"Egy „Újkorcsoport” nevű civil szervezet szerint a média a felelős azért, hogy az éppen két évvel ezelőtt történt olaszliszkai bűncselekményből etnikai probléma keletkezett, és ez alapot, alkalmat adott a kisebbségi társadalmi csoport elleni sztereotípiák erősödéséhez, megnyilvánulásokhoz.

Kaderják Dániel, a szervezet elnöke Gyorsjelentés Olaszliszkáról címmel készített tanulmánya – amelyet szerda délelőtt ismertetett a budapesti ombudsmani hivatal épülete előtt – rámutat: a még 2006. október 15-én történt bűnesetet követő hetekben valamennyi médium romaügyként beszélt az esetről, a készített beszámolók elfogultak voltak, miközben az esemény hátterét nem tárták fel.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod megyei Olaszliszkán annak a kislánynak a hozzátartozói, ismerősei, akit a férfi gépkocsijával elsodort az út mellett. A gyerek a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

Az összegzés megjegyzi, a legnagyobb közfelháborodást kiváltó esetről a politikusok sem küzdötték le előítéleteiket. Az olaszliszkai bűneset médiareprezentációja adott alapot arra, hogy a jobboldali médiumok mintegy legitim módon a társadalmi közhangulatra reflektálva zászlajukra tűzték a „cigánybűnözés” kifejezést, és a konkrét bűneset során a létező összes sztereotípiát és általánosítást felvonultatták – olvasható az összegzésben. A jelentésben aláhúzzák: az eset óta a romákat erőszakos, agresszív csoportként mutatják be, és hivatkozási alapul szolgáltatják egy esetleges, romák által elkövetett bűncselekmény során.

A szervezet a két évvel ezelőtti bűncselekményről készült „gyorsjelentését”, amely a „lincselésként” emlegetett bűnesetet követő hetek médiaelemzését tartalmazza, át kívánta adni a kisebbségi ombudsmannak, de azt az ombudsmani hivatal munkatársa vette át. Kállai Ernő az MTI-nek úgy fogalmazott: nem világos számára, hogy a médiajelentést miért hozzá címezték, ugyanis már számtalanszor megfogalmazta az esetről alkotott véleményét, így a jelentést a politikusoknak, illetve a média illetékeseinek kellett volna elsősorban címeznie a szervezetnek.

„Feltételezzük azonban, hogy az újonnan megalakult csoportot a jó szándék vezérli, és nem csupán az önreklámozás eszközeként használják fel a két évvel ezelőtti tragikus eseményeket” – fogalmazott az ombudsman, megjegyezve, amennyiben valóban a téma fontossága iránti elköteleződés vezetné őket, akkor – ha arra méltóak – lehetőségük lett volna belépni civil partnereink közé, így azonban úgy tűnik, hogy csak önmagukra akarják felhívni a figyelmet akciójukkal.

Az Újkorcsoport magát olyan fiatalok önszerveződő mozgalmaként aposztrofálja, amely pártpolitika-mentesen a rendszerváltás után felnövekvő emberek érdekeit képviseli. Elnökük, Kaderják Dániel az év első felében még az SZDSZ Új Generáció választmányi elnöke volt.

(mti)"
Kuruc.info: Szerintünk meg Kaderják Dániel szülei a felelősek azért, hogy bár esélyük volt az értékteremtésre, pusztán környezetszennyezésre futotta tőlük.
Frissítés (okt. 15. 23:30): sasika61, aki a múlkor már elkövetett egy igen jó cigányügyi cikket, megint megörvendeztetett bennünket egy egész jó, idézésre érdemes alkotással.

"Olaszliszka és az "újkorcsoport"
2008.10.15. 15:46
 
   Az SZDSZ után újabb liberális alakulat tűnt fel a magyar politika horizontján, az ún. „újkorcsoport”. Mivel frissen alakult közösségről van szó, érthető, hogy alig látszanak, mindössze egy blog és az olaszliszkai esetről készített gyorsjelentésük bizonyítja létüket.

