Lovas István nyílt levele az élkomcsi fő-NBH-snak és Erdő Kéfásnak
2008-08-29. 17:51

A kérdés szinte önmagát „teszi fel”: miként tűrheti el azt a magyar katolikus egyház, hogy egy olyan ember képviselje urbi et orbi (Magyarországon és vatikáni meghívásokkor is), aki azt sem tudja, hogy meghívóját hogy hívják. Egy olyan ember, aki korábbi hőse, Kádár János nevét még álmában sem tévesztené el.

Erdő Péter
bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke


Mélyen Tisztelt Bíboros Úr!

Kondorosi Ferenc, az Új Rend kormánybiztosa saját rendetlenségével idézi fel emlékezetünkben a legrosszabb kommunista idők proletár erényeit hirdető zsarnokait. Ők voltak azok, akik elfüggönyözött, fekete luxusautóikban száguldottak, hogy exkluzív éttermeikben tömjék magukba az akkor csak vezető pártembereknek kapható orosz ikrát, déligyümölcsöket, miközben már délelőtt vedelték a francia konyakot (hogy a kommunistáknak miért volt kedvenc itala a konyak és BM/Pártüdülős sportjuk a röplabda, erről még nem született tanulmány). 

A „rend” betartatásának élére állított e prototípus szabályszegését a Magyar Nemzet már nem egyszer leplezte le.

Legutóbb azonban egy részletben tévedett. Mint kiderült, a rendbontásához és hivatalának fasiszta hangzású névalkotásához a Gyurcsány-kormánytól komoly életteret (Lebensraum) maga mögött tudó Kondorosiról azt írta, nem tűnt el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iustitia et Pax Bizottságából. „Olyannyira nem” – és most idézem Kondorosi helyesbítő szövegét az mno.hu augusztus 17-i kiadásából – „hogy a nyár elején meghívást kaptam a Vatikánba. Őszentsége, XVI. Benedek Pál pápa megbízásából Renato Raffaele Martino bíboros, a vatikáni Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke hívott meg a „Politics, a demanding form of Charity” című konferenciára. Ezt nem nevezném otthagyásnak”. 

Talán a mai rohanó élettel és a Kondorosi-féle hazugságokkal telítődött olvasók érthető figyelmetlenségével is magyarázható, hogy mind a laikus olvasóközönség, mind az újságíró szakma átugrott a helyesbítés szövegének azon részén, hogy az Új Rend ducéja XVI. Benedek Pál pápa meghívásáról esik szó. Márpedig XVI. Benedek Pál nem hívhatta meg Kondorosit, ugyanis ilyen nevű pápa nem létezik. Őt XVI. Benedek pápa hívhatta meg a helyes betűvetéssel Politics, a Demanding Form of Charity nevű konferenciára. Kondorosi szövegéből nem tűnik ki, hogy részt vette-e a konferencián. Ha igen, nyilván megütközéssel fogadta azt, hogy ott – mint utána olvastam – Martino bíboros a politikában az igazmondás fontosságát emelte ki. 

A kérdés tehát szinte önmagát „teszi fel”: miként tűrheti el azt a magyar katolikus egyház, hogy egy olyan ember képviselje urbi et orbi (Magyarországon és vatikáni meghívásokkor is), aki azt sem tudja, hogy meghívóját hogy hívják. Egy olyan ember, aki korábbi hőse, Kádár János nevét még álmában sem tévesztené el.

Azt ugyan még mély fájdalommal megértem, hogy az ex-vörös Kondorosi korábbi korszakában a kettős nyomás alatt álló egyháznak a legarcpirítóbb galádságokat és galád embereket is meg kellett tűrnie soraiban, de azt már nem értem, hogy e kettős nyomás elmúltával az egyház miért nem egyenesedhet fel, és a krisztusi példát követve, a templomajtót szélesre tárva, az Isten házában arcátlanul kufárkodókat kiűzi abba a gyurcsányi szférába, ahová Kondorosi is tartozik. 

