Kivégeztette kutyáját, melyet gyermekének vélt, felravatalozta a lakásban, filmfelvételt készített róla, majd berakta a hűtőbe, s azóta ott őrzi Radics Péter, aki arról híresült el, hogy hét évvel ezelőtt elindította a médiában a "legyünk buzik, mert az trendi" hullámot, valamint a pápa áldását követelte a ferde hajlamúak "házasságára". Mert ugye a betegségükkel kérkedő buzik teljesen normálisok, olyanok, mint bárki más, mint azt az alábbi kép is mutatja.

Ismét a Blikkből vagyunk kénytelenek tájékozódni, de hát nem mi tehetünk róla, hogy a liberális értelmiség krémjéről, a homok(os)vár-bajnokok dicső tetteiről e bulvárlap közöl olyan információkat, melyek belátást engednek a kereskedelmi TV-k előre beállított, manipulatív műanyag bábszínházának függönye mögé - s megismerkedhetünk a sztárolt kisebbségi jogvédők, meleg harcosok és társaik izgalmas lelkivilágával. Mely persze nem beteges és szánalmas, neeem. Divatos, kérem, ez a követendő, tetszenek látni. Fogadjuk el, hogy ők a normálisak, s legyünk ilyenek. Ezt akarják.
A történet: Radics már saját lakásában is fél, állítása szerint rátámadtak. – Nem ez volt az első eset, hogy hazatérésem után itthon megvertek. Egyre inkább félek kimenni a lakásomból. Olyan vagyok, mit szegény Albert Györgyi, aki a magányt, a mellőzöttséget nem bírta elviselni – mondta a Blikknek a riporter, aki újabb, megdöbbentő hírrel állt elő: kutyája tetemét otthon őrzi.
– Hunor, a kétéves spániel volt a gyermekem, az egyetlen lény, aki mellettem maradt. November 4-én döntöttem az eutanázia mellett, Hunor ugyanis egy konyhakőre esett virslidarab miatt rám támadt. Ezután altattattam el. A lakásban ravataloztam fel, majd a fagyasztóba tettem a testét, és készítettem róla egy filmfelvételt a halála előtt – mondta Radics, a homokosok élharcosa.
(Kuruc.info - Blikk)