English version below
David Duke a Wall Street-nek nyújtott 700 milliárdos mentőcsomagról: a történelem legnagyobb tolvajbandája
Ahogy korábban megjósoltam, a Kongresszus engedelmesen megszavazta a 700 milliárd dolláros segélycsomagot, amely a történelem legnagyobb rablása. Most már remélhetőleg az amerikaiak számára is világossá válik, hogy nincs már minket képviselő kormány ebben az országban. Előzőleg mindegyik kongresszusi képviselő azt jelezte, hogy választói túlnyomó része ellenzi a csomagot. Közülük majd mindegyik azt mondta, hogy választói 95%-a nem ért egyet vele. Ennek ellenére a csomag mégis átment, mert mert Amerikát a szélsőséges zsidó elit irányítja, nem az Egyesült Államok népe.
Ez (mármint a zsidó elit – ford. megjegyzése) magába foglalja a legerősebb zsidó érdekvédelmi csoportot, az AIPAC-ot (American Israel Public Affairs Committee = Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága), amely  a Washington Post szerint mindkét fél (republikánusok és demokraták) kampányát finanszírozza, uralja a Wall Street-i nemzetközi cégeket és a Szövetségi Jegybankot ahogy azt a Goldman Sachs és Bern Bernanke jegybankelnök illusztrálja. Teljes uralma és befolyása alatt tartja a tömegtájékoztatást, hogy a zsidó célokat támogassák, bárhová is vezessen a folyamat.
A lobbi belesodort minket az iraki háborúba és az izraeli bűntettek évek óta tartó támogatásába, Amerika valódi érdekei ellenében. Szabályosan rákényszerített az Egyesült Államok ellen irányuló izraeli terrorizmus fedezésére is. Most pedig egy hatalmas kettős lopáshoz vezetett. Ők egyrészt eredetileg több százmilliárd dollárt loptak el a gazdaságtól a jelzálog-csalással, és most további százmilliárdoktól fosztanak meg a  pénzügyi mentőcsomaggal.
Isten óvja Amerikát!
Dr. David Duke
A lousianai képviselőház korábbi tagja
2008. október 3.
* * * * * * * * * *
As I predicted earlier, Congress dutifully passed the 700 Billion Dollar Bailout, the biggest robbery in the history of the world. Hopefully, the American people will now finally understand that we no longer have representative government in this country. Every Congressman reported overwhelming opposition to bailout from their constituents. Almost all of them said that more than 95 percent opposed it. But the bailout still happened because it is the Jewish extremist elite that controls America, not the people of the United States.
3 October 2008
It comprises the most powerful lobby (AIPAC), provides most of the campaign financing of both parties (according to the Washington Post), dominates the Wall Street International corporations and Federal Reserve as illustrated by Goldman Sachs, and Ben Bernanke of the FED, and it thoroughly dominates and influences the mass media to support the Jewish agenda no matter where it leads. It has led us to the Iraq War and support of years of Israeli crimes against every true interest of the United States. It has even led to the coverup of Israeli terrorism against the United States. And now it has led to a gigantic double theft, the hundreds of billions they originally stole from the economy in this mortgage scam and now the additional hundreds of billions more they have stolen with the bailout.
— God Save America! —
Former member of the House of Representatives in Louisiana,
Dr. David Duke