Grúziában fiúzott Léderer Andrea 2008-08-29. 21:11
A grúziai politikai erők meglehetősen egységesen ítélik meg a jelenlegi válságot, noha az ellenzéknek egyébként komoly fenntartásai vannak Miheil Szaakasvili elnök személyével és politikájával szemben - jelentette ki Léderer András, az Új Generáció elnöke Tbilisziből nyilatkozva.
Mint mondta, azok a politikusok, akikkel eddig találkozott, úgy ítélik meg, hogy háború van, és a helyzet nem alkalmas az államfő bírálatára, még magánjellegű beszélgetésekben sem, pedig ő igyekezett minél több ilyent lefolytatni, lehetőleg intim közegben.
Azt tapasztalta, sok mindenre hajlandók, de mindenképpen el akarják kerülni a látszatát annak, hogy egyetértenek Oroszországgal Szaakasvili kritizálásában. Ez főleg azóta van így, hogy Moszkva elismerte a két szakadár grúz terület, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. Nincs kizárva azonban, hogy néhány hét múlva újra megszólalnak a bíráló hangok a grúz belpolitikában - tette hozzá, mivel néha, miközben erőt gyűjtött, a grúziai helyzet vizsgálatára is időt fordított. Igyekezett persze mind a kormánypárt, mind az ellenzék nyelvezetét és állásait kellő elmélyültséggel tanulmányozni, hogy kiegyensúlyozott véleménnyel térhessen haza.
Andrea be is vallotta: egyedül látogatott Grúziába, hogy egyrészt találkozzon fiatal politikusokkal - elsősorban az ellenzéki liberálisokkal (azokat nem kell annyit győzködni) -, megismerje véleményüket és tájékozódjon a belföldi helyzetről, másrészt azért, hogy felmérje, milyen humanitárius segélyre van szüksége a grúz lakosságnak.
A kielégítő eligazítás birtokába jutott magyarellenes politikus azt tervezi, hogy hazatérte után tapasztalatai alapján kezdenek el szervezni gyűjtést, és próbálnak találni olyan humanitárius szervezetet - valószínűleg valamelyik nagy nemzetközi szervezet lesz az -, amely eljuttatja Grúziába az összeállított szállítmányt, nálunk ugyanis akkora a jólét, hogy szívesen juttatunk a Dél-Oszétiát szétlövő grúzoknak javainkból.
(MTI nyomán) |