Ez utóbbit olvasva aligha jelent nagy kockázatot megjósolni, hogy ilyen alapállással nemigen fenyegetik majd a parlamenti pártok pozícióit, marginálisabbak maradnak, mint anyaközösségük, az SZDSZ. (Magukat ugyan pártokon kívülálló liberálisként határozzák meg, de a blogjukon ismertetett önjellemzés alig hagy kétséget szellemi rokonságukról).

A gyorsjelentés egy tv-műsor kivételével leszedi a keresztvizet az egész médiáról, az írott sajtóról éppúgy, mint az elektronikusról, személyre szóló bírálatokkal igyekszenek megmutatni, hogy az ügyben megnyilatkozók  (újságírók és a politikusok) szinte mindegyike hibás abban, hogy az olaszliszkai eset romaügyként rögzült a köztudatban.

Ez az az álláspontjuk, amiért a „zemberből” előtör az anyázási hajlam, már-már én is kész lennék egy cifra káromkodásra, ha nem kísértenének anyám szavai: „Üsd meg a szád, fiam!”

 Így aztán csak halkan, udvariasan kérdéseket tennék fel.

 Volt-e ember e kies hazában, aki amikor két évvel ezelőtt először olvasta, hallotta a megdöbbentő esetet, nem merte volna nagy összegben lefogadni, hogy az elkövetők cigányok voltak? Szerintem a társadalom túlnyomó többsége anélkül is bizonyos volt benne, mielőtt ezt a hírekből megerősítették volna. Most akkor vagy arról van szó, hogy a társadalmunk nagy része előítéletes gondolkodású, tehát megvetendő, vagy arról, hogy az effajta brutalitás, az elkövetés jellege mégis jól jellemzően köthető a cigánysághoz? Újkorosok szerint nyilván az előbbi, különben nem osztanák ki az ügyben megszólalókat.

 Tegyük fel, hogy az a korrekt álláspont, hogy Olaszliszkán „magyar állampolgárok követtek el magyar állampolgárok sérelmére” bűncselekményt. Akkor vajon miért utalnak cigányvezetők rendszeresen a cigányságot ért sérelmekre úgy, hogy eközben nyomatékosan hangsúlyozzák azok faji jellegét?

 Ha nem szabad bemutatni az esetet úgy, mint a cigánybűnözés egy jellemző példáját (már a cigánybűnözés szóért is megvetendő vagyok), akkor miért van az, hogy az Olaszliszka óta előfordult összes hasonló esetben kivétel nélkül mindig cigányok voltak az elkövetők?

 Miért bűn, diszkrimináció, előítéletesség az, ha tisztában vagyunk a társadalmunkkal? Ha pl. tudjuk, milyenek a születési arányok a cigány és nem cigány lakosság között? Ha tudjuk, kölcsönösen mit várhatunk el egymástól egy adott helyzetben?

 Nem az a nagyobb bűn, ha homokba dugjuk a fejünket, s félrenézünk, ha kényes dolgokról van szó, s megpróbálunk egy olyan kiherélt nyelven fogalmazni, amit az eunuchokon kívül senki nem használ és nem ért?

 Végezetül: ki növeli a cigányellenességet: az, aki minden hátsó szándék nélkül néven nevezi a dolgokat, vagy az, aki még egy ilyen megrendítő esetből is az általános cigányellenesség bélyegét ragasztja mindannyiunkra?"


Az írásra érkezett kommentárokat is érdemes elolvasni (ITT vannak). A kommentelők túlnyomó többségének elege van a cigánybűnözésből, és csak nagyon kevesen vannak az elvtelen fajvédők. Ezek pl. ahhahh, Andriel, Dr Akula,  az elmaradhatatlan, balbiberális szemetét az égvilágon mindenhova behányó [ van ennek a szerencsétlennek élete, vagy csupán annak él, hogy blogokat kommentál naphosszat?!] gargoyle, boka, Bölcs Lázadó, Proszektura [aki, ahogy azt ITT is megírtuk, az ismert cigányfajvédő, Magyar (Ungár) Elemér] vagy a bevallottan cigány származású bangojoco.
Apropó, ha már a mokka bangojocót említettük: rendesen hozza a cigány formát; idézzük két hozzászólását. (Helyesírási hibáit nem javítottuk. Igen. Ennyit "tud" a felsőbbrendűje.)