(A korábbi kettős nyomás alatt egyrészt a kommunista hatalomtól jövő nyomásra, másrészt a XII. Piusz pápának a kommunistákkal szembeni hajthatatlan politikáját visszájára fordító, Casaroli-féle, a magyar katolikus egyház gerincét sajnálatosan máig tartó hatással belülről is megroppantó vatikáni „Ostpolitik”-ra gondolok, vagyis a kommunistákkal kialakított „modus vivendire”, amelynek terméke többek között bíboros úr két elődje, Lékai és Paskai bíborosok is tartoztak.)

Remélem, Bíboros Úr, hogy Ön e nyílt levelet – mint ahogyan feltételezhetően az azt olvasók zöme is - a jó szándéktól vezéreltetettnek, és az egyház hírnevének féltéséből fakadónak tekinti. 


Laborc Sándor
a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
Budapest (megjelent: 2008. augusztus 19.)
I. 


Tisztelt Uram!

A múlt héten e rovatban Belovai Istvánnak, az amerikai hadsereg nyugállományú alezredesének írtam levelet, amelyben értetlenségemet fejeztem ki, hogy azt az embert, akit a magyar és a nemzetközi sajtóban is a NATO „első magyar katonájaként” tartja számon, nem hogy a posztkommunista/balliberális, de a jobbközép kormányok idején sem rehabilitálták. 

Levelemben értetlenségemet fejeztem ki, hogy miközben az ön – aki a szovjet érdekeket szolgálta akkor, amikor Belovai az amerikaiaknak átadott információival a szovjet agresszív, világháborús terveket segített megakadályozni, és ezért súlyos börtönbüntetésre ítélték –  kinevezését jelenlegi posztjára a Fidesz az ön múltja miatt keményen támadta, addig az ön egykori halálos ellenségével, a szabad világ elkötelezettjével, Belovai István rehabilitációjával szemben ugyanúgy ellenséges. 

Véleményem mindig is az volt, hogy Belovai Istvánt – hasonlóan a lengyel antikommunista Ryszard Kuklinski ezredeshez, akit, mint Belovait halálra ítéltek, szinte ugyanazon vádakkal – haladéktalanul rehabilitálni kellene. 
E levélben ugyancsak értetlenségemnek adtam hangot, amiért ugyanaz a Fidesz, amely önt egykori szovjet kémakadémiás múltja miatt megbízhatatlanként és alkalmatlanként támadta és támadja, 2001. január elsejével az APEH Bűnügyi Igazgatóságának információs igazgatóhelyettesévé nevezte ki. 

Ugyanebben a levélben azt is megígértem, hogy cáfolni fogom egy önnek írandó levélben azt az állítást, hogy az ön kinevezését mostani posztjára megütközéssel fogadták nyugati diplomáciai körökben. 

Úgy döntöttem, hogy a sürgető események miatt (nem utolsósorban Grúzia Dél-Oszétia ellen elkövetett véres agressziója) e levelet már most megírom, mert lehetnek még olyan jobboldali szavazók, akiknek illúzió maradtak a nyugati kormányok viszonyáról a magyar jobboldal irányában és hiú ábrándokban élnek még a svájci óra pontosságával bekövetkező, ki tudja hányadik, soron következő csalódásukig. 

Mielőtt tovább mennék, gyorsan leszögezem az én álláspontomat, nehogy valaki „értelmezze” azt e levélből. 

Ha rajtam múlna, ön egyetlen percet nem maradhatna jelenlegi állásában, mint ahogyan egyetlen percig nem lehetett volna abban a pozíciójában, mint amelyikbe a Fidesz-kormány helyezte. 

De a kettős mércét egy pillanatra sem vagyok hajlandó eltűrni. Márpedig, ha egy jobbközép kormány számára ön megbízhatónak bizonyult az államapparátus egyik kulcsfontosságú helyén, akkor az ne legyen álszent, hogy éppen az ön megbízhatósága hiánya miatt támadja, amiért egy másik kormány szintén önt kulcsfontosságú helyre teszi. Azt pedig különösen nem kedvelem, hogyha úgy tesznek – a szemfényvesztés minősített esetét elkövetve -, mintha önt a múltja miatt a nyugati kormányok „persona non gratának” tekintenék, és az ön kinevezése miatt a Gyurcsány-kormányt bírálták volna akár nyilvánosan, akár a színfalak mögött. 

