Szópárbaj, pofonok és rendőrök a Kórház utcában

Noszlopy    2008. november 20. 19:38

KECSKEMÉT: Felfegyverzett roma rokonok támadták meg egymást a kecskeméti Kórház utcában.

Az affér előzménye állítólag az volt, hogy egy 31 éves asszony november elején 15 ezer forintot kért kölcsön a nagynénjétől. Állítása szerint a pénzt november 10-én visszaadta, ám néhány nap múlva, november 18-án, kedden mégis megjelent a hitelező és a két fia a lakása előtt. A később megtett feljelentés szerint 15 ezer forintot követeltek mondván, hogy az lenne a másik 15 ezer kamata.

A nagynéni és a fiai a vaskaput rugdosták, miközben hangosan kiabáltak az utcán. A feljelentő állítása szerint közölték vele, hogy ha egy napon belül nem fizet, akkor rágyújtják a házat. Az asszony, valamint 16 éves lánya (Kuruc.info: 31-16=15 évesen szülte) és 13 esztendős öccse tiltakozása ellenére a trió behatolt az udvarra, és a feljelentő állítása szerint a kezükben lévő kaszával, kardszerű eszközzel, illetve egy fa nyéllel fenyegetően léptek fel. A megtámadt nő félelmében egy karóval védekezett, és néhány pofon is elcsattant. A kiérkező rendőrök vetettek véget az afférnak, majd az asszony feljelentetést tett az ügyben.

(a BAON cikkének szó szerinti átvétele; vannak olvasói kommentárok is)

Kuruc.info: rágyújtja az BAON cikke szerint is cigány uzsorás a házat az adósra. Hmmm, és még ezek után van valakinek pofája ugyanazt hazudni, mint a szélsőségesen cigányvédő Magyar Narancs: azt, hogy a mokka uzsorások nem erőszakosak, és még csak véletlenül sem ölnék meg figyelmeztetésképp adósaikat vagy azok rokonait...