Egy gyermekkorú fiút erőszakolt meg egy ismeretlen férfi még november 9-én a főváros VI. kerületében, a rendőrség szemérem elleni erőszak miatt folytat nyomozást az ügyben - tájékoztatott Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A potenciális SZDSZ-szavazó egy késsel fenyegette meg a kisfiút két héttel ezelőtt, vasárnap este, a Nyugati pályaudvar közelében lévő Ferdinánd híd alatt.
(MTI nyomán)

Kedves Szerkesztők!

Olvasom az oldalukon a hírt: Kisfiút avatott be a másság rejtelmeibe egy liberális. Az MTI nem pontosan tájékoztat ebben az ügyben (sem).


13 éves fiúról van szó, aki a korához képest kis termetű.

A gyereket a 7. kerületben, a BM kórház környékén kapta el a "liberális", amikor a tőlük három utcányira lakó nagymamájához ment volna át.

Onnan vitte ki a Ferdinánd híd alá. Szerencsétlen gyerek megmukkanni sem mert, pedig útközben találkoztak pár járókelővel.

Több térfigyelő kamera is rögzítette, honnan, merre mentek.

A többi nagyjából stimmel.

Azt még elmesélte a gyerek, hogy ahogyan utána az egyik orvos megvizsgálta, jobban fájt neki, mint maga az erőszak.

Azért írom le mindezt, mert a hír máshol is megjelent, és volt olyan hozzászólás, hogy mit keresett a Ferdinánd hídnál a gyerek.
Egy ismerős