Azaz én önt – nagyon is kedvem ellenére – megvédem. Ezt köszönje meg annak, hogy Magyarországon még létezik pártoktól független sajtó. A jobboldalon. Az a tény pedig, hogy a Fidesz a legalantasabb balliberális támadást is messze jobban viseli, mint bármilyen, következetességét számon kérő, jobbról jövő bírálatot, csupán hab a honi realitás tortáján. 

Tehát: a Budapest Analysis, a Fideszhez rendkívül közel álló agytröszt 183. számú, idén február 6-án megjelent „A magyar titkosszolgálatok vezetője kinevezésének nemzetközi visszhangjáról” címet kapott elemzése kizárólag erről a témáról szól. Vagyis arról, hogy a „nemzetközi sajtó”, akár csak a nyugati diplomaták, az ön kinevezését állítólag vitatták és bírálták. 

Most pedig elemezni fogom a Budapest Analysis elemzését. 

„Elemzők folyamatosan jelzik”, kezdődik a szöveg, „hogy a titkosszolgálati információk cseréje a NATO-szövetségesek között nem működik. Ennek egyik oka, hogy a régebbi NATO-tagállamok illetékesei nem zárják ki: az újonnan csatlakozott országok szolgálataitól még mindig folyamatosan jutnak el információk Oroszországba. Mindezt a gyanút tetézi, hogy a NATO koszovói akciója idején bebizonyosodott, Moszkva és Belgrád idejekorán értesült a tervezett akciókról, leginkább görög és francia forrásoktól. Ennek következtében több ország hírszerzési információit más módon cseréli ki egymás között… Egy ilyen helyzetben Laborc Sándor kinevezése nem más, mint újabb adalék a meglévő problémához.”

Akkor itt álljunk meg egy rövid időre.

Mint látni, az intézet semmiféle konkrét forrást nem ad információja alátámasztására. Még a leginkább leszűkített adat a „görög és francia” források. Ami kissé meghökkentő. Az a francia hírszerzés lenne „komcsikkal” szennyezett, amely soha nem állt kommunista kormány irányítása alatt? Netán az a görög hírszerzés, amelynek országában az 1946-ban kitört polgárháború nyomán a kommunisták fejvesztve menekültek hazájukból, sokan éppen Magyarországra? Így ágyaz meg tehát a Budapest Analysis (BA) annak a mondatának, hogy az ön kinevezése újabb adalék a meglévő problémákhoz? 

De folytassuk: a BA azt írja, „Ebben a helyzetben a nemzetközi sajtó egy másik jelenségre is utal. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia számára mintha hivatalosan mindegy lenne, hogy egy NATO tagországban a kémelhárítás élére olyan tisztet neveznek ki, aki nemzetbiztonsági szempontból kockázatos lehet. Azt, hogy az Egyesült Államok illetékes missziója a kinevezést megelőzően nem hivatalosan kifejezte aggodalmát az üggyel kapcsolatban, nem lehet kizárni.”

Értjük, ugye? Washingtonnak és Londonnak „mintha” mindegy lenne az ön kinevezésével járó kockázat, de nem lehet „kizárni”, hogy az „illetékes” amerikai misszió kifejezte aggodalmát.

A „mintha” a valóságban természetesen azt jelenti, hogy e két országot az ön kinevezése éppen úgy nem zavarta, mint ahogyan nem „zavarta” Horn, Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnökké választása, akik objektív szemszögből jóval nagyobb kockázatot jelenthetnének nekik, mint az ön kinevezése, hiszen e három ex-kommunista vezér az, aki a volt nomenklatúra többi tagjait kinevezi. Az pedig, hogy „nem lehet kizárni” az amerikai aggodalom kifejezését, az olvasó nyílt színi félrevezetése, és azt takarja, hogy senkinek semmiféle információja nincs arról, hogy Washington ezt az „aggodalmát” kifejezte volna. Logikai alapon persze azt sem lehet kizárni, hogy a budapesti amerikai nagykövetség aggodalmát fejezte volna ki, amiért Magyarországon a kormány hírtévés újságírókat akar koholt, maga által gyártott vádak alapján hosszú évekre börtönbe juttatni, sőt az sem, hogy ugyanez a követség – netán a brüsszeli amerikai NATO nagykövetség – a belga csokoládék és sör magas kalóriatartalma miatt fejezi ki aggodalmát. 

