Ukrajna: buzi tanárok mutathatnak "példát" a gyermekeknek 2008-09-05. 14:04
Ukrajna oktatási minisztériuma hivatalosan megerősítette, hogy nincs érvényben foglalkoztatási tilalom a homokos oktatók vonatkozásában, így a saját nemük iránti beteges vonzalmukkal kérkedő pedagógusok is taníthatnak az ország iskoláiban, "példát" mutatva a gyerekeknek.
Erről a tanügyi tárca hivatalos levélben értesítette Szvjatoszlav Seremetet, az Ukrán Homoszexuálisok Fóruma nevű buziszervezet vezetőjét. A minisztérium 1995-ben hozta meg azt a fölöttébb helyes rendeletét, amellyel megtiltotta az ország tanintézeteinek ferde hajlamokkal rendelkező nevelők és tanárok alkalmazását - adja hírül a kijevi Szegodnya című napilap internetes kiadása.
Az újság szerint az oktatási minisztérium a tiltakozások hatására ugyan 1998-ban megszüntette az ilyen jellegű betegek foglalkoztatási tilalommal sújtó rendelet hatályát, ám az ukáz visszavonását mostanáig nem volt hajlandó hivatalosan elismerni.
Az ukrajnai iskolákban - így a cikk - sok nehézséggel kell számolniuk azoknak a pedagógusoknak, akikről kiderül, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. (Ez a "kiderül" tipikus maszatoló megfogalmazás, hiszen nincs ahogy kiderüljön, hogy ki buzi, ki nem - mint ahogy az sem, kinek mi a kedvenc póza -, hacsak nem kérkedően öltözik vagy viselkedik a delikvens.)
A meglévő "előítéletesség" (valójában, mint látni fogjuk, helyes hozzáállás és előrelátás) példájaként a lap idézte Olekszandr Gubenkót, a Prakticsna Pszichologia (Gyakorlati Pszichológia) című szaklap szerkesztőjét, aki komoly veszélyt lát abban, ha a zárt tanintézetek pedagógusai vállalják a többségitől eltérő nemi identitásukat. Szerinte még rosszabb a helyzet, amikor a homoszexuális tanár jó szakember és tekintélynek örvend, mivel "a tanítványai elkezdik utánozni". Egy másik ukrán pszichológus, Roman Olekszandrov pedig nagyon helyesen rámutatott: a homoszexuális pedagógus és a vele való kommunikáció "a család intézményét rombolja a gyermek tudatalattijában".
(Kuruc.info - MTI) |