Teher volt már a gyerekem nevelése - megölte kisfiát a zsidó nő 2008-08-30. 10:51
Alig pár nap különbséggel egy 4 éves kisfiút és egy 4 és fél éves kislányt öltek meg Izraelben saját rokonai.
Izraelt napok óta lázban tartja egy eltűnt 4,5 éves kislány esete. A kislány megölését nagyapja bevallotta, aki azt is elmondta a nyomozóknak, hogy a kicsiny tetemet egy bőröndbe rejtve egy hídnál a Jarkon folyóba dobta. De a búvárok napok óta hiába keresik a kislányt. Attól tartanak, hogy vagy a Földközi-tengerbe sodródott, vagy a gyanúsított hazudik a nyomozóknak. A kislányt már májusban megölték. Minden bizonnyal anyja, legalábbis annak hallgatólagos közreműködésével, de eltűnését csak két hete jelentették a rendőrségen, így igen nehéz az igazság kiderítése.
Közben az éjjel egy pszichiátriai kezelés alatt álló 42 éves nő a tengerbe fojtotta 4 éves kisfiát, majd a rendőröknek azt mondta, hogy terhet jelentett számára a gyermek nevelése. Izraelben az utóbbi napok ezen esetei nyomán egyre több szó esik a gyermekvédelmi intézmények működéséről, a szomszédok és a környezet felelősségéről, ha nem értesítik időben a hatóságokat.
(radio.hu) |