Majd jön ez a mondat: „Ugyanakkor a botrány kirobbanása óta hivatalosan Washington annyit közöl: a kérdés Magyarország belügye. Sokan ezt úgy interpretálják, hogy ez az amerikai hozzáállás része annak az általános jelenségnek, mely szerint Washingtonban egyre kevésbé számolnak a NATO-val, s nem tartják érdemesnek bárkivel is nyilvános vitába keveredni a szervezetért.”

Micsoda? Miután a BA végre leszögezi, hogy Bushék fütyülnek az ön kinevezésére, ezen intézmény Hudini-logikája szerint ez azt jelenti, hogy Washington egyre kevésbé számol azzal a NATO-val, amelybe éppen geostratégiai okokból akarja belepréselni Ukrajnát és Grúziát, ezzel az Oroszországgal való konfrontációt is vállalva. Majd ugyanezen logika szerint a BA tovább megy: „A Laborc-ügy nemzetközi felvetése felfogható úgy is, hogy a sajtó egy része magának a NATO-nak a működését bírálja.” Ami nagyjából azt jelenti, hogy egy New York Times-nak az ön személyére van szüksége a NATO megtámadásához. Szép aránytévesztés. 

A BA ezután a brit sajtó önt támadó cikkeire tér anélkül, hogy – ami tudományos igényű elemzésnél roppant furcsa – megadná a cikkek címét, lelőhelyét és megjelenési időpontját: „Vélhetően ennek is köszönhető, hogy miután a Laborc-ügy a brit sajtóban is megjelent, központi utasításra a budapesti brit nagykövetség nyilatkozatot adott ki, melyben jelezték: semmi kifogásuk Gyurcsány Ferenc Oroszország-politikájával kapcsolatban”.

Ha ezt a mondatot bárki is az ön kinevezése bírálatának képes átértelmezni, azzal vitatkozni sem érdemes.

„A jelentős nemzetközi visszhang harmadik oka pedig az, hogy Oroszország és Putyin megerősödése ma rendkívüli mértékben foglalkoztatja a nemzetközi sajtót. Amikor a Gyurcsány-kormány kinevezte Laborc Sándort az NBH élére, bizonyára nem gondolta, hogy ez nemzetközi sajtótéma lesz”. 

A BA, jegyezzük meg gyorsan, eddig és az elemzése végéig nem jelöl meg egyetlen, az ügyben ténylegesen megjelent cikket.

Következtetése pedig így hangzik: „A magyar titkosszolgálati vezető kinevezése körüli botrány megjelent a világsajtóban. Ennek oka leginkább az, hogy a nemzetközi sajtó személyén keresztül több aktuális problémát is tárgyalni tud. Ilyenek a NATO működésének gondjai és az orosz befolyás növekedésének következményei. Mindezt tetézi majd az a vita, ami várhatóan Magyarországon fog lezajlani a titkosszolgálatok fölötti demokratikus kontrollról, függetlenül attól, hogy Laborc Sándor kinevezéséhez hogyan viszonyulnak az orosz, az amerikai és más európai szolgálatok”. 

Nos, hogy az ön helycseréje az APEH egyik neuralgikus pontjáról a hírszerzéshez, milyen vitát váltott ki Magyarországon, mint a BA azt várta februárban, azt minden újságolvasó tudja. Semmilyet.

Ezzel szemben vettem magamnak a fáradságot, hogy a világhálón megkeressem, milyen cikkekre utalhat a BA elemzése bevezetésében, amely szerint az ön kinevezése körüli viták „meglepően komoly nemzetközi visszhangot kaptak az International Herald Tribune-ban megjelent írást követően”. 

