Véradás ma a megsérült utasok számára 2008-10-07. 09:20
Egy 19 éves német lány is megsérült a hétfőn Monorierdőnél történt balesetben, a lányt megműtötték, de kedden újabb műtétet végeznek el rajta - tudta meg az MTI az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) osztályvezető főorvosától.
Az intézménybe szállított tíz ember közül hetet ambulánsan láttak el. A további három sérült közül egyet várhatóan a nap folyamán hazaengednek. Az intenzív osztályra ketten kerültek: egyikük állapotát stabilizálták, ő várhatóan a nap folyamán másik osztályra kerül. A másik sérült, a 19 éves német lány arcán a nap folyamán még rekonstrukciós műtétet hajtanak végre.
A Ceglédi Toldy Ferenc Kórház tájékoztatása szerint az intézménybe hétfő kora estig 21 sérült érkezett, a Merényi Gusztáv Kórházba 10 embert szállítottak a balesetet követően.
Rendkívüli véradást szervez a Magyar Vöröskereszt kedden. Ezzel próbálják segíteni a vonatbaleset sérültjeit. Budapesten például az ELTE Bölcsészkarán és az Örs vezér terén, Monorierdőn az általános iskolában, Szigetszentmiklóson pedig a Sárga Házban lehet vért adni.
(MTI) |