"a nácik fújják fel az egészet. [az olaszliszkai gyilkosságot]
Mér kel a romákat elüttni????

NA ERRE válaszoljá!!!!!!!!!!!!!!!

Ugy látom, a gázsók csak irigykednek a romákra, mer szeretnének olyanok lenni mint ök.
A magyarok mindig csicska nép volt, rohatt nácik.

Szeretik mindig másra kenni a balhét.

El se gondolkodnak azon hogy az igazi bünösök ök!!!

Ui: ismerek olyan történészt aki szerint
a romák már a magyarok elött itt voltak. Ha ez igaz, mi fogadtunk be titeket."

Tipikus, nem? A cigány felsőbbrendűség-érzés csak úgy süt belőle. Persze azt nem teszi hozzá, mi lenne belőlük, ha nem lenne eltartójuk; ha nem lenne senki, akitől lophatnának, rabolhatnának. Éhenhalnának, hiszen még a földet sem képesek megművelni, állatokat sem képesek tartani.

Nyugodtabb vizekre evezve, egy jobb idézet az általunk is ajánlott, busás jutalommal vonzóvá tett sterilizálásról:

"Én tudom a megoldást a cigány kérdés biztos, hosszú távú és viszonylag olcsó elrendezésére.

Az állam ajánljon fel egy nagyobb összeget a petevezeték-elkötésért minden termékeny korba lépett cigánylánynak, akik ezt önként(!) vállalják!

Legyen mondjuk 1 millió Ft.
Nem sok de így egy összegben több mint egy évnyi segély.

Tételezzük fel, hogy ma Magyarországon van 1 millió cigány. Ennek kb. a fele nő, és ennek kb. a kétharmada lehet 14 és 50 év közötti
(Kuruc.info: sokkal több, még akkor is, ha szülőképes korúakat, azaz ~45 alattiakat is számolunk, tekintve, hogy az orkok, hihetetlenül egészségtelen életmódjuk, táplálkozásuk [pl. dögevés, kóla, chips stb.], degenerált génállományuk miatt sokkal hamarabb elpatkolnak, mint a fehérek). Tehát van kb. 330 ezer potenciális ügyfelünk, akiknek mondjuk csak a fele vállalja önként a beavatkozást.
Így kapunk kb. 165 ezer pácienst.
Ha évente lebonyolítunk 16-17 ezer műtétet (kb. 80-85. / munkanap), és kifizetjük az ennek megfelelő 16-17 milliárdot az önkénteseknek, plusz a beavatkozásokat végző orvosokat, akkor szerintem(!) tíz év alatt évente kb. 20 milliárd forint befektetéssel hosszútávon is megoldottuk a problémát.

Tehát mindösszesen 200 milliárdból pontot lehetne tenni az ügy végére. Csak összehasonlításképpen, ennek a többszörösét költjük évente segélyekre. Nem is beszélve a projekt hosszú távú hatásairól, mint csökkenő bűnözés, kevesebb börtön, kevesebb segély és persze kevesebb lincselés.

Van még 2-3 B tervem is, de egyik sem lenne enyire olcsó.
"
Apropó! Idézzük a metélt Balázs András ügyvezető káderlapját:

"Balázs András, ügyvezető
1985-ben született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait a Lauder Javne Zsidó Közössági Iskolában folytatta.... Politikaipari és közéleti tapasztalatait a liberális oldalon szerezte, azonban munkája során a politikai paletta számos más szereplőjével is megismerkedett.
Az újkorcsoport egyik alapítója. Politikai tárgyú publicisztikái több országos lapban jelentek meg."
23 éves, de már a balbiberális lapok lehozzák a cikkeit. Ez aztán a kontraszelekció!