A keresés felettébb érdekes eredményekre vezetett, amelyekről a jövő héten. 
 

Helyreigazítás: Három héttel ezelőtt Martonyi Jánosnak írt levelemben hibásan azt írtam, Berecz János a Hírtévé Péntek 8 című műsorának volt a vendége. Berecz a Sziluett július 12-i vendége volt. Bocsánat, és köszönet a tévedésre a figyelmemet felhívó olvasónak.


Laborc Sándor
a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
Budapest
II. 


Tisztelt Uram!

A múlt héten kezdtem meg önhöz írt levelemet, amelynek célja bemutatni: ellentétben a közhiedelemmel és a hamis illúziókat tápláló állításokkal, önnek a hírszerzés élére történt kinevezését Nyugaton dokumentálhatóan nem kifogásolták. A kommunista világhatalom összeomlását és a hidegháború végét követően – amelyet kizárólag Reagan elnök az általa helyesen a „gonosz birodalmának” nevezett szovjet tömb ellen viselt kérlelhetetlen küzdelemnek köszönhetünk – a Nyugat egészen más politikát folytat, amelyben azt a volt kommunisták jelenléte vezető pozícióban csak akkor zavarja, ha egy kormány alapvetően Washingtonnal szembe menetel.

Említettem, hogy a Fidesz szerint nyugati kormányok bírálták a Gyurcsány-kormányt az ön kinevezése miatt. Ezt legmarkánsabban a jobboldali párthoz közel álló Budapest Analysis nevű agytröszt ezt állító elemzése fejti ki, amelyet a múlt héten kezdtem cáfolni. Az első rész végén ígértem, e héten a külföldi sajtóvisszhangokat elemezve mutatom ki azt, hogy az állítólagos nyugati bírálatról szóló idegen nyelvű tudósítások minden valóságos alapot nélkülöznek.

Azt is megemlítettem, hogy az az ellenzéki párt bírálja most az ön kinevezését, önt megbízhatatlanként és alkalmatlanként támadva, amely kormányzati periódusában, 2001. január elsejével az APEH Bűnügyi Igazgatóságának információs igazgatóhelyettesévé nevezte ki, noha akkor is pontosan ismerte az ön egykori szovjet kémakadémiás múltját. És – tegyük hozzá -, APEH-es posztján mintha önnel kecskére bízták volna a káposztát, hiszen önt a szolgálatoktól 1999-ben nem is KGB-s múltja miatt távolították el, hanem egy Gázában és Cipruson bejegyzett offshore cég elszámolási gondjai miatt távolították el.

Talán érthető, hogy ha rajtam múlt volna – mint ezt leszögeztem levelem első részében -, én önt sem a titkosszolgálatoknál, sem az APEH-nél, sem más, állami szervnél nem engedtem volna dolgozni. 

Önnel a Budapest Analysis (BA) 160, 174, 177, 181 és 183-as számot kapott elemzései foglalkoznak, amelyből az utolsó összpontosít az ön kinevezésének nemzetközi visszhangjára.

Mivel a BA ebben csak és kizárólag az International Herald Tribune-t (IHT) említi, először ennek a cikknek a szövegét elemzem, majd a magyar sajtóban az ön kinevezését érő állítólagos nyugati aggodalmak forrásaként megjelölt cikkeket. Azt ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a nyugati aggodalom önnel szemben annál is inkább érthető lenne, mivel ön nem csak a magyar hírszerzésnek lett a főnöke, de idén januártól a NATO különféle hírszerzési tevékenységeivel foglalkozó külön bizottságának is, mivel a rotációs elnökséget most éppen Magyarország tölti be. 

Noha a BA az általa említett IHT cikk forrásaként közelebbit nem említ, az egyértelműen a lap 2008. február 2/3-i számára utal, amelyben Judy Dempsey Az új NATO hírszerzési főnököt a KGB oktatta címmel jelent meg berlini keltezésű írása. 

