Negyedik helyszínen is folytatódik az almaháború 2008-08-27. 17:09
Szerdán napközben növekedett Szabolcs megyében a tiltakozók száma, és mint ismert: a feldolgozóüzemeket éjjel is blokád alatt tartották a gazdák. Közben kiderült: egy negyedik helyszínre is szerveződik a demonstráció. Az almaháború folytatódik.
Az éjszakai csökkentett létszámmal folytatott demonstráció után szerdán napközben nőtt az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol hétfőtől egy anarcsi és vásárosnaményi, keddtől pedig egy mátészalkai feldolgozóüzemet tartanak blokád alatt a termelők – tudta meg az MTI munkatársa a tiltakozó akciók helyszínein.
Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) igazgatója elmondta: az eddig 450-ről 500 fölé emelkedett szerdán a léüzemek közlekedését akadályozó traktorok, teher- és személyautók száma, annak ellenére, hogy az egyik helyszínről, a mátészalkai ESZAT Kft. telephelye elől elvonultak a járművek. Vári György, a mátészalkai térség ifjúsági gazdaköri szervezetének alelnöke közölte, hogy a demonstrálók és az ESZAT Kft. cégvezetőjével megállapodást kötöttek, miszerint a társaság nem vásárol fel almát mindaddig, amíg az árról végleges megállapodás nem születik.
A járművek így elvonultak a telephely elől – közölte a gazdaköri vezető –, de az almatermelők megbízottai folyamatosan ellenőrzik az egyezség megtartását, s ha a cég attól eltér, azonnal visszaviszik a traktorokat és a gépkocsikat.
Negyedik helyszín
Budai Gyula arról is tájékoztatott, hogy szeptember 1-jétől ugyancsak folyamatos, éjjel-nappali demonstrációt szerveznek egy negyedik helyszínre, a RAUCH Hungária Kft. nyírmadai telephelye elé, amit már be is jelentettek a rendőrségen.
Az Agrana-Juice Magyarország Kft. vásárosnaményi telephelye előtt demonstráló mintegy négyszáz termelőt szerdán Tilki Attila országgyűlési képviselő (Fidesz) tájékoztatta a Magosz delegációjának keddi, lengyelországi tárgyalásáról, amelyen megállapodtak az ottani termelői érdekképviseleti szervezet, a National Union Farmers vezetőivel a közös, 12 eurócentes árkövetelésről. Az Agrana-Juice anarcsi telephelye előtt demonstrálók között is téma volt a Magosz-delegáció lengyelországi útja, az ottani tüntetők szintén helyeselték a közös fellépést a két országban almát feldolgozó osztrák cég ellen. Egyben felháborodásuknak adtak hangot, hogy az Agrana kijátssza egymás ellen a termelőket, amikor Lengyelországban arra hivatkozik, hogy a magyarok adják olcsón az almát, Magyarországon pedig azt mondja, a lengyelek szorítják le az árat.
A felvásárlók által ígért 15-20 forint helyett 30 forintos kilogrammonkénti árat követelő termelők szerdán éjjel is folytatják demonstrációjukat a szabolcsi léüzemek előtt, ahol – hasonlóan az előző éjszakához – néhányan vigyáznak majd a felsorakozott járművekre, s arra, hogy a feldolgozók ne tudjanak alapanyagot átvenni, vagy készterméket kiszállítani a telephelyükről.
(MTI) |