van egy kis gond. Íme egy példa:
"Felhívjuk a figyelmét az alábbiakra:
1. Kérjük, reálisan tervezze meg a költségvetést, mert elszámoláskor a projekt teljes költségvetéséről el kell számolni!
2. Győződjön meg arról, hogy bevételek összértéke pontosan megegyezzen a kiadások összértékével!
3. Az igényelt támogatás nagysága nem haladhatja meg az összköltségvetés 60%-át!
4. Személyi jellegű költségekre legfeljebb a támogatási összeg 20%-át lehet fordítani.
5. A támogatás nem fordítható azon kiadástípusokra, amelyeket szürkével jeleztünk a kiadás táblázatban.
6. Kérjük, hogy az ÁFA-nyilatkozatnak megfelelően töltse ki bruttó vagy nettó adatokkal a táblázatot!"
"
Hogy is lenne ez lováriul? Leforditaná valaki?
Szöveghűen sajnos a lovári nyelv csekély szókészlete miatt nem fordítható. Csak közelítőleg.
Íme: "Há dikmá, nem dellázzák a lóvét, csák ákádékoskodnák, azír mer cigán vagyok.""

Szolgálati közlemény a zsIndex cigánytopicos törzsközönségnek: a game_over nicken írogató emberke nem más, mint a régen johjon, ill. Eman Seru nickeken írogató fajvédő. Nem érdemes komolyan venni a hazudozásait, csúsztatásait, amit pl. most a cigányoknak létesítendő rezervátum kapcsán írt, hogy ti. az senki magyarnak nem tetszene. Dehogynem!