Bevezetésként néhány szó az 1887 óta párizsi szerkesztésű IHT-ről, amely szorosan együttműködik „anyalapjával”, a New York Times-szal. 33 országban nyomtatják ki a lapot, és 185 országban árusítják. A lap egyik fő erőssége, hogy számos anyagot vesz át a Washington Post, a Los Angeles Times és a Boston Globe című amerikai napilapokból. 

Judy Dempsey a lap berlini irodájának vezetője. Rossz nyelvek szerint a „neokonizált Bush-kormány” egyik szócsöve. 
Tavaly március közepén jelent meg az a beszélgetése Gyurcsány Ferenccel, amelyben a miniszterelnök – szerintem tőle szokatlan óvatlansággal – az Európai Unió által prioritásként kezelt, Washington szemében pedig geostratégiai fontosságúnak tekintett Nabucco-földgázvezetékről „álomként” beszélt, miközben a Gazprom fölgázvezetékét úgy említette (szerintem helyesen), mint amely a kézzel fogható valóság, és amelyen a jövőben a magyar lakások fűtéséhez szükséges földgáz áramlik majd Magyarországra, ahol az energiaszükséglete nő.

Gyurcsány „leleplezése” után Dempsey több cikkben is „ráébredt” a magyarországi gazdasági és emberjogi helyzet siralmas voltára. Példáját több nyugati lap is követte, míg a nyugati sajtótámadásokhoz hozzá nem szokott és azoktól megrettenő Gyurcsány visszakozni látszott, sőt szeptember közepén, egyfajta önostorozás látszatát keltve, Budapesten rendezett egy Nabucco-konferenciát.

Ezt követően sokan hitték, illetve tájékoztatták úgy az amerikai kormányt, valamint a nyugati közvéleményt  – beleértve Clinton amerikai elnök egyik korábbi tanácsadóját, a budapesti balliberális koalíció kormányok állandó barátját, Charles Gatit –, hogy Gyurcsány, az MSZP/SZDSZ koalíció miniszterelnöke, elvetette a Gazprom befolyásának további, európai és magyarországi erősödését. Amire idén február végén hideg zuhanyként jött a hír: Gyurcsány Ferenc, a remek színész és ultradörzsölt politikus, Moszkvában aláírta a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszának építéséről szóló szerződést. 

A Fidesz – amely jó ideje mind hangsúlyosabban nyilvánítja ki egyre vonalhűbb transzatlanti elkötelezettségét – pedig úgy érezte: eljött az ő ideje: a Nyugat ráébredt Gyurcsány álságos, Putyin-barát politikájára, őt ezért ejteni fogja és a jelenlegi ellenzéki pártot „emeli be” kedvencének.

Az egy más kérdés, hogy ez nem így van, és hogy még a geostratégiai fontosságú amerikai érdekeket is elhomályosítják olyan tényezők, amelyek ismertetése nem e levél témája. 

Akkor tehát vissza a cikkhez és Dempsey „forrásaihoz”, amelyek feladata annak az állításnak az alátámasztása, amelyet az újságírónő cikke első mondatában így foglal össze: „A magyar titkosszolgálatok új főnöke – aki hat évet töltött a KGB moszkvai akadémiáján a nyolcvanas években – a NATO hírszerző bizottságának elnöke, ami egy olyan fejlemény, amely diplomaták szerint a szövetség biztonságát kompromittálhatja”. 

Állítja Dempsey, és nyomában állítja a Budapest Analysis is. De jól figyeljünk Dempsey szövegére, amelynek már első forráshivatkozása sem nevez meg egyetlen diplomatát sem, csupán azt állítja: „diplomaták szerint”.

De menjünk tovább. Az IHT önnel kapcsolatban több kérdést tett fel írásban a Miniszterelnöki Hivatalnak, amelyekre az ön főnöke, Szilvásy - a titkosszolgálatokért felelős miniszter, az „antalli örökség” egyik maradványa (Szilvásy Antall József Miniszterelnöki Hivatala volt helyettes államtitkára volt) -, egyebek között azzal felelt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hiába utasította el az ön kinevezését, az elvetésnek nincs kötelező jellege.

(Folyt. a jövő héten)

(Lovas István - Demokrata)