Basescu szerint véget lehet vetni azoknak a politikai vitáknak, amelyek az elmúlt időszakban Romániában az iraki katonai szerepvállalásról folytak.
Románia nem vonja ki csapatait Irakból 2011-ig vagy legalábbis addig, amíg a szövetséges erők el nem hagyják az országot - ezt Traian Basescu államfő jelentette ki hétfőn.
A politikus az iraki, az afganisztáni és a balkáni fegyveres missziót ellátó egységek katonáival vett részt egy videokonferencián. Az államfő közölte, hogy Románia megkapta az iraki kormánytól azt a levelet, amelyben Bagdad a román csapatok missziójának 2011-ig való meghosszabbítását kérte.
Basescu szerint ezzel véget lehet vetni azoknak a politikai vitáknak, amelyek az elmúlt időszakban Romániában az iraki katonai szerepvállalásról folytak. Az államfő ezzel Teodor Melescanu védelmi miniszter korábbi nyilatkozataira utalt, amelyben a tárcavezető - kilátásba helyezve a csapatok kivonását is - korábban jelezte, hogy a román katonák további jelenléte az iraki kormány igényeitől függ.
Basescu hangsúlyozta: az év végig a szövetséges erőkkel folytatott tárgyalások során eldől, hogy Románia milyen katonai missziókban vesz részt a jövőben. Álláspontja szerint a jelenlegi csapatok küldetésén és a missziók helyén szerinte nem kellene változtatni.
(MTI)





