Tegnapelőtt este 11 óra körül úgy döntöttünk páran, hogy "tiszteletünket" tesszük a szlovák nagykövetség előtt. Épp a Ligában üldögéltünk, beszélgettünk, sörözgettünk, amikor az egyik srác felvetette, hogy át kellene vonulni a Stefánia útra.

Nosza, összekaptuk magunkat, elővettük a zászlókat, felöltöztünk és elindultunk. Tisztában voltunk vele, hogy (minimum) igazoltatás nélkül nem ússzuk meg kis akciónkat, de egyikünket sem körözi a rendőrség (még?), ezért nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget.

Ahogy befordultunk a Stefániára, már pattant is ki két rendőr a kocsiból, és rögtön iratainkat kérték. Minden további nélkül a kezükbe nyomtuk, közben pedig érdekes beszélgetés alakult ki a "csőcselék" és az ÁVH képviselői között.

- Mi járatban vannak itt?
- Úgy gondoltuk, a magunk módján, csendben és rendben tiltakozunk a magyarellenes szlovák kormányzat ellen.
- Bejelentették a demonstrációt? Ha igen, mikor?
- Nem, ez egy spontán tiltakozó akció.
- Na ide figyeljenek. Egyezzünk meg. Ha önök csendben, rendbontás nélkül képesek tüntetni és mindenkinek rendben lesznek az iratai, akkor maradhatnak.
- Köszönjük, de hogy gondolták? Megtámadjuk öten a követséget, és mindenkit lemészárolunk? Vagy elkezdünk kukákat borogatni, és barikádot építeni?
- Nem, de most nagy a készültség... Itt vannak az igazolványok. Meddig szándékoznak maradni?
- Egy fél órát egészen biztosan.

Tovább beszélgettünk a rend őreivel, akik meglepő módon egész normálisak voltak. Elítélték a 2006-os brutális tömegoszlatásokban résztvevő, arc nélküli rohamcsicskákat, a jogrendszerünkkel sem voltak megelégedve, elárulták azt is, hogy lenne véleményük az uralkodó politikai elitről, de azt csak civilként hajlandóak elmondani...

Azt azért nem akarták megengedni, hogy túl közel kerüljünk a bejárathoz, és kézzel írt levelet juttassunk el a nagykövetnek... Na majd legközelebb! Éjfélkor végül elénekeltük a Himnuszt és elköszöntünk. Pont akkor érkezett egy újabb járőrkocsi az erősítéssel.

Tudom, most arra gondoltok, hogy semmi értelme nem volt szerény, ám elszánt kezdeményezésünknek, ráadásul ez nem kerül bele a hírekbe, kb. senki sem fog tudni róla, én mégis azt mondom, megérte! Egyrészt a lelkiismeretünk tiszta maradhat, mert rajtunk most sem múlt semmi, másrészt legalább a rendőrség értesült erről a minidemonstrációról és számíthatnak rá, hogy újra visszamegyünk...
Remélem, számíthatunk Rátok is!

Szebb Jövőt!